Gulyás Péter Pál: Édenkapu
(Ádám megtört léptekkel, összekulcsolt kezekkel, bús gondolatokba merülve baktat. Éva bűbájos, elragadó teremtés, rajta felejtkezik a szem, ha ránéz. A történteken ő inkább bosszankodik, nem emészti magát. A kerub habár udvarias, tekintete öl.)
KERUB (fenséges szigorral) Mindjárt elérjük az Édenkaput, honnan az út a valóságból a káprázatba kivezet.
ÁDÁM Vess, szívem, végső pillantást az édes Édenre!
ÉVA Ne utasítgass, jó? Mit nézzek rajta?
ÁDÁM Mennyivel varázslatosabb a búcsúzó szem számára. Mily áttetsző, törékeny, légies, tüneményes. Figyeled? Egyes fák most borulnak virágba, mások már roskadnak áldásos terhüktől. Álomrózsák, liliomillat, bárhova fordulj, s e tarka, színes pillangók tömkelege csapong, ez nem a valóság, ez álom. Papagájok, csodamajmok röpködnek, s alant meg megannyi földi vad egymással példás békességben. Erre eddig sose figyeltem, mintha álomban éltem volna világom.
ÉVA (visszatekintve elámul) Igazad van. Lehet, hogy e gyönyörszigetet én se fedeztem fel kellőképpen? (keserűn jártatja tekintetét) Micsoda szívszorítóan szép ösvények kanyarognak, ciprus, narancs, banán, madárkoncert, s ott az a tövükben csörgedező szivárványpatak, az ám a látvány! (fejcsóválva, hessentgeti el a pillangókat orra elől)
ÁDÁM (megtorpan, mert szeme csak most akad meg az elébük bukkanó kapun, kerítésen, mit eddig a bánattól észre se vettek) Te kerub, hé! Itt valami nincs rendjén… Eltévesztetted a házszámot. Hova hoztál minket? Miféle rémes tákolmány került ide, ezt még sose láttam! Minket az isteni végzés értelmében nemde az Édenkapun át kéne a szilvaerdő irányába kiterelned? Ám ott nyoma sincs kerítésnek, nincsenek vasfából eszkábált betörhetetlen kapuszárnyak, mint ezek itt, ni. Sőt. Ahová hoznod kellett volna, ott boldog-boldogtalan szabadon császkálhat határtalanul, mint fenn az égi madár!
ÉVA Szedsz valamit, kerub? Attól lettél ilyen dekoncentrált? (halál ideges)
ÁDÁM Volnál szíves minket a megfelelő helyre, az Éden keleti kijáratához elnavigálni?
KERUB Épp ott vagyunk, szükségtelen izgulnotok. Mára (fájdalmas sóhaj) itt más lett a világ, vége a parttalan jövés-menésnek az Édenkert határán, egyszer s mindenkorra. Áthatolhatatlan kerítés övezi bevehetetlen várfalként védve az isteni kertet. Gledícsia tüskék tépdesik azt, aki arra vetemedne, hogy megpróbáljon behatolni. S ha bejut, én magam aprítom miszlikbe ezzel a pallossal, mely, ha kell, lángolni is képes!
ÁDÁM Hm. (eláll a lélegzete) Kerítést? Ide?
ÉVA Na, és a békák vonulási útvonala…?
ÁDÁM (elhűlve) Mi történt? Szabadna tudnom, mire fel ez a hatalmas készültség? Ellenséges csapatok közelegnek?
ÉVA (hápog felháborodottságában) Általános mozgósítást is elrendeltetek?
KERUB (mereven) Nem rendeltünk el általános mozgósítást. (megzengeti hangját) Vétketek termése e magasló tövis kerítés, miattatok nőtt ki a földből. Mert Évának máris a visszasettenkedés jár az eszében. Belátok agytekervényei labirintjába!
ÉVA (felső c-n) Nem hinném, hogy vissza akarnánk jönni, helytelenül ítélitek meg személyünket! (hergeli magát) A bizalmatlanság egyébként a halálom, annak a puszta gondolata dühre lobbant!
