Tanulmány

május 12th, 2017 |

0

Csontos Márta: Történelem és eszmetörténet az „erdélyi gondolat” értelmezéséhez

Reményik Sándor költészete, kritikusi és lapszerkesztői munkássága, kontemplatív személyisége, világnézetét és gondolkodásmódját meghatározó filozófiai-etkai inspirációi történelmi, földrajzi, morális és vallási tényezők által meghatározottak. A történelmi és eszmetörténeti viszonyok elemzése szükséges a költői univerzum értelmezéséhez, hogy biztosítva legyen a nemzeti művelődés egységes korpuszából kiszakított erdélyi magyar kultúra gondolatának hitelessége.[1]

Reményik Sándor alkotói magatartásának megértéséhez tanulmányozni kell az erdélyi magyar-román viszony alakulását a költő életében, ugyanis ez az együttélés történelmünk egyik legizgatóbb kérdése.

Már a költő születését megelőző néhány évtizedben is jelentős változások történetek Erdélyben. Az 1867-es kiegyezést követően megszűnt Erdély három évszázados különállása, a nemzetállam nem valósulhatott meg a magyar liberális réteg közreműködésével megfelelő koncepció hiányában. Az 1885-ben megalakult Erdély-részei Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) működése sem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket, tevékenységüket román és szász ellenérzés kísérte. A Magyarországot fenyegető veszélyt nem érezték még akkor sem, amikor az 1991-ben megalakult Liga Culturala tevékenysége igyekezett a román nemzet egységtudatát új alapokra helyezni. Már folyt a Memorandum-per, amikor Bánffy Dezső kormánya megkezdte munkáját, mely erős román és szász ellenérzést váltott ki az erőszakos magyarosítási törekvések miatt.[2]

A románok és a szászok nagy várakozással tekintettek Tisza István miniszterelnöki kinevezésére. Tisza István 1910 után megújuló kísérletet tett a Román Nemzeti Párt és a kormány konzervatív alapon történő megegyezésére, de ekkor már hiába ígért új távlatokat, nagy európai változások körvonalai kezdtek kirajzolódni, Románia remélte, hogy támogatást kaphat a nagyhatalmaktól az Osztrák-Magyar Monarchia ellen Erdély megszerzéséhez.[3] Tisza ajánlata „…alkalmatlan arra, hogy a magyar állam kormányzati politikája és a románok közötti ellentét akárcsak rövid időre is elhárítassék”.[4]

Bár a szarajevói merényletet követően a magyar miniszterelnök ellenezte a Szerbia elleni háborút, ellenállása megtört a német kormány ígéreteinek hatására. 1916-ban a Monarchia katonai kudarcai csak fokozták a román hadba lépési szándékot. Amikor a Tisza-kormányt leváltották, gróf Apponyi Albert kulturzónák felállítását tervezte, a csökkenő bérezés és az élelmiszerhiány miatt azonban már 1916-tól munkásmegmozdulásokra is sor került, melyeket az 1917-es februári orosz forradalom inspirált. Az orosz szocialista forradalom a kelet-közép-európai viszonyokat megváltoztatta, de amíg a franciák a Habsburg-birodalom felbontását szorgalmazták, az angolok és az amerikaiak még a dunai nagyhatalom átmentésére törekedtek.

Amikor október 18-án Károlyi és Jászi Oszkár román megbízottakkal tárgyalt, Károlyi az Erdély sorsát eldöntő népszavazás mellett döntött. November 1-én megkezdte működését a Károlyi-kormány, azonban a népi megmozdulásokkal szemben az állam tehetetlennek bizonyult. Közös magyar-szász-román kiáltványt bocsátottak ki egymás kapcsolatainak erősítésére. Jászi a románokkal való tárgyalás útján svájci típusú kantonális konföderációval akarta az erdélyi kérdést megoldani, azonban a román fél a teljes elszakadást kívánta, s ez volt az antant álláspontja is a történelmi Magyarország felbontását illetően.[5]

