Lőrincz Tibor: Napló egy elfeledett másik életből
Kolozsvár 1982–1990 (Részlet)
1982. május 20. csütörtök
Mellesleg 13 éves vagyok. Több, mint egy hónapja. Kicsit sovány vagyok, de elég erős. Szeretnék kövérebb, vagyis izmosabb lenni. Így sokan azt hiszik, hogy gyenge vagyok, mert sovány vagyok. De azok, akiket megvertem eddig, erre még nem panaszkodtak.
A tegnap megbíztak, hogy nyiratkozzak meg, amikor jövök haza az iskolából a tőlünk egy megállónyira levő Stúdió komplexben.. Én el is mentem a borbélyhoz. Nem volt senki bent. Én voltam az első. Beültem a székbe, hogy nyírjanak meg. Nyírás közben nagy meglepetés ért. A borbély azt mondta, hogy kopjak le, mert tetves vagyok és, hogy most vette észre. Nem elég, hogy elküldött, de még meg is fizettette velem, amit csinált. Inkább, amit nem csinált.
Hazaértem és apu is kiderítette, hogy tetves vagyok. Megmosta a hajamat és citromlevet is nyomott a fejemre. Még szerencse, hogy volt citrom, mert nem szokott lenni. Aztán el kellett mennie és nem tudott elvinni a borbélyhoz, hogy megnyírasson. És én nem akartam egyedül elmenni. Így hát elment, itthon hagyott és azzal vigasztalt, megkérdi egy patikustól, mit kell csinálni, hogy muszáj-e levágni a hajam nullára. Egy ideig vártam, aztán lelógtam otthonról. Marosi Ferivel elmentünk a tiltott területre, de végül nem mentünk be. A tiltott terület a Szamoson túl van, a város legszélén. Teli van bokrokkal, fákkal meg tavakkal. Nagyon szép rész. Azért tiltott, mert onnan kapja Kolozsvár a vizet. Be is van kerítve, és őr őrzi.
Marosi Ferinek nem mondtam meg, hogy tetves vagyok, mert szégyelltem. Én eddig nem is láttam tetűs embert.
Hatra hazajöttem. Megérkezett apu is. Hozott petróleomot Manci nénitől. Ő a keresztanyám, és nagyon süket. Ordítozni kell vele. A rádióstúdiónál lakik, a domb aljában a férjével egy házban, nagy kerttel. Egyszer hallottam őket veszekedni, mikor nagymamával látogatóba mentünk. Ők nem vettek észre, mi nem láttuk őket, de hallottuk. Keresztanyám süket, de ordítani tud. Edények is csörömpöltek. Mi meg gyáván elfutottunk.
A petróleomot azért hozta apu, hogy bekenje a hajamat, hogy a tetvek megdögöljenek.
Az egész család hosszas fésülködés meg hajmosás után zacskót kötött a petróleomos fejére. Szegény anyut sajnáltam, mert szép hosszú szőke haja van, amit festett. Úgy néz ki, mint egy színésznő, és engem zavar. Mindenkinek rendes anyukája van, olyan anyás, kicsit kövér, olyan más. És anyu szeret szépen is öltözni. Apu mindig azzal idegesíti, hogy órákig festi és bodorítja magát. Azon nevet, hogy egy órával korábban kel, hogy kikenje magát. Anyu a közeli Fortuna komplex trafikjában dolgozik. Ezért azt kerülöm, nehogy behívjon, és valamiket kitaláljon, aztán hazaküldjön.
1982. május 21. péntek
Ma reggel felköltöttek és lemosták a hajamat a petróleomtól. Felöltöztem és elmentem az iskolába. Az iskola elég messze van. Hat megállót kell menni a Malom utcáig, aztán onnan gyalogolni Mátyás király szülőháza előtt, a Főtéren át a Farkas utcáig. Románul Cogalniceanu utca. Nem tudom, miért Farkas utca. Lehet, hogy valamikor a középkorban még bejártak a farkasok télen a városba, mikor annyira éhesek voltak. Székelyföldön még a medve is bejár néha a faluba, legalábbis a szélére. Ezért gondolom, hogy a farkas is bejárhatott régen a Farkas utcába, mert akkor ez a város széle volt. Jó régen lehetett, mert most a város közepén van, és Kolozsvár körül farkasok sincsenek már.