KERUB Jobb, ha hallgatsz, ne tetézd vétked azzal, hogy…
ÉVA (fel van vágva a nyelve) Bakot lőttem, hiába tagadnám, a tilalomfánál. De mi a helyzet itt ezzel a légynek sem ártó, páratlan jólélekkel, a túlhajszolt kertészetekkel, Ádámmal, ki önmagára sose gondol, kizárólag mások jobbulására törekszik. Értetek él, azért, hogy minél ékesebb, illatosabb legyen kertetek, virágozzék, roskadozzék az ág a gyümölcstől, örvendjen szemetek, szárnyaljon a lélek.
KERUB Te tán a szóvivője vagy?
ÉVA Miránk gyanakszol, hogy rátok támad egy védtelen, lángpallos nélküli első emberpár? Az gyanakszik, akinek rossz a lelkiismerete! (felcsattan) Hogy képzeled, hogy visszamennénk oda, hol nem látnak szívesen, kegyvesztettek lettünk?
(A baljós kaput elérve megállnak. Ádám és Éva kipillant, s csak most nyílik alkalmuk felmérni az innen elébük táruló, lesújtó kinti világot. Ádám iszonyodva tántorodik meg a látványtól, nem akar hinni a szemének.)
ÁDÁM (elhűlve ragadja meg neje kezét) Éva, látod, amit látok?! Rettentő, vadidegen tájra hozott ez a kerub! Kinn, túl kapun egy ismeretlen szörnyű vidék terül el, vagy a szemem káprázik?
ÉVA (Elszörnyed, aztán kikel magából) Kerub, nézz csak rám! Magyarázattal tartozol! Te minket nem az Úr által kijelölt kapuhoz hoztál, hanem egy halálzónába, melyről a vak is látja, hogy a Pokol előcsarnoka.
KERUB (szigorral) Nem csoda, hogy nehezen ismertek rá. Lecseréltük a régi vidék teljes klímáját, flóráját, faunáját, egy boldogtalan, sivár tájra, bűnötök érdemeként.
ÉVA (leesik az álla) Tájat kicserélni…? Lehetetlenség!
KERUB Mi ebben a hihetetlen? A Teremtő hat nap alatt képes volt egy egész…
ÉVA Nincs ez a helyzet túlreagálva? Egy közepes íz világú alma miatt…
KERUB Csak annyit mondhatok, aki bottal köszön, annak doronggal felelnek.
ÁDÁM (alig bír szólalni) Rossz álomba keveredtünk, komolyan mondom, mindjárt leáll az agyam. A domborzat, igen, az valóban emlékeztet a régire. Ott az a völgykatlan, ráismerek, ahol sziesztázni szoktunk (hebeg), Éva szerelmem, ott lefetyeltük a mézet, ami a mézpatakból gyűlt csöbörünkbe.
ÉVA Elhagyott az erőm, ily sivárság, kietlen pusztaság láttán.
ÁDÁM Ez nem a szokásos félelem, ami elfogott. Ennek csak az árnyát ismertem eddig, ez a vegytiszta félelem, ami most rám tört.
ÉVA Mit tesztek velünk, te kerub? Ilyen mélyet emberben még nem csalódtam, mint bennetek! (felszisszen, a kerubra kiált) Hová lett onnan a kankalinos? Hol a dinnyeföld, ahol hasunk tele szoktuk tömni déli verőn a vén szőlőlugas árnyán?
ÁDÁM (összeomlik) Igen. Amott szilvaerdő kékellett, túlnan bordó vadcseresznyés, s végtelen búzamező aranylott délnyugatnak fel végig az égig. Mit össze nem kószáltam erre, amikor te még csak egy vágy, egy gondolat voltál, Éva. De az Úr jósága végül megszánt, s lettél nekem te vigaszul… De ma mindennek vége szakadt. Hihetetlen, ami történt, vigyázzunk Éva, könnyen beleőrülhetünk. Oly búskomorság tört rám most, mint a háromnapos esős idő.
ÉVA Megnyugtatlak, én is a béka feneke alatt vagyok ettől a látványtól, mi elénk tárul.
KERUB (hümmög) Joggal szörnyedtetek el, Ádám és Éva, ti első emberpár, elvégre nem előnyére változott meg számotokra a világ arca (megzengeti a hangját), amit nem nekünk köszönhettek, de önmagatoknak. Kelet amott terül el, az Ítélet parancsa szerint távozzatok arra. És tessék megkomolyodni! Számoljatok azzal folyton, hogy a Gonosz a gyümölcstilalom megszegése óta lényetek szerves része, ki az óvatlant bajba sodorja.