A történelmi folyamatban szignifikáns dátum 1918. december 1, amikor a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésen az erdélyi románság megszavazta Erdély egyesülését Romániával. Bár a románság vezetői a híres gyulafehérvári pontokban teljes nemzeti szabadságot, közigazgatási és tanügyi önkormányzatot ígértek az ott élő népeknek, minden emberi gondolat szabad terjesztésének lehetőségével, az 1919.december 19-én aláírt párizsi kisebbségi szerződésben foglaltakkal nem törődött Románia. Az erdélyi magyarság nehezen tudta elfogadni, hogy egy eredendően fejletlenebb gazdasági struktúrával és kulturális háttérrel rendelkező országhoz való csatolás a kisebbségek számára kedvezőtlenebb fordulatok és változások időszakát hozta számára. „A magyar államférfiak úgy gondolták – 1919 legelején -, hogy egy békekongresszus majd a lehetőségekhez képes igazságosan rendezi a Kárpát-medencei népek helyzetét”[6]– írja Raffay Ernő Erdély helyzetét elemezve az említett időszakban.

A párizsi békekonferencia nyomán megfogalmazott, területátadásról szóló un. Vix-jegyzéket a magyar kormány nem fogadta el, s miután a Károlyi-kormány lemondott, 1919.március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot. De ekkor a történeti Erdély már a királyi román hadsereg uralma alatt állt. Április 15-én a Forradalmi Kormányzótanács lemondott, s a román hadsereg rövidesen a magyar főváros ellen indult. 1920.  januárjában az Apponyi Albert gróf vezetésével Párizsba utazó békeküldöttség nem járt eredménnyel, már a kész békefeltételeket kellett átvenni. A magyar delegáció minden javaslatát elutasították, s 1920. június 4-én Trianonban aláírták a békeokmányt.[7]

Az Osztrák- Magyar Monarchia ötven éve (1867-1918) alkalmas lett volna egyfajta integrációs alkotóműhely kialakítására, s a lokális kulturális igények megőrzésére a regionális közegben élő kultúracsoportok közötti egyensúly megteremtéséhez.[8]

Külön említendő a szász népcsoport, akikkel szorosabb együttműködés alakult ki irodalmi téren a 20-as években, s akiket az együttélés során ugyancsak számtalan kataklizma tett próbára.[9]

A kulturális integritás megvalósítása volt Trianon után az egyetlen járható út, mivel mind a három nemzet műveltsége szorosan összefonódott anyaországa kultúrájával, s azt vallották, hogy „…a kisebbség csak a politikában kisebbség, az irodalomban és a műveltségben maga az egyetemesség”.[10]

A regionális identitások és egymásmellettiségükben eltérő gondolkodásmódok megtartásával igyekeztek az egyes népcsoportok egzisztenciális perspektívát kialakítani. A három nemzet sorsközösségében regionális külön-valóság jött létre, hogy képesek legyenek értékeiket megőrizni egy történelmi-szellemi együttélésben. A megváltozott helyzetben megerősödött, domináns román kultúra mellett olyan sajátos ideológia alakult ki, mely biztosította az elkülönülést, kiemelve a kisebbségi kultúrák értékmegőrző törekvéseit. A viszony a kultúrák között „…jelenthet egymásmellettiséget, de gazdagító vagy egymást szegényítő hatást is”.[11]

Ebben a történelmi-földrajzi környezetben alakul, formálódik Reményik Sándor világlátása, erősödik küldetéstudata; egy atipikus szubjektum szerepvállalásának anomáliáit tapasztalhatjuk meg egy atipikus környezetben. A minden idők legnagyobb, magyarságot ért sorscsapását átélve, az alapvetően kontemplatív magatartást tükröző költészetet művelő Reményik alkotói inspirációit elsősorban történelmi- szociális, illetőleg egyéni-morális tényezők határozzák meg. „A kisebbségi sorba kényszerített magyar író egyszersmind magára is maradt, hiszen elválasztották a nemzeti kultúra éltető közösségétől, és ha íróként és magyarként fenn akart maradni, neki magának kellett: írói alkotások által – új emberi közösséget létrehoznia. A kisebbségi magyar író ezért nemcsak történelmi csalódottságának, sérelmeinek és gyötrődéseinek adott hangot, hanem annak a felelősség-és küldetéstudatának is, melyre a nemzeti közösség újjáalakításának és a nemzeti identitás fenntartásának parancsa kötelezte”.[12]