Az iskolám is már több mint négyszáz éves. 1977-ben ünnepeltük a fennállásnak négyszázadik évfordulóját. Olyan régi, nagy épület. Belül is tekintélyt parancsoló, és hűvösek a folyosói. A tanárok szigorúak, és bárkit megbuktatnak, ha kell. Vagyis itt még nekem is eléggé kell tanulnom, ha át akarok menni. Pedig se megbukni, se tanulni nem nagyon szeretnék.
Az osztályban én vagyok az egyik legrosszabb tanuló. Hárman vagyunk rendesen rossz tanulók. A többiek olyan közepesek meg jó tanulók.
Az osztályban nemigen van egy barátom se, mert sok jó fiúval járok, akik sokszor felvágósok. A többiekkel se tudok nagyon mit csinálni, mert ők is jó fiúk akarnak lenni. De azért vannak egy páran, akikkel azért tudok egy kicsit barátkozni. Például Totó. Vele óvodába is együtt jártam. Akkor még nem tudtam románul, és román óvodába jártam, hogy megtanuljak.
Ő volt a barátom, mert ő is magyar volt. Ezért csak vele tudtam beszélni egy ideig.
Az iskolában nem történt semmi.
Hazajöttem, nem volt itthon senki. Így hát elrendeztem magam és utána tanultam. Vagyis csak tettem magam, mert a naplót írtam egy kicsit, aztán olvastam. Sokszor a tankönyvem belsejében egy könyv lapul. Sokszor meg játszok is, és amikor hallom, hogy közelednek az ajtóm felé, hirtelen felkapok egy tankönyvet, és lázasan belemerülök. Mikor kinyitják az ajtóm, látják a tankönyvet a kezemben, de nem látják, mi van benne. A szobám ajtaja mindig be van csukva. Ha nyitva lenne, akkor meg se tudnék mozdulni, mert máris belém kötnének, szidnának, aztán ütnének. De lehet ez más sorrendben is.
Miután tanultam lementem játszani, de kevés tudománnyal a fejemben, amit megtanultam. Egész kilencig vagy tízig ültem lent. Tekeregtem a barátokkal. Mikor felmentem, kaptam megint egy olyan petróleomos fejmosást. Reggelig le se szabad vegyem a nájlont, amit a fejemhez kötöttek. Nagyon viszket.
1982. május 22. szombat
Szombat reggelre nagy győzelmet arattunk a tetvek felett. Aztán elmentem az iskolába.
Az iskolában kiadták a matekdolgozatokat. Az enyém hetes volt. A tízes volt a legjobb.
Miután befejeződött a tanítás, hazajöttem. A Fortunánál nagy sor volt. Majdnem olyan hosszú, mint hat emelet. A sorban többesével álltak. Valami hús jöhetett vagy üveges sör vagy narancs, banán, vagy valami ilyesmi. Szerintem inkább hús lehetett. Majdnem mindennap van valami sor.
Apu volt otthon. Ebédeltem és néztem a tévét. Utána apu elment és én is elmentem.
Marosi Ferivel voltam és összecsatangoltuk, Pevivel, a kutyával, a tiltott területet. Az őrházakat kikerültük. Pevi kutyát mindig egy a Donát út végi háztól hívjuk magunkkal.
Az egyik tóban láttuk, hogy mennyi a hal, és elhatároztuk, hogy hálót hozunk és fogunk. Marosi Feri aztán nyolckor hazament, én is ezt akartam, de az ajtó be volt zárva és nem volt kulcsom, így hát vártam. A végén kiderült, hogy mindenki otthon volt. Apu meghívott valami csíkszeredai színészeket, de belülről bezárták az ajtót, és a nagy zaj miatt nem hallották a csengőt. Én meg lent ültem a blokk előtt egész tizenegyig. Aztán láttam, hogy a nyolcadikon, ahol lakunk, ég a villany. Felmentem és csengettem. Miután beengedtek bementem a szobámba és néztem a kis sporttévét, mert a nagyszobában a színészek voltak. Miután elmentek, engem ismét bepetróleomoztak, hogy nehogy berozsdázzak.
1982. május 23. vasárnap
Felkeltem, leszedtem a nájlont a fejemről, és megmostam a hajam. Reggeliztem és utána elmentünk kirándulni a bácsi erdőbe. Szóval apu, anyu és én. Az erdőben láttunk egy döglött viperát, meg egy nagy barna nyúl ugrott ki mellőlünk a bokorból.