ÁDÁM (élénken) Kiről beszélsz te, miféle Gonoszról? Mért akarna engem bárki bajba sodorni?
KERUB Miért? Megmondom. (nyájas türelemmel) Ti voltatok az Úr kedvenc gyermekei, szíve csücskében lakoztatok eddig. Lelketek éteri szellem, de sárból gyúrt testetek immár a tudással felfegyverezve fellázítható a Rend ellen.
ÁDÁM Akkora baj volna a tudás? Ezt, amiről most beszélsz, meg kellene magyarázni.
KERUB Ha tudáshoz jut a vak sár, amiből lettetek gyúrva, könnyen hatalomra juthat általa a Homály.
ÉVA Ilyen ambiciózus világuralmi tervhez épp mi hiányzunk? Túlértékeli képességeinket az, akit Gonosznak nevezel, s bizonyára az is.
KERUB Lám, máris a Kígyó kottája szerint zajlik a Történet, aki ravaszabb minden vadnál. Az okos-alma által, mely elébb megfoszt benneteket önmagatoktól, megöl aztán, máris belétek fészkelte magát. Gondolataitok az ő ötletei.
ÁDÁM (elámul) Úgy értsem, saját ötleteim nem az enyémek?
ÉVA (szeme kikerekedik) Ami eszembe jut, az nem nekem jut eszembe?
KERUB Pont ez történik. Ő sugalmaz nektek spontánnak tetsző gondolatokat. Jutalmaz is: örömet éreztek megvalósítva parancsát, melynek drágán mérte az árát. S látjátok, épp most nyújtja be a számlát.
ÉVA Fura.
ÁDÁM És Isten? Ő nem sugalmaz nekünk semmit?
KERUB Már hogyne, hisz a lelket Ő lehelte belétek. Csakhogy drámai fordulatot hozott az a fejlemény, hogy bűnbe estetek. Az almaevés óta a csábos gonosz tudás küzd bennetek a külsőre sótlanabb jóval.
ÁDÁM (kétségbeesetten fogja a fejét) Kezdem kapiskálni a dolgot. Ezért agitált a tiltott gyümölcs fogyasztása mellett a Gonosz oly hevesen.
KERUB A baj az, hogy elérte a célját.
ÁDÁM Na, Éva, most süss ki valamit azzal a vadonatúj apple-eszeddel, miből nekem csak a csutka jutott, s az is a torkomra akadt.
ÉVA Igaz, nem ettél nagykanállal a bölcsességből, de azt még tán te is felismered, hogy bábok lettünk két ellenséges nagyhatalom perpatvarában. A Jó s a Gonosz lövészárkai közt naivan szedegetjük e boldogságunk remény-kék ibolyáit.
ÁDÁM Hm. Létünk a Jó és a Rossz legfőbb küzdőtere lett.
ÉVA Darázsfészekbe nyúltunk. (töpreng) De, ha eszközök vagyunk, s nem több, miért bennünket büntet ily kemény kézzel az Úr, kik azt se tudjuk, tettesek vagyunk, vagy áldozatok? Nincs kellő ereje végezni a Gonosszal?
KERUB Győzni fog rajta, megkötözi, sziklát vet rá, idő kérdése csupán.
ÉVA Csak legyen, aki kivárja.
ÁDÁM (halál ideges) Nem érted, Éva, nagyokos? Eljátszottuk az Ég bizalmát. Hagytuk, hogy rútul belénk fészkeljen a Sátán, ahelyett, hogy ravasz trükkjét Istenre hallgatva lelepleztük volna.
ÉVA (meditál) Nem könnyű mindig mindent úgy csinálni, ahogy legjobb volna. Te, Kerub, te mindig üzembiztosan tudod, mikor mi a helyes teendő? Én csodálkozom, hidd el legjobban, hogy néha mit teszek! Bűnünk, ha akad, szerintem a jóhiszeműség.
ÁDÁM Nem egészen. Átpártoltunk a Sátánhoz egy falat kígyóméregért, s lám, halandók lettünk.