Történetileg elengedhetetlenül szükséges a megfelelő interpretációhoz, hogy az alkotó, mint szubjektum, mennyire tud azonosulni a kollektív lélekkel, képes-e rekonstruálni azt a helyzetet a nyelvileg rögzített gondolatsorokkal, melyek a közösség történetileg megragadható szellemiségét, ideológiáját mintázzák. Jan Assman az emlékezés kultúráját feltáró munkájában kiemeli, hogy csak egyetlen történelem van, melyben számtalan kollektív emlékezet létezik, melyek egy adott közösségben csoportspecifikusan léteznek. „Az emlékezet tehát rekonstruktív módon működik, nem képes megőrizni a múltat, mint olyant. A továbbhaladó jelennel változó vonatkoztatási keretek felől szakadatlanul folyik a múlt újjászervezése”.[13]

A kritikai életrajz jelentősége éppen abban rejlik, hogy az öröklött, értékmeghatározó eszmék és hagyományok új értelmezést nyernek a szerző genetikus és szerzett személyiségjegyeinek feltárásában, s nyomon követhető, hogy egy csoportspecifikus kollektíva milyen szerepet játszik a történelem és kultúra formálásában. Mindez lehetővé teszi, hogy a befogadó újrateremtse, illetőleg értelmezze a szubjektív tartalmakat olyan módon, hogy a figyelmet a társadalmi és kulturális ellentmondásokra fókuszálja, Edward P. Thompson megfogalmazása szerint az „ …egészen belüli repedésekre és ellentétekre”.[14]

A megváltozott társadalmi viszonyok hatására új identitáserősítő ideológia alakult ki, melynek elsődleges hozadéka volt, Nagy György megfogalmazásában „…a nemzeti művelődés egységes korpuszából kiszakított erdélyi magyar kultúra hitelessége”.[15]

Az „erdélyi gondolat”, a transzszilvanizmus ideológiájának értelmezéséhez és megértéséhez szükséges a korszak rövid eszmetörténeti áttekintése. A század első évtizedeiben a pozitivizmus ideológiáját a neokantizmus váltja fel, meghatározó szerepe volt Böhm Károly axiológájának[16], s az általa képviselt Erdélyi Iskolának, mely nyilvánvalóan inspirációt jelentett értékfilozófiájával az ifjú Reményik számára is.

Az említett időszakban más csoportosulások is hallatták hangjukat; Tavaszy Sándor dialektikus teológiája, Ravasz László útja a szubjektív idealizmustól az egzisztenciális teológiáig, Makkai Sándor püspök szellemfilozófiai hatásokat ötvöző teológiája nyilvánvalóan mind megérintették a korabeli alkotók gondolkodásmódját és világlátását. „ A világháborút megelőző évtizedekben „…az újkantianizmus és az ismeretelmélet, a világháborút követő években viszont a nem kantianus – elsősorban az élet-és egzisztenciálfilozófiai – irányok és az ontológiai-metafizikai diszciplinák a meghatározók”[17]

Perecz László részletesen elemzi 1917 és 1919 között a szellemtörténeti láz korszakát, majd értékeli az 1931-32-es nagy szellemtörténeti vitát is. A szellemtörténet bölcseleti iskola, ahol a 30-as évekig a konzervatív tudományosság dominált, ezt követően erősödött meg a szociológiai iskola. A szellemtörténet kezdete a Minerva folyóirathoz kötődik, mely antipozitivista hozzáállást tanúsítva teret nyit a szellemtörténeti teljesítményeknek.[18]

