május 27th, 2017 |
0Suhai Pál: Könnyű vasárnapi séta (Négy vers)
A belső táj
A belső táj, a színtelen
kirajzolódik szüntelen,
míg marja fény, az égi oldat.
Előhívja az életed,
hogy vághat rád élő sebet,
mi önmagadból kilakoltat.
Kicsi testvérem
Kicsi testvérem
üveg-toronyban
lebeg a formalinban.
Törékeny fecske-koponyája
őrzi a múltam, emberek.
Két hónapig élettel kínálta,
élettel hitette az anyja.
S most…?
Születetlen halott.
Fölfedezők
Valaki valamit mindig fölfedez.
Cipőfűzőben
a csomók rejtelmeit.
Valamit mindig
s valami mást
a valamiben.
Az idő itatóspapír-szövetét,
itatóspapír-természetét,
a tintát,
saját elcsöppent életében
a kék
másíthatatlan akaratát.
Könnyű vasárnapi séta
Itt, hol a Hold kutyanyelvvel
nyal a hűvös pocsolyákba,
vasárnapi véres tányér
napja ébred a világra.
Család gondját háziasszony
konyha homályán sikálja,
tüskés kedvet vet az udvar
tégláira az akácfa.
Templomkövön koppan a szem:
fagyott vágyak miatyánkja,
palánk mögül könnyű sétánk
gyerekszemű nép csodálja.
Itt szellőzik most az arcunk
köznapiból glóriásba,
itt gyűjtjük a szavak mézét
újból gondosan a szánkra.
Frakkban egy úr lépked itten,
s lépked selyemben egy dáma,
hibbant kövön, árkok, gödrök
fölött dereng föl bokája.
Mindegy, hova tévedtünk már,
milyen város utcájába,
mindegy, milyen zene lesz majd
a fülünkben az a lárma.
Korzózhatunk föl a Holdig,
látja az ész, de nem bánja.
Sétálunk csak s mázsás tények
zuhannak be koponyánkba.
Illusztráció: Fülöp Péter fényképfelvétele (2013)