március 21st, 2017 |
0Nemzeti Botanikus Kert (Poétai plener, 4.)
Poétai plener. Szerkesztőségünk szervezi: kigondol egy élményt ígérő helyszínt, előzőleg megállapodik három-négy költővel, akik – miután elfogadták a játékszabályokat – ránk bízzák magukat, s adott időpontban, megbeszélt helyen: találkozunk. Megérkezünk a helyszínre, a költők letelepednek (mozgásuk azonban nem korlátozott), s harminc percben megalkotják a látvány-idézte verset. Átadják kéziratos művüket. Teremtettünk pici utócsiszolásra is lehetőséget: a poéta másolatot vihet haza – majd küldi a begépelt véglegest. Az eseményt a helyszínen készült felvételekkel dokumentáljuk.
Negyedik alkalommal Horváth Ferenc, Kukorelly Endre és Ughy Szabina adta fejét a kalandra. 2017. március 16-án Vácrátóton, a Nemzeti Botanikus Kertben vendégeskedtünk. (A szerkesztőség)
* * *
Horváth Ferenc
Rege egy poétai nagy kalandról
(Két fejezetben)
1.
A készülődés
(A költő itt még kétségekkel teli)
Mit hoz vajon poétai kalandom?
Titok, hogy ott miről zeng majd a lantom.
Rejtélyes osztás, rejtelmes lapok…
Mit kell majd adnom? És én mit kapok?
Ügyeljek-e jobban ma früstökömre?
S kenjek vajon pomádét üstökömre?
Lesz ablak mellett helyem a buszon?
Hogyha túrázunk, marad-e szuszom?
Fém szívbillentyűm hogyan tűri majd
a várható nagy csöndet vagy ricsajt?
Látok-e végre váci püspököt?
Vagy csak végig versemmel küszködök?
De csitt, mert máris itt az indulás:
szívtájamon jelzi egy lódulás!
2.
Tavasz az arborétumban
(A megrendelt vers megszületik)
Tessék, máris Vácrátóton vagyunk,
s minden más gondot mögöttünk hagyunk;
verset kell írni, ezen jár az agy:
a poétakedv rímelgetni – nagy!
Az arborétum díszhelyén a rom;
szép téma a költőnek, jó orom:
fájdalmas elmúlás – de tiszta béke…
Amott kárpáti sáfrány égi kékje
tündököl, s a bogláros szellőrózsa
újulni vágyik: szirmát szidolozza;
s kankalinok és nárciszok virulnak,
örvendező tulipánok pirulnak,
Itt a kikelet! Láthatjuk megint
a szívvirágok bíbor szirmait,
s csapatban fehérlik a hóvirág:
hallgatják a rigók vidám dalát…
Tavaszodik, s ez meggyógyít akármit:
a tüdőfüvek pettynyi kavernáit
a márciusi nap eltünteti…
Lám, versem is kész – s oly életteli!
2017. 03. 16.
* * *
Kukorelly Endre
Fű, fa, virág stb.
Madarakat nem, valami tüdő-
füvet vagy tüdővirágot
láttam,
egy kicsit előre siettem, a többiek
jöttek szépen
utánam,
hervadt hóvirágmezők, őszről
ittmaradt lombmaradék,
csöpp zuhatag,
halovány napsütés, rég
elolvasztotta a tavalyi
havat,
jobbra ilyen meg olyan fák,
balra tőlem egy
fázó költő
kerti asztal, a komputerem,
a telefon,
telefontöltő,
mögöttem ketten a fennálló
mindenséget szídták
a buszon,
hogy csak ráfáznak mindig
mindenre, elmaradt
valami haszon,
egy asszony azt mondta szerintem
túl hangosan
az urának,
hogy az előbb egy spiné megfordult
és hosszan
nézett utánad,
fű, fa, virág, mű-rom, valódi omlás
egyben, tényleg
nincs határ,
most mégis, hallom, csicsereg,
vad -éleseket cserreg
egy madár,
nem hinném, hogy csupa kegyetlenség
volna, inkább
isteni kegyesség,
hogy föntről az egész ilyen bágyadtan
világít. Világít
minket az ég.
Vácrátóti Arborétum, 2017. március 16.
* * *
Ughy Szabina
Hóvirág helyett
Belépek a tájba.
Hagyom, hogy hasson rám.
Akarva-akaratlanul hallgatódzom.
A szél zúgása mögül,
a sercegő lépteinken túl,
a vadgalambok burukkolásán is,
átszüremlik egy két nappal ezelőtti beszélgetés.
Mintha nem is egy szelíd tavaszi kertben volnék,
hanem még mindig az orvosi vetkőzőben várnék soromra:
„Előrehaladott állapotban…”
Lila kárpáti sáfrányok szőnyege.
„A legkisebb még csak most megy óvodába…”
Pattanásig feszült, fényesen duzzadó rügyek.
„A kezelést már a héten megkezdjük…”
A műrom hosszú árnyékot vet az alkonyi fényben.
* * *
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona és Kállay Kotász Zoltán fényképfelvételei (2017)