A szerző utal az újkori filozófia háromféle szellemi magatartástípusára; egyetlen szóval jellemezve: Descartes-Lock-Kant: megismerés; Bacon-Marx-Bergson: átalakítás; Kant-Böhm-Rickert: értékelés. Érdemes néhány kiemelkedő teológus-filozófust megemlíteni, akik filozófiatörténeti hagyományokra építették a keresztény teológiát a két világháború közötti Magyarországon. Tavaszy Sándorral személyes kapcsolatban volt Reményik, ahogy később még erre utalunk, de ismerhette Bangha Béla, Prohászka Ottokár és Pauler Ákos munkásságát is.[19]

Az erdélyi multi-nemzetiségi közegben, a két világháború között, majd a Trianon után kialakult társadalmi helyzetben fontos szerepet kapott a transzszilvanizmus[20] ideológiája, az úgynevezett „erdélyi gondolat”, mely a három nemzet – az erdélyi magyar, szász és román népcsoport identitás erősítő eszméje, s vallási toleranciában, műalkotásokban, szépirodalmi és publicisztikai művekben jutott kifejezésre, mint egyfajta kulturális integrációra való törekvés, a győztes államhatalom asszimilációs szándékának ellensúlyozására.

Hatalmas mennyiségű publikáció született a 20-as évektől kezdve konzervatív, liberális és bal oldali lapokban egyaránt a transzszilvanizmus szerepéről és értelmezési lehetőségeiről. 1921 elején látott napvilágot az a Kós Károly nevével fémjelzett röpirat, a Kiáltó szó, melyet a kisebbségi-közéleti szervezkedés „katekizmusának” neveztek, s amely „Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros Magyarságához szól. A röpirat új célokat fogalmaz meg az új helyzetben Erdély geográfiai és gazdasági egyéniségének hangsúlyozásával, kiemelve a nemzeti autonómia szükségességét. A magyarságot riadóztató röpirat egyik fő gondolata: „Senkit se sirassunk, aki elmegy innen. De biztassuk azt is, aki habozik; az ingadozóknak sincsen helyük itt most (…). A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek”.[21]

Láng Gusztáv Jegyzetek a transzilvanizmusról című írásában hangsúlyozza, hogy a Kós Károly-féle transzilvanizmus „…nem a kisebbségi életnek, hanem együttélésnek programja”[22], mely támaszkodik az erdélyi magyarság ezer esztendő óta létező saját erdélyi öntudatára, önálló kultúrájára, s mivel a „történelem relatív igazságait abszolút igazságnak” tekinti, történelemnek tűnik az utópia, s ez magába foglalja a harcos eszmék elutasításának lehetőségét.

Az értelmezésekkel kapcsolatban a legtöbb vitát az váltotta ki, hogy tekinthető-e a transzszilvanizmus ideológiának, vagy csak nemzetkarakterológiailag fontos a földrajzi helyhez kötöttség állapota, az öröklött és megőrzött hagyományokat menteni akaró, s azokat továbbépítő attitűd a hely szellemének(genius loci) meghatározottságában. Ha az ideológia fogalmi meghatározását nézzük, jelenthet olyan világnézeti koncepciót, melyben az eszmék politikai és gazdasági célok megvalósítását szolgálják. Ebben az értelemben a transzszilvanizmus nem tekinthető ideológiának, de ha a világnézet egy kultúrához kapcsolódó rendszerének tekintjük, akkor egyet kell értenünk Pomogáts Béla véleményével, mely szerint  a „ transzszilván eszmék támasztottak eleven érdeklődést az erdélyi népek sorközösségének gondolata iránt.(…) az „erdélyi végzet nyomasztó súlyától a transzszilván ideológia segítségével próbáltak szabadulni. (…) a transzszilván eszmék és a kisebbségi humánum gondolata adtak a helikoni lírának történelmi hivatástudatot…”[23]

Reményik Sándor küldetéses sorvállalását is csak ezeknek a gondolatoknak a birtokában érthetjük meg. „Ismernünk kell a kort, ha meg akarjuk érteni a lángészt”[24],- írja Farkas Gyula a Minerva egy 1931-ei  számában.