Mikor hazaértünk fél kettő volt. Apu és anyu holtfáradtak voltak. Néztem a tévét és ebédeltünk. Vagy fél négykor jött Marosi Feri, hogy hívjon le, de nem engedtek, csak egy kis csetepaté után. Elmentünk a tiltott területre halászni, hálóval. Egy krumplihálót drótvázra erősítettünk, és madzagot kötöttünk rá. Attól fogva húztuk ki. A hálóba kenyeret meg túródarabokat tettünk a halaknak. A túrót Marosi Feri hozta. Nekik faluról volt túrójuk. Fogtunk nyolc közepes halat.
Ahogy halászunk, Marosi Feri elkiáltotta magát, hogy:
– Az őr!
Hirtelen felugrottam. Marosi Feri már szaladt, mert az őr már a nyomában volt. Én is szaladni kezdtem, otthagyva mindent. Épp hogy ki tudtam jönni a mélyedésből, ahol a tó elterült. Az őr egy méterre volt utánam, de én gyorsabb voltam nála. Csináltam három méter különbséget. Az őr hirtelen kiáltozni kezdett:
– Stai ca trag! (Állj vagy lövök!)
Még mit nem, hogy el is találjon. Eszünk ágában se volt megállni, cikcakkban szaladtunk a fák közé, hogy az őr ne tudjon célozni. Mire lőtt, mi már biztonságban, a fák rejtekében voltunk, ott szaladtunk még egy darabig. Közben utánunk kopogott a sörét vagy valami hasonló. A nap hátralévő idejét a blokkom körül töltöttük. Új haditerveket eszeltünk ki. Sajnáltuk, hogy otthagytuk a szép halakat.
1982. május 24. hétfő
Felkeltem, elmentem az iskolába. Fizikából írtunk rögtönzést és nem tudtam.
Mire hazaértem az iskolából haltam meg a szomjúságtól és az éhségtől.
Miután hazaértem, láttam, hogy már megint üres a hűtő.
Egy ideig átmentem a szomszédba Gebe Lacihoz, mert unatkoztam. Aztán végre hazajött anyu és adott ennem. Ebéd után tanultam. Stb.
1982. június 5. hétfő
Fél 11-kor keltem fel s örültem, hogy nem mentem konzultációra. Én ugyanis megbuktam fizikából, s minden héten egyszer, hétfőn, járok konzultációra. Fey László megbuktatta a fél osztályt. Legalább nem vagyok egyedül ebben.
Alig várom a holnapot, hogy elmenjünk nagymamámhoz Kalondásra.
Ma nagy harcok dúltak apu és anyu között, csak úgy döngött tőle az egész blokk. Anyu azt mondta apunak, hogy szedje a sátorfáját és menjen el. A verekedésnek az okát nem tudom, de az eredményt igen. Döntetlen volt. Ugyanis kibékültek. Szerencsére csak néző voltam, nem játékos, mint máskor. Tizenöt percre a békekötés után elmentem sétálni, vásárolni. Ez a mi családunk. Apu elmenés előtt adott egy lakatot.
Este, mikor a Donát úton sétáltam, találkoztam Gebe Laciék bandájával. Egy lépcsőháznál néztek egy velem egyidős gyereket, ahogy nucságozik. Meg kell hagyni, nagyon jól forgatta a nucságot. Aztán mikor jobban megnéztem, láttam, hogy ez a gyerek volt, aki ezelőtt egy éve télen úgy gyomorszájon vágott, hogy összeestem. Mire fel tudtam kelni, már elment. Persze, mint most is a nagyobb Gebéékkel volt, akik akkor mondták, neki, hogy üssön meg, mert arra vártak, hogy nagy verekedést fognak látni. Gebe Laci ismert, és tudta, hogy vissza szoktam ütni. Ahogy akkor felkeltem, rögtön keresni kezdtem, hogy jól megverjem, de mivel korcsolya volt a lábamon, ugyanis azzal jöttem le, mert mindenhol csupa jég volt, kicsit nehéz volt a keresés. Azóta nem láttam. De megtudtam, hogy Gáspár Botinak hívják. És most, amikor láttam, nem tudtam, mit csináljak, mert már nem is haragudtam. Így nem erőltettem a dolgot. Majd ha megint megütne, amit nem hiszek, akkor majd megmutatom, mit tudok.