ÉVA Szörnyűség. (kérleli a kerubot) Tudod mit, nagy kerub? Nem lehetne visszaforgatni az időt? A Mindenható bármit megtehet. Mi pedig, ha felbukkan a Kísértő, bedugjuk viasszal hallójáratainkat, tépheti száját, nálunk süket fülekre talál!
KERUB A múlton még maga az Úr se változtathat. (vonja szemöldökét) Nemet is mondhattatok volna az almaevésre!
ÁDÁM (szomorkás a hangja) Jól mondod, nagy kerub. Azt kellett volna válaszolnunk, köszönjük, nem vagyunk éhesek, főként, hogy számunkra tiltom alatt áll…
KERUB Pontosan. Most pedig tessék elhagyni az Édent. Legyetek folyton résen odakint a világban. Indulás! Mi lesz már!
(Ádám és Éva fájdalmasan pislog kifelé a boldogan burjánzó Édenen túli sivárságra. Nincs túl nagy mehetnékjük.)
ÁDÁM Éva, gyere, essünk túl a szakítás fájdalmas pillanatán, gyere, ne kelljen noszogatni! Nem hallod, nekünk szólt a kerub?
ÉVA Ne nyaggass, ne buzgólkodj, lekéssük az ebédet? Nem táncolok úgy, ahogy te fütyülsz. Pattannom kell azonnal, ha valaki azt mondja, irány kifelé?
ÁDÁM Pattansz, vagy nem, a te dolgod, mindenesetre én megyek innen.
ÉVA (siránkozva rátámad a kerubra) Oda akartok minket kipaterolni, hol nincs senki és semmi? Csak kóró, ördögszekér, mit démon táncú forgószél ragad fel?
ÁDÁM Nem üdülési beutalót kaptunk, hanem kirakta szűrünket az Úr!
ÉVA Ott élni, odakint? Veled? Vagyis egyedül? Te egy kissé élhetetlen vagy, Ádám.
ÁDÁM Nézd. Lehet, hogy nekem az a filozófiám, hogyha nem csinálok semmit, abból baj se lehet. Miért? A lehajtott fejet nem éri a kard.
KERUB (dühös) Társaság, az lesz odakint, Éva, efelől ne aggódj, bár nem fogsz feltétlen örülni. Ama égbenyúló fák tetején óriáskígyók fenekednek rátok, s a mocsaras tájon néma krokodil űz majd titeket, bűnös lelkek, versenyt futni a széllel. Tigris…
ÉVA (kékül-zöldül, rosszullét kerülgeti) Ti megőrültetek! Kizavarsz, amíg ti unottan dúskáltok a javakban, hol méz- és tejfolyó fakad, miközben ránk leírhatatlan nyomorúság feni fogát odakint?
KERUB Tövist, bogács kórót teremjen neked, s egyed ezentúl a mező füvét.
ÉVA Köszönjük, az finom.
KERUB (jóakarón) Bogyót, növényeket módjával ehettek, gombát is, némely közülük mérges ugyan, kínos puffadást, csikarást, halált is okozhat. Kagyló, csiga bőséggel akad a mocsárban.
ÉVA Kicsordul a nyálam, úgy felvillanyoz ez az étlap. Az együttérzés szikrája sincs benned? Nem indít meg gyönge asszonysírás?
KERUB Szemed buzgón vörösre dörgölöd, pedig nincs könny rajta letörülni.
ÉVA (kifakad) Sírnék én, de fájdalmam sírásomat elapasztja!
KERUB (kikel magából) Hát nem miattatok átkozta meg ezt az áldott, prosperáló Édenen túli világot a Teremtő?
ÉVA (felsír) De miért bünteti az egész természetet?
KERUB Miért? Hogy nektek kellemetlenséget okozzon. Bűnötökre méltó választ érdemeltek, nem igaz?
ÉVA Bár ne volna az Úr ennyire következetes!
KERUB Kelet arra terül el. Ha szép szóra nem távoztok, kihajítalak benneteket!
ÁDÁM (remegő szájjal) Csak egy aprócska alkalomért esengek, hogy jóvá tegyem vétségünket.
KERUB Nincs itt mit ragozni. (szárazon) Ezt parancsolta az én Istenem, s én veletek aszerint cselekszem!
ÉVA (összekuszált haját igazgatva perel, a kerubot sírva korholja) Vakon teljesítesz minden utasítást, önállóság nélkül? Kiversz e jázminillatú kert meghitt szirmai közül?