A transzszilvanizmus szerepe és értelmezése Kántor Lajos Konglomerát című könyvében fiktív szemináriumokra épített szerkesztésmóddal elmélkedik a romániai magyar politikatörténet és eszmetörténet fontos kérdéseiről. Vélemény szerint a transzszilvanizmus egyfajta menekülés volt a román Erdélytől, ezért nem marasztalta el Áprily Lajos repatriálása miatt, hiszen a magyar Erdélyhez mindenkor hű maradt. A politikai passzivitás taktikáját alkalmazó kisebbségi életben Kántor szerint Áprily és Reményik a tájtranszszilvanizmus képviselői voltak, melyet szembe állított Kós Károly  országtranszszilvanizmusával. „ Az a bizonyos erdélyi szellem az országtranszilvánizmus evangéliuma, jó híre, tanítása. A tájtranszilvánizmus csak az erdélyi magyarságot tartja szem előtt, az erdélyi magyar különbözik a magyarországitól… (…) az országtranszilvánizmus „erdélyi szellem”-en egyáltalán nem a magyar szellem variációit érti, mert az erdélyi szellem gyökerei még a magyar államalapítás előttre nyúlnak..”[25]

A transzszilván ideológia, az egyetemes erkölcsi normák követése a kisebbségi élethelyzetben végig kíséri Reményik egész pályáját, ezért versei és publicisztikája ismertetése során újra vissza kell térni a transzszilvanizmus körül kialakult vitákra. Mindenestre, éppen az „erdélyi gondolat” égisze alatt jelentek meg olyan nagyszerű alkotók, mint Áprily Lajos, Tompa László, Reményik Sándor, Berde Mária, Szentimrei Jenő, akik a maguk kisebbségi, regionális hagyományokra alapozott irodalmi-művészeti látásmódjukkal szerves részét alkották az egyetemes magyar irodalomnak, hiszen a kialakult helyzetben a történelmi Magyarország felbomlását követően nem is volt számukra más lehetőség. Ezt a gondolatmenetet erősíti az erdélyi irodalom egyik legnagyobb szakértőjének summázata.” A magyar irodalmi kultúra policentrikus modelljét lényegében az a tény határozza meg, hogy az anyaország irodalma mellett az első, illetve a második világháborút lezáró békeszerződések kényszerű következményeként több szomszédos országban is magyar nemzeti kisebbségek élnek, s ezek a kisebbségek – nem utolsó sorban nemzeti identitásuk megtartása érdekében- létrehozták saját irodalmukat”.[26]

[1] NAGY György, Erdélyi magyar szellemi élet 1918-1921 között, ( Filozófia és kultúra, Írások a modern magyar művelődéstörténet köréből),szerk: LACKÓ Miklós, Bp., MTA Történettudományi Intézete, 162. A szerző meglátása alapján a kultúra értelmezése nem lehetséges a történelmi helyzetalakulás értelmezése nélkül, ezért a megközelítéshez a W. Dilthey féle „ Einfühlung”(beleérzés) erejére kell támaszkodni. William Dilthey ( 1833-1911) véleménye alapján a történelmiség határozza meg az embert , a szellemtudományok végső és legbonyolultabb problémájának tartja a történelmet. Az Einleitung in die Geistwissenschaften,Gesammelte Schriften című tanulmánygyűjteményében, szellemtudományoknak nevezi a társadalmi élettel foglalkozó tudományokat,melyeket nem magyarázni, hanem megérteni szükséges.

[2] A Román Nemzeti Párt vezetői memorandumot intéztek a császárhoz, s a világ egyetemeinek ifjúságát figyelmeztették az erdélyi románok sorsára. 1892-ben azonban hiába vitte a memorandumot 300 tagú delegáció Bécsbe, a császár nem bizonyult befogadónak. Az új néplap, a Foaia Poprului hatására fokozottan magyarellenes attitűd alakult ki. A magyarellenes érzület csak fokozódott, amikor 1906-ban gróf Apponyi Albert megalkotta törvényjavaslatait. Közben a Foaia Popurului folyamatosan hangsúlyozta, hogy a magyarok ezer éves ott tartózkodásával szemben a románok már kétezer éve lakják a területet.

