Kapitány Gábor: Posztmodern (Két vers)
Posztmodern
Mondjuk egy úr.
Kezében könyvvel
Barokk freiherrnek képzeli magát,
A ház, amelyben él,
százéves közönnyel
Egy pesti bérház. – Talmi Ararát.
A kor: tíz évvel
ezredfordulón túl;
Ezt lükteti a tévé s komputer
S a villamos, mely kanyarban csikordul,
S melyet egy bomló clochard bűzével foglal el.
A könyves ember maga akar lenni,
Behunyja szemét, s lát egy szép tavat,
Bár kakaskodón,
kicsinységük feledni,
Lenn férfiak melle egymás felé dagad.
– Dagadj, vitorla! – biztatja a könyve;
Felnéz: ablakán galamb köszön;
S nem látja, mint nő, mint Isten hulló könnye,
Embermilliókból egy új Vízözön.
Egy égei apartmanban (a Hellász ciklusból)
A falon mázolmány.
Bikán egy férfi lovagol.
Kezében babérág,
Mint cowboy-seggben a pávatoll.
A bikát nem éppen Picasso festé.
Inkább tehén.
Kihullt belőle a spermák tüze,
A férfi-fény.
Ezzel köszönt most Hellász.
Talán most épp ilyen.
Elhitte tán, hogy „nem!” helyett is
Jó az „igen!”.
Én, csak mint vendég, mit is mondhatnék?
Szánhatom.
S remélem, száll még
A Nikének szánt szárnyakon.
Mert bár kevés közöttünk, ki valóban
Hellász fia,
Mindünk születésénél dúla volt
A mitológia.
Illusztráció: Krétai falfestmény
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