ÁDÁM Sejtelmed sincs, kerub, milyen az, ha egyszerre csak rád szakad egy ismeretlen érzés: rettegni a holnaptól! Egész eddigi életem kártyavárként látom magam mögött összeomlani.
ÉVA (immár valódi könnyeket hullajt) Égiekkel paroláztam mindezidáig, angyalok voltak a tollaslabda partnereim. A mindenség krémjébe, az elitbe tartoztam. Ekkora lecsúszást a ranglétrán képtelenség feldolgozni! (kérlelőre fogja) Kizárt, hogy egy apró félrelépés ily végzetes következményeket vonjon maga után!
KERUB (felzeng a hangja) Apró-e az ősbűn? Abban ne bízz, hogy mindenféle hízelgés, önsajnálat alapot ad a reményre, hogy kicsikard a visszatérés lehetőségét.
ÁDÁM Ne vitatkozz vele Éva, látod, milyen rendíthetetlen, állhatatos, csak tetézed a bajt. Nézz önmagadba, gyakorolj önkritikát. Eljátszottuk az öröklét lehetőségét, az Ég bizodalmát, az egész Földre rázúdítottunk egy végzetes isteni csapást. Nagyravágyásunk vitt a kárhozatba.
ÉVA Téged, lehet. Engem, a naivat, a tiszta tudás és szabadságvágy ösztökélt!
KERUB Az a szabadság, amit a Kísértő ígér, az abszolút szabadságot jelenti, ami azt sugallja, bármit büntetlenül megtehetsz. És ez a káoszba vezet. Mikor már átvette a hatalmat, nem lesz szüksége rád, s téged a legsötétebb szolgaságba taszít.
ÁDÁM Arról nem szólva (csóválja a fejét), hogy a gyümölcstől egy jottányival se lettem okosabb. Mert mindhiába faggatom újdonsült agyamat, legyen szíves, magyarázza már nekem el, miben gyarapodott most a tudásom, hallgat.
KERUB Mert úgy akarjátok előkapni a tudást a fejetekből, mint a bűvész a nyulat a kalapból. (idegesen szuszog) Nem, nem, nem, ti semmit sem értetek. Várjatok. Hol is kezdjem? Elmagyarázom. (türelmes lesz) Kétféle a tudás. Az egyik fentről, Istentől származik, másik a lenti: irigység, civakodás, trágárság, gonosz cselekedetek magja. A fenti a tiszta, nem képmutató, az igazság gyümölcséből sarjadt fény, ami lelketeket táplálja. Ám ha rossz talajba, a testbe hull a tudás, ami abból sarjad, elzárja az Igazsághoz vezető utat.
ÉVA (hüledezve) Igeen? És nem illett volna ezekről miheztartás végett kiokítani? Tudod, mit kerub? Heveredjünk le hármacskán amoda a smaragdzöld tisztásnak gyönge gyepére, s ama mézpatakocska arany habjai mellett beszéljük át ától-cettig mindazt, amit történt. Aztán hatalmas tisztelettel közösen fohászkodjunk Istenhez, hogy egy őszinte tisztázó párbeszéd keretében vitassuk meg a felmerülő kérdéseket, jó? Építő gondolatcserére van itt szükség, már látom, amiből mindenki okulhat, s levonhatja a rá vonatkozó konzekvenciát, hogy eláshassuk a csatabárdot.
KERUB (hangját felemeli) Nincs itt helye további szócséplésnek. Önmagáért beszél vétketek, ami magában hordozza az ítéletet is!
ÁDÁM (csóválja fejét) Éva, ha te lehetőséget nyersz a kimagyarázkodásra, az csak neked rossz. Esélyt kapnál, hogy könnyíts szíveden. Attól megszűnik minden lelkifurdalásod, s nem őrlődsz tovább szörnyű vétkeden, ergo, nem okulsz, nem gyógyulhatsz ki belőle.