1982. augusztus 23. hétfő
A vakáció örömei elvették a kedvemet az írástól. Kalondáson mezőre jártam, mint ahogy szoktam. Kaszáltam, gereblyéztem, boglyát raktam – ahogy mondják, buglyáztam –, szénát hánytam meg ilyenmiket csináltam. Persze most se akartam hazajönni. Ott akartam maradni nagymamáéknál, ott akartam iskolába járni, mert ott nem hisztériáznak, és nincs olyan, hogy nem is tudom, mikor miért vernek meg. Ott soha nincs probléma velem.
Augusztus 5-től mindennap jártam konzultációra fizikából.
Ma egész nap bent ültem, játszottam és olvastam. Sokat szoktam olvasni. A jó tanulók mindig csodálkoznak, hogy miket tudok. Azon gondolkoztam, hogy vége felé jár már a vakáció, és itt a pótvizsga.
Majdnem elfelejtettem. Egy hülyegyerek betörte a fejem. Fogott egy nagy követ, és homlokon hajított csak úgy, mikor mentem az úton. Egyből elöntött a vér, hogy nem láttam semmit. Majdnem vakon, tapogatózva mentem haza. Szerencsére közel voltam a blokkunkhoz. Anyu lemosta a sebet és bekötötte. Szerencsére meg tudtam győzni, hogy ne vigyen el az urgencára, a sürgősségire. Nagyon idegesít az a hülyegyerek, de nem tudok csinálni vele semmit, mert csak öt- vagy hatéves. Az ember sétál az utcán, aztán csak úgy fejbe dobja egy kisgyerek. Ilyen marhaságot. Ezzel együtt már háromszor vagy négyszer tört be a fejem, és csak egyszer voltam az urgencán. Egyszer egy lány, Korina, a szembe blokkból, dobott meg kővel. Futottam utána és a barátnője után, hogy megverjem őket, mert nagyon ideges lettem akkor. Ők meg bemenekültek a Korináék lépcsőházába, és ott tartották az ajtót ketten, hogy ne tudjak bemenni. Nagyon meg voltak rémülve, láttam az arcukat az üvegen keresztül. Aztán megkegyelmeztem nekik és hazamentem, mert már csupa vér volt a ruhám. A szemem sarkában volt akkor a seb.
1982. augusztus 30. kedd
Tegnap levágattam a hajamat. A hülye nő két centisre vágta. Most olyan érdekes. Alig tudtam hazajönni, mert szégyelltem magam. Találkoztam Tímárral, aki a Gebe Laci-féle bandával volt. Idegesített, hogy Tímárt is ott láttam. Teszi a csövest és felvág. Pedig olyan kisasszony és jó tanuló. Bizony isten, hogyha valamelyik tette volna az eszét, elvertem volna. Gebe, Miki és még egy nem volt ott, ők a legerősebbek. A többieket végigvertem volna, olyan ideges voltam.
Nagyon szégyelltem magam. A nő lehet, hogy félreértette, mert azt mondtam:
– Va rog taiati – mi doi centimetri. (Kérem, vágjon le két centimétert.)
S ez a hibbant levágja két centisre, mikor én azt kértem, hogy vágjon le belőle két centit. Na nem baj, kinő valahogy, csak egészség legyen.
1982. szeptember 4.
Most megyek pótvizsgázni nyolcra.
1982, szeptember 15. szerda
Reggel korán keltem, hideg vízben mosakodtam, mert ma sem volt más. Sosincs meleg víz, amikor kéne. Általában úgy hét körül meg este öttől hétig adnak. De akkor se biztos. Mivel én ötkor sokszor már lent vagyok, vagy éppen akkor megyek le, így soha nem fogom ki a meleg vizet. Ezért sokszor hideg vízzel kell tusolnom.
Felöltöztem és ettem. Ezután elmentem az iskolába.
Ma van az első tanítási nap. Apu nem tudott velem jönni az évnyitóra, így egyedül mentem az iskolába. Ennek örültem.
Alig találkoztam Egrivel az iskolában, már megtudtam, hogy hárman megbuktak, és nagy örömömre én átmentem. Emlékszem, nagyon meg voltam ijedve, mert azért szégyen megbukni. A pótvizsga előtti estén térden állva könyörögtem Szűz Máriához. Ez bejött.
Egész nap vígan voltam és nem fértem a bőrömbe. Meg is szólított az osztályfőnöknő az udvaron, hogy ne mind hencegjek, hogy átmentem, és a többi három nem. De ez nem volt így. Én nem hencegtem, hanem nem tudtam eltakarni örömömet, és az, hogy pótvizsgáztam, cseppet sem hencegni való.
