Szilágyi József: A nyergesi mászóverseny
– Adod vissza?! Az enyém! – ráncigálta Robiról a kabátot a robogó buszon tántorogva Makács, s úgy vágta állon, hogy a másik az ülések közé tottyant. A mozdulattól saját díjnyertes bicepsze alól kifordult az ott rejtegetett palack, és ripityára tört a padló bordáin. Vörös pettyek szennyezték a tépetten tápászkodó Robit. A hajnalra elkókadt lakodalmas népből csak néhány kárörvendő kacaj szakadt fel, balhé nem tört ki, a sofőr konokul tepert hazafelé, csak fáradt gyűlölet jegecesedett a násznép közé vegyült alpinista bajnokok szemében.
Amikor Robi doktor már a húsos palacsinta után táncba vitte Makácsné Pannit, még minden rendben lévőnek látszott a Nyergesújfalui Eternitgyár nagytermében. Állt a bál! Csak a szürke eternitlapok kuncogtak a raktárak sötétjében rejtőzve. Pannit már a zokogás határára kergette, hogy kigyúrt férje csak a Charmant Rouge-t tölti magába, s féltékenységtől sápadtan sandít a menyasszony felé. Zsuzsi, az új asszony, üdén szeletelte a tortát egy hatalmas késsel, megkímélve a torta csúcsaként pirosló hegymászó csákányt.
„Pukkadj meg Makács”, füstölgött magában Panni, “ha csak jobb híján lettem két hete a feleséged! Most meg esz a féltékenység, hogy más oldalán kacarászik a drágalátos Zsuzsád?!”
Dühödten a táncparkettre vetette magát Robival. Miközben rég nem látott nagybácsik tósztoltak, sógornők sorolták egymásnak családjuk ügyeit-bajait, az alpincsapat tagjai elvegyültek a násznép között és savanyún koccintgattak az ifjú pár egészségére. A Csúcsok Szépe most üli lakodalmát mindenki Bandijával, a mászás nemzetközi bajnokával, a cég üdvöskéjével. A Bércek Virága már két hete az izomagyú raktáros tulajdona, most meg a paragrafusvirtuózzal ropja. Hova lettek a kamaszkori álmok? Sovány vigasz a körülöttük vihorászó, magukat kellető unokahúgok hada.
– Bandi logisztikát diplomázik – sziszegte anyósának Makács, – de egy kétszintes homlokzat fuvarját sem képes összeállítani. Hajnalban gyúrok, egész nap rázkódom a szerelvénykocsin, a tápanyagbevitel idejét leszámítva csak felrakok, lerakok, osztok, szorzok, nyolc perc húsz alatt egy tizenkétemeletest is kikalkulálok… Bagóért, hogy ezek a körülrajongott alpinisták zsonglőrködhessenek odafent! Mintha csak a kötélen függeszkedés számítana…
– A többi falmászó is rühelli Bandit – tódította a nő. – Kétszer annyit kér a tűzfalburkolásért, mert az ő neve hozza az üzletet. Az én Pannim nem ám az izmaidat szereti, hanem az áldott jó szívedet. Akkor is, ha tériszonyod van és nem mersz a levegőben dolgozni… Makács elsápadt. Állványról leburkolja eternitlappal Komárom megye összes tömbházát, elvisz egy raklapot félkézzel, de hogy egy kötélen csimpaszkodjon ég és föld között…! De meg fogja mutatni. Nem a mászás a lényeg. Hanem a gondosság. Az odafigyelés. A türelem. Igen, az a legfontosabb.