[3] „(…) a román értelmiség a magyar hegemóniától látta veszélyeztetve a románok nemzeti létét, a magyar politikusok viszont a románok nemzeti önállósodásától Erdély, esetleges elszakadásától féltek”, írja BALOGH László Románia története című könyvében, 108.

[4] Magyarország története 1890-1918, Főszerk.: HANÁK Péter, ( Magyarország Története 10 kötetben), Bp., 1978, 853.

[5] V.Ö. Erdély Rövid története, Főszerk.: KÖPECZI Béla, ( SZÁSZ Zoltán, A Neoabszolutizmus kora, Politikai élet és nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867-1918), Akadémiai Kiadó, Bp., 1989, 463-562.

[6] RAFFAY Ernő, Erdély 1918-19-ben, Magvető Kiadó, Bp., 1987, 115. A két év történetét minden részletre kiterjedő alapossággal elemző-értékelő műben a szerző bemutatja, mennyire eltűnt a magyarság iránti rokonszenv a román irredentizmus hatására, felkészületlen volt a kormány, s a hadvezetésnek is meg kellett küzdenie korábbi „pacifista propagandájával”, mely szerint Magyarország sorsát majd a jog és igazság dönti el.

[7] Vö., KÖPECZI Béla, Kitekintés. Erdély útja 1918 után, 579-603. Románia 1919-ben nemzetközi szerződésben vállalta a kisebbségi jogok életbeléptetését, de román nemzetállamot hirdettek, s nem emelték törvényerőre a határozat alapján tett ígéreteket.

[8] Vö., POMOGÁTS Béla,Irodalom a korfordulón, Kisebbségkutatás Könyvek, Bp., Lucidus Kiadó, 2007. 167. A tanulmánykötet világosan megmutatja, Erdély a kölcsönös tolerancia kialakulásának története, utal az 1437-es magyar-szász-székely szövetségre, melyből a románok kimaradtak, csak a 18. századtól, nemzeti ébredésük korszakában akartak „negyedik nemzet ” szerepet kapni az alkotmányos erdélyi társadalomban.

[9] 1785-ben II. József megszüntette a szászság autonómiáját, a kiegyezés során a magyar állam intézkedések sorát hozta, ami ellenállást váltott ki a szászokból a dualista rendszerbe való integrálódás kísérletével szemben. 1918 után a szászok még jobban veszítették önállóságukat Erdély fokozódó románosítása következtében. 1919. január 8-án a Szász Nemzeti Tanács medgyesi gyűlésén Erdély szász népének jövője reményében elfogadták Erdély és Románia egyesülését.

[10] V.ö. KUNZ Aladár,Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában, Nyugat, 1928/II. 501-508.

[11] KISS Gabriella,A multikuluralizmus – veszély vagy esély, Valóság, 1972/2, 84. A társadalmi és kulturális összetartozás alapján kisebb-nagyobb területi egységekben, régiókban figyelembe kell venni, hogy a nemzeti nyelv, származási, kulturális, vallási identitásokra épülő identitás alakulat, melyben a kisebbség jogi kategóriát képvisel egy multipoláris államban, ahol a régión belül érvényesül a kulturális relativizmus.

[12] POMOGÁTS Béla, Trianon a történelemben és a magyar irodalomban, Irodalomismeret, 2015/3, 69. Cél volt egy új nemzeti gondolkodás kialakítása, a nemzethez való tartozás nyelvi úton történő kifejezése, melynek alakításában a kultúrának és a lelki közösségnek volt elsődleges szerepe.

[13] ASSMAN,Jan,A kulturális emlékezet: Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrában, Bp., Atlantisz, 2004, 42. A szerző egyértelműnek tekinti a sokféle történet meglétét, melyeket különböző népcsoportok alakítanak, a sok történetből azonban kikristályosodik az egyetlen történelem, s mindebből nyilvánvalóan következik; a múlt nem természettől fogva létezik, hanem kulturálisan teremtődik.

