Hegyi Botos Attila: Földhívogató
És szólítanak.
Idegen nyelveken
egyre ismerősebben.
Bizsergő tarkók,
suhogó kozmoszok,
zuhogó hallójáratok
egyre morajlóbb hangjain.
Hirtelen világosodnak –
arc alatt tükörsima tenger.
Múltak, jövendők:
szemérmek nyiladékai.
Sorsvonaltalan tenyered
égboltjaira perdült
szárnyas magok.
Mennyi hárítás. Tagadás.
Taszító elveszettség kell
örökségedhez,
mindig is jelen,
mindig is hiánytalan
önmagadhoz.
Rügyező fejfádhoz,
annyi pattanásig feszült
váratlan várt viruláshoz.
Föllelned a hallgatag
sziklák alá szorult
tegnapi magvakat.
Megcsendítened a csendet.
Hívnod,
ahogy a dűlői keresztfa
holdezüst feketerigója.
Egy névtelen öröknyár
aranycsepp csicsörkéje.
Fölzengő kámforok,
ujjongó testrezonanciák.
Anyaszült, földittas lángegek
ámoros áramvezetékein.
Illusztráció: Sal Antal fényképfelvétele (2016)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