Amikor már a bélszín is lecsúszott az egyre kapatosabbá váló násznép torkán és a piros pezsgő elfogyott, akkor eszmélt fel Makács, hogy Panni még a rétesnél sem ült vissza az asztalhoz, csak ropja a táncot azzal monitorkukkoló jogásszal, aki mégis a legtöbbet kaszálja a káeftében. Nem mintha féltékeny lenne egy gilisztára, de ne ölelgesse az ő feleségét! Az a szerencséje, hogy nem a Zsuzsit tapogatja, mert akkor kifacsarná belőle a jutalékot is kamatostól…
A felhevült örömanya, Maca néni, véletlenül épp nászasszonya ölébe borított egy levesestálat, amikor a gyárudvaron bújócskázó gyerekek rikoltozni kezdtek, hogy az egyik sziklamászó veri a szögeket a vakolatba. A nászsereglet lassacskán kitódult, hogy a „színvonalas” sporteseményt megszemlélje. De akkor már a többi bajnokaspiráns is felfelé készülődött a szemközti irodaház terméskő berakásán, finnyásan tapogatva a kiszögelléseket. „Engedd el a karabinerem, vazze, menj vissza a sajátodért!” pattogtak a szakszerű vezényszavak, „Húzzá másik gerincre, mert leverlek, mint vak a poharat!” hallatszott a precíz nyugtázás. Professzionális gajdácsolás visszhangzott az összes homlokzaton. „Zsuzsika…! Pannika…!” kurjantották az élen kapaszkodók, aztán vonyítva szánkáztak vissza a haránttetőn, a részegek szerencséjével akadva fenn egy hófogótüskén. „Melyik rettenthetetlen vitéz éri el előbb a gerincet?”, „Melyik bucskázik vissza az éjszaka hűvösébe?” tanakodott értőn az alant támolygó nézősereg. Bizony, az egekbe emeli egy lakodalom fényét, ha a kivilágított csarnokon, de még a gyárkéményen is zsakettes alpinisták lógnak! Éjnek évadján. Az úgyszint versenyre hevült férjét visszarángató vadonatúj ara ijedtében beletenyerelt a násztortába, miközben a táncparketten magukra hagyott hölgyek desszertboros üvegeket lóbáltak partnerük után, „Gyere le te idióta, nem hívok mentőt, ha leesel!”
– A mászáshoz nem elég a bicepsz, csipogta Maca néni Makácsnak, ahhoz a Bandesz hajlékonysága kell! – A szédülékeny mindenesnek itt nem volt pálya! A raktárból öt liter kovászos uborkával a hóna alatt osont elő, úgy bámult dühödten felfelé. Nem segített más, ha ideges volt, csak a savanyúság. Meg a vörös pezsgő.
De ekkor már hajnalodott és a násznépet hazaszállító Ikarusz befarolt a csarnokok közé.
– Mindenki fogjon egy kabátot, és sipirc! – harsogta a nagy szervező. Gondosan elrendezte magán a kiválasztott felöltőt. Az összeverődő rokonságot a lekászálódó zergékkel egyetemben terelte a jármű felé. A nászutas pár limuzinját akkurátusan útba igazította. Mindenre figyelt, mindenre volt gondja.
A buszon aztán kitört a balhé… Nem, még balhé sem tört ki, csak harag, féltékenység és irigység gomolygott a borszagú hajnalon. Félő volt, hogy Makács egyszer csak „Ribanc!” kiáltással a feleségére veti magát, hogy az alpinisták sportosan egymásnak esnek, hogy szanaszét röpköd a menyasszonyi torta maradéka is, és még a nászasszony is leporolja Maca nénin a hetvenháromban megsántult tyúk árát. Nem mozdult senki. Csak Robi bizonygatta vérző orral a hátsó ajtónak, hogy ő csupán egy ott felejtett zekét kapott magára, és azért táncolt egész éjjel Pannival, mert olyan magányos az az asszony… Ugyan, kit érdekel egy ilyen ügyeskedő csűrés-csavarása? Senki nem bánta Panni zokogását, Robi orrát és Makács bánatát, meg hogy ki kinek a kabátjában feszít…
– Irány az ötcsillagos kastélyszálló! Bandi, a király! – szerénykedett önelégülten a limuzinban a szerencse fia, jobbján Zsuzsival, dobozban a megmentett marcipáncsákánnyal. Mámorosan robogtak a lábatlani sertéstelep felé…
Illusztráció: Vörös Krisztián fényképfelvétele
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