[14] THOMPSON, Edward.P., Customs is Common, Studies in Traditional Popular Culture, New York,1993.6 ( forrás:BRUKE, Peter, Népi kultúra az újkori Európában, Ford. BÉRCZES Tibor, Bp., 1991.11)

[15] Filozófia és Kultúra, Írások a modern magyar művelődéstörténet köréből=( NAGY György, Erdélyi magyar szellemi élet 1918-1921 között),Bp., MTA Történettudományi Intézete, 2001, 165.

[16] Az axiológia önmagukban létező értékek természetének vizsgálatát jelenti. Ez a kultúrfilozófiai értékelmélet az önértékű szellemiség megjelenítése, ami nem más, mint az öntudatban jelen lévő intelligencia.

[17] PERECZ László,Filozófiai irányzatok és viták a két világháború között=(Filozófia és kultúra, Írások a modern magyar művelődéstörténet köréből),Bp., MTA Történettudományi Intézete, 2001, 24.

[18] u.o.25-40, Megjelennek Szekfű Gyula írásai, Szerb Antal eszméi, Pauler Ákos szellemtörténeti kategóriákat állít fel. Vita indul a Nyugatban is, Babits Mihály esszéjével szemben ,( Szellemtörténet, Nyugat, 1931/II) Fülep Lajos, Kardos László, Váczy Péter és Joó Tibor vitacikkei jelentek meg, Babits megfogalmazásában azonban egyértelmű volt  megállapítás, mely szerint  a szellemtörténet világnézet a kor szellemének kifejezésére.

[19] Bangha Béla (1880-1940) nagy szerepet vállalt a katolikus sajtó terjesztésében, a Magyar Kultúra folyóiratot is szerkesztette. 1931-33 között négy kötetben kiadta a Katolikus Lexikont. Bangha Béla a nemzeti életet keresztény alapokra helyezte, ideológiájában a „militáns katolicizmust” képviselte, részt vett a zsidótörvények előkészítésében az „erkölcsi antiszemitizmus” alapján. Mellette Prohászka Ottokár(1857-1927), nagyhatású egyházi író ideológiája vált ismertté. Szociális kérdésekben is nyitott volt,de a numerus clausus alapján az antiszemitizmus mint „faji önvédelem” jelent meg írásaiban. A két világháború közti időszak meghatározó szereplője Pauler Ákos(1876- 1933), aki a platonizáló objektív idealizmus alapján kísérletet tett a pozitivizmus és kantianizmus egyesítésére, hogy onnan eljusson a teista metafizikáig. Végül a kolozsvári születésű Tavaszy Sándor(1888-1951) nevét említhetjük, aki részt vett a Pásztortűz szerkesztésében, majd az Erdélyi Helikon főmunkatársa lett. Részletesen foglalkozott az ismeretelmélet és megismerés pszichológiájával. Kirkegaard filozófiájának ismeretében a problémákat az egzisztencializmus szellemiségére építve kívánta  megoldani. V.ö. RUGÁSI Gyula, Teológia és filozófia, a filozófiatörténeti hagyomány szerepe a 20. század első felének keresztény teológiájában Magyarországon=Filozófia és kultúra,Bp., MTA Történettudományi Intézete, 2001, 43-83.

[20] A transzszilvanizmus fogalmának megjelenése Apor Péter nevéhez fűződik, irodalmi vonatkozásban először Dózsa Endre használta az Erdélyi Irodalmi Társaság 1910-es közgyűlésén, megnyitó beszédének címszavául választva a „ transzilvanizmust” az Erdélyi Lapok 1910/32-es számában. Maga a szó írásképében 1910 óta folyamatosan eltéréseket mutat: Dózsa Endre ( transsylvanismus), Erdélyi Lapok 1910, Reményik Sándor- transsylvanismus ( Erdélyi Szemle 1920 ), Szentimrei Jenő ( transylvanizmus) Napkelet, 1921, Kristóf György ( transilvánizmus), Erdélyi Irodalmi Szemle 1926, Babits Mihály ( transsylvanizmus), Nyugat 1931, Szenci László (transzilvanizmus), Korunk 1938, Pomogáts Béla (transzilvánizmus ) Az Erdélyi Helikon ideológiája 1983, Pomogáts Béla ( transzszilvanizmus) Erdélyi Múzeum 1990, A szellem stratégiája 2007, Láng Gusztáv( transzilvánizmus), Helikon 1993.

