Karsai János: Cyber-betyár
Piszokul keményen pödörte a bajszát 1861 nyarán Rózsa Sándor a kufsteini várbörtön ablakán kibámulva. Unott már mindent, a kis cellát, a hegyeket, melyek éjszakánként a mellére telepedtek, és alig hagyták levegőt venni, a szájtáti népeket a városka piacterén, akik hajlandóak voltak pénzt fizetni azért, hogy láthassák. Egyre jobban koszolódott tiszta bő gatyája, a csizmáját sem tudta kellő képen puculni, dolmányán itt-ott felfeslett a varrás, sarokba állított cifra szűrjére rászállt a por. Nyáron ez volt a derékalja, télen a takarója. Nézte kedves ruhadarabját, amelyen még ott sötétlett Pisze Matyi vére, s ahol ott fog sötétleni komájának, Katona Palkónak a vére is, aki a pandúrok kezére adta. Messze van Kufsteintől Szöged, messze van Rózsa Sándortól a számítástechnika, mégis önkéntelenül szaladt ki a száján a nagy osztrák sötétbe: „algoritmus”.
Ahogy a cifra szűrt jobban szemügyre vette, kiderült, hogy a kacskaringós minták, hímzések furcsa egységbe futnak össze. Követte a nyomokat, az ábrákat, ákom-bákomokat, s a metszéspontban, valahol a szív tájékán, az anyagba dugta a kezét. Odaát valamilyen szerszámos kamrába kerülhetett, mert először fogókat, csavarozókat húzott át a cellába. Sehol egy kulcs, amellyel kinyithatná a lábára tett béklyót, sehol egy ráspoly, amivel a rácsoknak eshetne! Ellopott mindent, amit ért, de nem igazán értette a dolgok jelentését.
Éjszaka furcsa álmot látott, mintha egy város fölött repült volna el, alant házak, tornyok, nagyobb épületek sorjáznának a zöld utcák és telkek mentén, arany kupolás templomok meredeztek itt-ott. „Te Szönt alaplap” nyögte önkívületben. Reggelre elrejtette kincseit, a haszontalan holmikra egyszerűen szalmát szórt. Ahogy gondolkodott, arra jutott, hogy semmi sem értelmetlen, ami történik, csupán mi nem fejtjük meg a dolgok természetét. Úgy vélte, hiába is jutna ki a rácsos ajtón, láthatatlanná kéne válnia, hogy elsurranhasson a körfolyosón járőröző porkoláb mellett, hogy a lépcső tövében, meg az udvaron virrasztó őrökről már ne is beszéljünk.
Várt egy jó fél évet, az ablakon besüvítő hideg késztette cselekvésre. Az álombeli városka képét kezdte el felépíteni egy zöld lemezre. Mivel forrasztani nem tudott, apró kenyérgalacsinokkal rögzítette a házacskáknak, tornyoknak vélt dolgokat, közöttük vékony szalmaszál biztosította az átjárást. Tavasz lett, mire elkészült. Nézte a rácsokon át a szürkésen tovarobogó Innt, s arra gondolt, hogy akkor a világban valahol csak folyik egy Out is, mivel feltörekedett benne a nagy természetű informatikus. Még egyszer átellenőrizte az ismeretlen izét, amit ő alkotott. „Az ellönállás. Kevís az ellönállás” dörmögte.
„Dö hiszön az ellönállás én vónék!” csattant fel kicsit később, önmaga 48-as szerepét kicsit eltúlozva. Az áprilisi este meghozta a viharokat, az égzengést. Az alaplapra csatlakozó derótot kilógatta az ablakon, jómaga kezében tartotta furcsa masinériáját. Hamarosan jött a villám, szikraeső hullott a kufsteini várbörtön padlójára, frissen sült kenyér szaga úszott a levegőben, s Rózsa Sándor nem volt sehol!
Ijedten szaladgáltak az őrök, átkutatták a cellát, de csak furcsa szerszámokat találtak a sarokban felhalmozott alom alatt. Közben a betyár láthatatlan rongyot tekert a láthatatlan bilincsekre, és szépen, lassan, kioldalgott a helyiségből a nyitott ajtón keresztül, leugrált a lépcsőn, átbotorkált az udvaron, és hamarosan a Kirchgassén találta magát. A folyó felé tartott, majd a Römerhofgassén jobbra fordult. Mielőtt kiért volna a hídhoz, majdnem elgázolta egy lovaskocsi.
„Má mög!” hördült fel, de akár mennyire is vonta össze láthatatlan szemöldökit, nem akaródzott a hegyeknek leomlaniuk, a víznek visszafelé folynia, a katonáknak rettegniük. Lehallatszott a várból a nagy sürgés-forgás, a mindig máshol felcsendülő, kétségbe esett „Alarm! Alarm!”, és a börtön egyetlen köztörvényes bűnözője elégedetten fordult meg. „Mögötte a fene az egíszöt. Rosseb.” Majd elindult vissza. Amíg felfelé szökdelt a fedett falépcsőn, alaposan átgondolta: egy láthatatlan betyár senkit sem képes kirabolni, senkitől sem várhat segítséget. „Mössze mögelőztöm a korom” dünnyögte. Szerencsére cellájának az ajtaja még nyitva volt, kimerülten dőlt a fekhelyére, végre nem nyomták az oldalát azok az átkozott csavarhúzók és fogók, összébb húzta magán a láthatatlan szűrt. „Csak így ne maraggyik má’ örökkön” imádkozott. Kint már csitult a vihar, hősünk orrát megcsiklandozta egy allergiás roham kiváltására is alkalmas törek, s trüsszentett egy hatalmasat. Az összeszaladó őrök előtt elégedetten konstatálta, hogy ismét látható. Vasárnap, a piactérről hazafelé tartva, az őt kísérő katonáknak magyarázta: „A gépözettű sikörűt lerödukánom a fénytörési ögyütthatómat.” Ő sem értette, hogy mit beszél.
Aztán újabb álmot látott: hatalmas hálókat dobtak rá Petőfiszállás mellett, aztán a Fekete-halomnál, majd Makónál. Az egész világ hálókat vet rá… Reggelre ennyi maradt meg fejében: világháló!
Ahogy az oroszlán is lelapul, mielőtt a zsákmányra vetné magát, a híres betyár is lekushadt, megcsendesedett. Azt hitték, megtörte a kemény áristom, pedig pusztán kivárt. Tudta, mi a küldetése, de ennek semmi jelét nem adta szabadlábon sem, még Veszelka Imre előtt is titkolózott. Amikor 1873-ban Szamosújvárra vitték ismételt gaztettei miatt, ügyesebben használta fel a cifra szűrből előbányászott micsodákat. Nagy csuda városkát épített esténként, akkorát, mint ő maga. Közben egy ember nagyságú bábút is készített, az ágyban rejtegette észrevétlen.
Viharban született, viharban is halt meg. A csodálatos szűrrel betakarta a bábút, kilógatott egy újabb derótot az ablakon, és várt. Egy hatalmas villámlást követően frissen sült kenyér illatával telt meg a börtön, eltávozott a betyárkirály.
Nem is adott hírt magáról egészen 1998 februárjáig. Ekkor tűnt el P. László szegedi lakos 154.500 forintja, amit bankkártyájáról az interneten keresztül utalt át a Malévnak, két repülőjegyért. A pénz a légiforgalmi vállalat számlájára sosem érkezett meg, csak egy szűkszavú üzenet a „megjegyzés” rovatban: „Möghósz”.
Karsai János a 2017-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Rózsa Sándor portréja
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