Egrin kívül még három osztálytársam megbukott évre az osztályból. Csak egyet nem sajnáltam köztük. Mártont, mert ez mindig lopott és hazudott. Pedig azt hallottam, hogy gazdagok. Furcsa, hogy vannak gazdag falusiak. Persze nem mezőgazdasággal foglalkoznak, hanem kőfaragók. Vistán sok a kőfaragó. A gazdagokat mindig orvosnak, tanárnak, egyetemi tanárnak vagy valami egyetemet végzett embernek képzeltem. Persze a párttitkárok meg más kommunista vezetők nem számítanak, mert ők úgyis gazdagok. Itt Romániában körülbelül olyanok, mint a milliomosok, csak rosszabbak. Bármikor börtönbe zárhatnak, ha nem tetszesz nekik, vagy olyant mondasz. Például igazat.
A bukottak közül egyik még mindig az iskolába jár, de kettő már nem. Ők más iskolába mentek.
Miután véget ért a suli, hazajöttem, ebédeltem, becsomagoltam holnapra és lementem.
Mikor feljöttem, olvastam és utána aludtam.
Sokszor a paplan alatt kell olvassak, hogy nehogy észrevegyék, hogy még nem alszok.
1982. szeptember 18. szombat
Egész nap az erdőben voltunk Marosi Ferivel. Megmutattam neki a zászlót, amit az erdő szélére, a bokros részbe dugtam el, nehogy meglássa valaki, és bajom legyen. Valami bulgár vezető járt itt, és az utcán találtam. Hazavittem, aztán inkább az erdőbe dugtam el. Ott biztonságosabb. Beletettem egy dobozba. Azért, mert bulgár zászló, olyan, mint a magyar, mert piros, fehér, zöld színű. Ha a zsaruk meglátnák nálam, biztos meg akarnának fogni. Hallottam Gebe Lacitól, hogy párszor el kellett futnia a zsaruktól, mert ricse kendő volt rajta.
Igaz, az is baj, ha csőnadrágod van. Az is igaz, hogy csak a magyarok járnak csőnadrágban. Olyant is hallottam és egyszer láttam, hogy azért állították meg és ütöttek meg valakit, mert úgy volt öltözve, hogy csak piros, fehér, zöld színei voltak a ruháinak. Zöld volt a nadrágja, fehér az inge és piros a dzsekije. Sajnos nekem nincsenek ilyen ruháim, amit felvennék, hogy legyen benne piros, fehér, zöld.
1982. október 18. hétfő
Azóta, amióta megkezdődött az iskola, nem történt semmi, csak az, hogy szerelmes lettem (a guta ütné meg) Felcser Csillába.
Ma ott maradtam focizni a fiúkkal az iskolában. Persze itthon nem tudják.
Ma megtudtam, hogy anyu csak egy váltásban dolgozik, délelőttös. Ez rám nézve nagyon súlyos, mert nem tudok lógni. Ezért egész hatig tanulok, de hiába, mert nem ismerik el, és nem hagynak békén. Ma véletlenül nem így történt. Az igaz, hogy csak két órát tanulok és utána, amikor benéznek, csak a tankönyvet látják a kezembe, de mögötte ott van a könyv, amit éppen olvasok.
Tegnap eltörtem az előszobai nagytükröt. Vagyis Gebe Laci törte el véletlenül, de magamra vállaltam, hogy ne rá haragudjanak apámék. Nekem már úgyis mindegy. Az ablakot is eltörtem. Összegolyóstollaztam mindent, mert nem férek el semmitől és unatkozom.
Tegnap fejeztem be Gárdonyitól „A láthatatlan embert”. Nagyon jó volt. Holnap hétre kell mennem, és kettőig leszek. Kilenckor lefeküdtem.
1982. október 19. kedd
Ma az iskolába hétre kellett mennünk. Semmi különös nem történt, csak az, hogy Kovács azt mondta, hogy hivatnak az igazgatósághoz holnap, nem tudja, miért.
Totó azt mondta, hogy látott lent vasárnap, amikor nem is voltam lent, mert meg voltam büntetve.
Háromra hazaértem, és nekifogtam lődörögni a lakásban, amíg apu haza nem jött egy nagy pungával, ami tele volt szilvával, almával és hagymával. Aztán hazajött anyu is.
Én megcsináltam a fizika házi feladatot. Utána ebédeltünk.