[21] POMOGÁTS Béla,Történelmi olvasókönyv ( KÓS Károly,Kiáltó szó), Kisebbségkutatás Könyvek, Lucidus Kiadó,Bp., 2009. 111-112. A röpirat eredetileg Kiáltó szó. A magyarság útja.A politikai aktivitás rendszere. KÓS Károly mellett a másik két szerző ZÁGONI István és PAÁL Árpád. A röpiratot KÁDÁR Imre, a Napkelet szerkesztője minősítette erdélyi magyar katekizmusként.

[22] LÁNG Gusztáv, Jegyzetek a transzilvanizmusról, Utunk, 1973, dec. 14, 3. Kós Károly elgondolásával szembeállítja Kuncz Aladár véleményét, aki szerint  a nemzetek, vallások, világszemléletek, népi szokások,társadalmi osztályok és külső hatalmi érdekek bölcs és eszes kiegyensúlyozására van szükség. KUNCZ Aladár az Ellenzék 1927 májusi számában hangsúlyozza, nem irodalmi iránycsoportosulásokat akarnak létrehozni, nem felekezeti és politikai szempontok irányítják tevékenységüket, az ellentéteken felülemelkedve  erkölcsi és eszmei egységet kívánnak megvalósítani. Állítja, hogy az irodalom a kisebbségi népeknél életfeltétel, mely tisztán eszmei célokat szolgál mindenféle hatalmi törekvés nélkül, de ugyanakkor „ a kisebbségi irodalomban alakul ki az elkövetkezendő Európa új lelke”. ( KUNCZ Aladár, A Helikonról, Ellenzék melléklete, 1927, május 2.

[23] POMOGÁTS Béla, A szellem köztársasága,Tanulmányok, Bp., Akadémiai Kiadó,45. 47. Pomogáts Béla egy másik tanulmányában a „trianoni irodalom” legnagyobb erényének azt látja, hogy  a magyarság számot tudott vetni a „lelki” nemzet felépítésének esélyeivel. A haza fogalomköre a „trianoni irodalom” következtében bizonyos mértékig átalakult, és ennek révén kétségtelenül megújult, megerősödött és gazdagodott. A Babits és Kosztolányi, József Attila és Illyés Gyula, Kós Károly és Reményik Sándor által képviselt új nemzeteszmény  ugyanakkor nem járt együtt elzárkózással, nem vezetett a kulturális izoláció kísérletéhez”. (POMOGÁTS Béla, Történelmi sorsfordulók, A I. világháború a magyar irodalomban, Kisebbségkutatás Könyvek, Lucidus Kiadó Bp., 2015, 142-143.

[24] FARKAS Gyula, Táj-és nemzedékszemlélet a magyar irodalomban, Minerva, 1931. 10.évf., 1-4.szám 27. A szerző olvasatában meg kell vizsgálni, milyen tényezők alakították a nemzedékeket, az egyidőben születettek életszemléletét, világnézeti, eszmei koncepciójukat, az alkotók irodalmi fellépésének egyidejűségében kell keresni. Csak a nemzedékek megismerésén keresztül lehet a korszellemet megérteni, a korszellemi művészi kifejezését értékelni és értelmezni.

[25] KÁNTOR Lajos, Konglomerát (Erdély), Bp., Kossuth Kiadó, 2012. 43-44.

[26] POMOGÁTS Bála, A szellem stratégiája, Tanulmányok és előadások, Marosvásárhely, Mentor Kiadó, 2007. 183-184.

Illusztráció: Reményik Sándor

Cimkék: tanulmány

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Dörgő Tibor: A Jane Eyre filmadaptációi →

Csontos Márta: Reményik-ellenpólusok →

Popovics Tibor Miklós: A ruszin migrációs folyamatokról →

Dörgő Tibor: Charlotte Brontë Jane Eyre című regényének magyar kritikai fogadtatása →