Bakonyi István: Gondolatok az ötvenéves Fazekas István költészetéről
Serfőző Simon szerint: „Oly tiszta, egyszerű ez a líra, mint a népdal, a virágének. Olyan áttetsző, mint a források vize. Nincs semmi mesterkéltség, csináltság benne.” Lírai jellemzés a költőtárstól, ám érinti a Fazekas-versek lényegét is. Tegyük hozzá, hogy mindehhez társul egyfajta filozofikus és teológiai látásmód és nyelvhasználat. A válogatott kötet hangütése is tanúskodik erről az összetettségről, hozzáadván az általános emberi lét és a haza sorsa iránti aggodalmat. A szégyen és a „vérünkkel is megcsaljuk / a jövőt…”-féle keservek határozzák meg a Haragot. Protestáns lelkülete erősíti ezt az indulatot, miközben vall a hűségről, őseinek örökéről, a szellemi folytonosságról is. Gyakran ünnepélyes és magasztos a stílusa, máskor egészen egyszerű, hétköznapi.
*
Fazekas István küzd a mindenkori gyűlölet, a mindenkori gyűlölködők ellen. Ezzel korunk egyik legfontosabb morális törekvését támogatja – az esztétikum erejével. Segítséget nyújthat számunkra is a természet és a belső lélekállapot szinkronjának felismerése. Az ősz áldásai mellett „ballag a bánat a pincesoron”, és elérkezik egy különös versbefejezéshez: „A kárpit alatt vadászölyv kereng, / falkákban jár már köröttünk a csend.” (A tihanyi szőlőhegyen) S ha nem is direkt módon vall erről, azért jól látható, hogy azon írástudók közé tartozik, akik számára igen fontosak a nemzeti sorskérdések. Ezért is tekint vissza olyan elődökre, akiknek első példája Balassi Bálint. Ezért találunk kötetében olyan verseket, mint a Balassi-strófák Úrnapján. A korabeli nyelv és stílus elevenedik itt meg példás módon. Persze ő is a „szabadság–szerelem” kettős szorításában él és alkot, és így ér el az olyan letisztult versig, mint amilyen a Tihanyi szökdelő: „Esengő énekemtől / támadnak vad szelek, / szívemtől megáradnak / folyók és tengerek. // Ajkamtól lángra gyúlnak / éjek és nappalok, / vérünknek szép hevétől / árnyékunk is ragyog.”
*
A Nincs alku! című, válogatott verseit tartalmazó kötete már a címével is erőt mutat föl. A fájdalmak és megaláztatások elleni dac és kitartás költőjének és emberének erejét. És azt is tudjuk, hogy a bajok kimondásának gyógyító ereje van. S mint rendkívül érzékeny költő, fölmutatja a bánat, a szenvedés, ugyanakkor a boldogság és a gyönyörök pillanatait is. Sorsához a váratlan veszélyhelyzetek is hozzátartoznak, melyekbe a kóborlások sodorhatják az embert, mint ahogy a Kék fény mutatja. Közben nem téveszti szem elől a klasszikus elődöket, vagy éppen Ratkó Józsefet és nemzedéktársait sem. A klasszikus (időmértékes) verselésben éppoly otthonosan mozog, mint a dalban, a szonettben. És az sok mindenről árulkodik, hogy a szép kivitelű könyv fülén a 27. zsoltár Fazekas-féle fordítását olvashatjuk. Szól ez így a költő hovatartozásáról, hitéről, ugyanakkor életküzdelméről is. Az az ember szólal meg itt (Dávid nyomán), akire rátörnek ellenségei. Közben megcsodálhatjuk az Úr-várás himnikus sorait.
*
Sokszor állítja középpontba a sorskérdéseket, az egyénieket és a közösségieket is, s közben folytonosan jelentkezik nála az „Istenhez magasodni” igénye. Kulturált, gyakran magyaros verselés jellemzi. Egyik legszebb példa erre az Anyám: „Száll a madár ágról-ágra, / elszállt anyám ifjúsága. / Elszállt, mint az esti ének, /virradata besötétlett…” Talán legközelebbről a Hetek és a Kilencek rokona, nem véletlen, hogy pl. Ratkó József és Utassy József szellemiségéhez oly sok szál köti, de korábbról Erdélyi József vagy Sinka István hatásait is fölfedezhetjük nála. Az „egyedül az ének”-féle vágy, a dal által kifejezhető sorsmeghatározás alapvető ebben a lírában. Hasonlóképpen a szerelem, itt-ott erotikus ízekkel. Az ilyen költészetben különösen fontos a természeti elemek szerepe. A csillagok, a Nap, a Hold, a folyó, az ég, a levegő, a fák, az esti szellő gyakran megjelennek. S persze az út vége, miként a Sírvers mutatja: „Itt nyugszom a lombok alatt, / Poromban ki porból lettem. / Hallgasd a lomb suhogását! / Lombsuhogás lett a lelkem.”
*
Míves sorai akár az antik világba is elvezetik az olvasót, a hétköznapiság és a meditáció együtt van jelen nála.
*
A szépség, a fájdalom, a merengés, a szenvedély – alapfogalmak itt. Mögöttük a férfi kalandos élete, vágyai, csalódásai, álmai. Sokat mondó verskezdése a Karácsonyi szonettben: „Jeges vályúban mosakszik a hold, / szelek kocogtatnak ajtót, ablakot. / Szerelmünk hajdan ringó bárka volt: / vadívű csípőd hogy kápráztatott!…” Az erotika és a szakralitás gyakran ölelkezik egymással Fazekas István műveiben.
*
Fazekas István formatiszteletének szép példái a szonettek, amelyek egy egész, bár nem túlzottan terjedelmes ciklust tesznek ki. Az élet és a sors kivételes, ünnepi pillanatait ragadja meg ezekben a művekben, mívesen és hitelesen. A tovatűnt szerelem éppúgy ezen pillanatok közé tartozik, mint az ősz és az alkony, vagy éppen a nagy ünnepek közül a karácsony. Az érzékiség pl. így jelenül meg: „Kásmír szoknyád álmatlan vacogtat, / hogyan feledném perzselő, buja szád? / Lángja voltam minden végtagodnak, / torkomban érzem még kebled parazsát.” (Parazsas szonett) A szerelem a tárgya a Karácsonyi szonettnek is, és csupán a remélt betlehemi (nyilván jelképes) találkozás utal az ünnepre. Ezekben a szonettekben a fájdalom, a hiány és a beteljesülés vágya rögzül intenzív és színes stílusban, képekben gazdag nyelven.
*
Fazekas otthon van Janus Pannonius reneszánsz világában is, igazolván esztétikai-világképbeli sokszínűségét, szakmai biztonságát. Ahogy Csoóri Sándor mondja: „Ahányszor találkoztam vele, mindig, minden szava, gesztusa a helyén volt.”
Manapság, a hígulás korában ezek fontos értékek. Emeljük ki fontos, ars poetica-jellegű sorát: „…zengd hattyúként életed égi dalát.” (Saját lelkéhez – Janus Pannonius) Az égi és a földi erők és értékek egyesülnek itt, hangsúlyozván mindkét dimenzió jelentőségét. Azt például, hogy Isten országának itt, a Földön kell elkezdődnie.
(Fazekas István: Nincs alku!, Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, 2016)
Illusztráció: Fazekas István kötetének címlapja (részlet)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