Ebéd után lógtam a lakásban, nem csináltam semmit. Hatkor anyámék elmentek. Én ezt kihasználva lementem egy órára. Marosi Ferivel voltam. Megbeszéltük, hogy csinálunk egy csapdát és fogunk nyulat, mert az van egy csomó az erdőben. Én láttam az egyik könyvemben egy rajzot a csapdáról. Azt megpróbáljuk megcsinálni.
Hét után tíz perccel érkeztem haza, senki nem volt itthon. Szerencsére, mert megint meg vagyok büntetve. Majdnem mindig.
A szomszédból Laci (Gebe) átjött hozzám. Aztán jöttek anyámék és Laci elment.
1982. október 21. csütörtök
Hazajöttem a suliból, átöltöztem az egyenruhából, ettem és mentem hittanra. Ez volt ebben az évben az első hittanóra a Főtéren, a Szent Mihály-plébánián. A hittanon a pap elmondta egy szentnek a szentté válását Rómában. Mikor kiengedtek, fáztam. Hamar hazaszaladtam. Félóra múlva itthon is voltam. Mire hazaértem, anyu már várt. Tanultam.
1982. október 24. vasárnap
Ma fél tizenegykor keltem. Alig keltem fel, már öltöztem, hogy menjek az iskolai közmunkára, a Sétatérre, ahol leveleket meg a szemetet kellett összeszedni. Minden iskolának meg van a saját területe.
Végigjártam a Séta teret, de senki ismerőset nem láttam, csak a remegős professzort, aki nem bolond, csak úgy látszik. Mindenki kineveti, mert nagyon viccesen mozog, ahogy remeg. A Magyar Színház mellett, a sarki cukrászdába szokott járni kávét inni. Nagyon szerencsétlen, mert mire megissza, a felét kiönti. Olyan, mint egy látványosság vagy híresség, mindenki megbámulja és nevet rajta. Azt hallottam, hogy magyar és valami tanár volt. Az emberek mindig kinevetik. Én nem szeretem kinevetni, de azért utánoztam egyszer, mert tényleg furcsa, ahogy remeg.
De mivel ezt a remegős professzort annyira nem ismerem, hát hazafelé mentem. Elhaladtam a stadion mellett, ahol meccs folyt, nagy volt a zaj. A Bábes park mellett mentem haza, a Szamos-parton gyalog. Mikor átmentem a gátnál a gyaloghídon, láttam, hogy két gyerek halászik dróttal. Csapágyakat akartak kiszedni. Hazaszaladtam, fogtam a mágnesem, egy spárgát és visszamentem a csapágyakat halászó gyerekekhez. A csapágy nagy kincs. Szekeret meg mindenfélét lehet velük csinálni. Az ilyen szekérrel meredek utcákon lehet lejönni. Nagyon klassz. Én egyszer a Monostoron a Kálvária dombról jöttem le egy ilyen csapágyos szekérrel, amit irányítani is lehet egy kötővel, mert mozog az első tengelye, mint az autóknak. Sajnos nem az enyém volt, mert én még nem tudtam magamnak ilyent csinálni, mert még nem tudtam szerezni négy egyforma csapágyat. Deszkát, csavarokat, meg szeget azt könnyebben tudnék a sántierekről, az építkezési telepekről.
Tehát, ahogy szaladtam haza, beleütköztem apámékba, akik miattam jöttek vissza. Ugyanis sétálni mentek, aztán engem láttak a megállóban és azt gondolták, hogy nem voltam a Sétatéren levelet gereblyézni. Végül leengedtek kettőig. Miután leengedtek, odamentem a gyerekekhez és mondtam nekik, hogy van mágnesem és kiszedem a csapágyakat. Miután mind kiszedtem, azt mondtam, hogy kettő az enyém. Ők azt mondták, hogy van egy nucságjuk, és ideadják nekem, ha nem veszek el kettőt. Erre azt mondtam, hogy elveszek egyet, és adják a nucságot. Így is lett. Ezután hazajöttem. Anyuék odaraktak tanulni. Becsomagoltam és egy kicsit tanultam is. Utána egész délután olvastam.
Édesanyám csinált finom tésztát, hát ettem. Aztán anyuék el kellett menjenek Szováti bácsiékhoz. Apu, mielőtt elment volna, adott egy kínai tollat. Egyedül maradtam és néztem a tévét.
Illusztráció: Kolozsvári tábla
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