KERUB Éva. Értelek én. Egy-egy döntésnél millió-egy körülmény, motiváció kardja csap bennünk össze, de végül mindenkit tette jellemez, s bélyegez meg. Esetünkben a vétked. És eszerint ítéltetsz. Vállalnotok kell a következményeket. Mondtatok volna ellent az Ördög csábító szavának, elfut előletek! Az Édenben felmérhetetlen felháborodást, csalódást keltett tilalomszegésetek, riadalmat, hogy ilyen botrány előfordulhat. Azt mondta a Mindenható, látva a ribilliót, hogy vagy rend lesz az Édenben ezután, vagy egyáltalán nem lesz többé Éden. Senki sem várt épp tőletek, kik bizalmi helyzetben voltatok, ilyen orvtámadást. Kiderült, mások vagytok, mint akinek mutattátok magatokat.
ÉVA Tán mi tehetünk arról, hogy milyenek lettünk? (jár az agya) Nemde épp tudatlanságunk vezérelt a tudásvágyra? Nem épp az követi el a hibát, aki semmit se tesz azért, hogy okosodjon? (gyámoltalanul pityereg) Ádám, szólalj meg, szerinted is én vagyok az, aki rosszul csinál mindig mindent?
ÁDÁM (magába hull) Te nem. (a semmibe néz) Csak én. (szeme könnybe lábad) Vétkes vagyok, mert nem figyeltem rád, magunkra eléggé.
ÉVA Nem, nem. Te hó tiszta maradtál. Megkérdtem tőled, emlékezz csak, amikor a kezem közelgett a gyümölcshöz, nem lesz-e oltári nagy botrány, Ádám, szerinted? S te azt felelted, ebből bizony az lesz. Én vagyok az összes baj oka, miközben mindenkinek mindig jót akartam. (megfogja Ádám kezét, hangja bársonyos) Tudod te, mennyire szeretlek?
ÁDÁM Tudom.
ÉVA Pedig sose mondtam.
ÁDÁM Attól még tudhatom.
(a kerub ellágyulva nézi őket)
ÉVA (a kerubnak) Utólag mindenki okos, de tehet-e arról a cica, ha megszegi a tilalmad, s megrágja kedvenc tiltott fikuszod a szobában?
KERUB (keményen, türelmetlenül) Nemde megmondta az Úr, miszerint cselekedjetek?
ÉVA (esendő öniróniával) Engem sajna nem olyan fából faragtak, aki mindig pontosan tudja, mit miért tesz. Álmomban sem hittem, hogy be is váltja fenyegetéseit, s véresen komolyan gondolja, amit mond.
ÁDÁM Szívem. Amit Isten mond, az biztosan úgy van, ahogy mondja, egyébként ki se nyitná a száját. Kit érdekel, hogy neked mit diktált az agyad? Azt hiszed, megengedheted magadnak azt a luxust, hogy azt gondolj, s tégy, amit óhajtasz?
KERUB Az embert gyarló vágya félre vezeti, s ha a baj megesett, az Úr ellen zúgolódik szíve.
ÁDÁM (restelkedve figyeli Éva érveit, s óvatosan szól) Én százezerszer elmagyaráztam Évának, hogy a két kertközépi fát illetni szigorúan tilos. Ne akarj egyebet tenni, mint amit szabad cselekedned! Végzetes hiba az, amit elkövettél, Éva. Az isteni igazságszolgáltatás rajtunk most presztízs okokból is kénytelen példát statuálni. Mert mivé válna egy következmények nélküli világ? Ha a bűn megtorlatlan marad, az felborítja a mindenség rendjét. Bomlasztja a közösségi érzést. (sóhajtozik) Ó, Éva, Éva! Az ördög bábja lettél!
KERUB (Ádámra pirít) Ádám, okosabb, ha elhallgatsz. Nemde te másztál fel a fára, megrázva, hogy lehulljanak a legpirosabbak?
ÁDÁM Jaj, fájdalmam, jaj, szomorúságom! Oly sok minden történt ott akkor egyszerre, sodródtam az esemény-árral! Császár voltam, s lettem koldussá, mert az ördög elámított. Nem volt eddig soha problémám, s én magam lettem probléma.
ÉVA Ó, négyarcú kerub, könyörögve kérlek, rendezd úgy, hogy meghallgasson az Úr! Mi segítségre szorulunk, nem büntetésre. Személyesen kellene bocsánatáért esedeznem, hogy megpróbálhassuk tiszta lappal újrakezdeni!
KERUB (Évára tekint) Szép gyermekem, lehetetlent kérsz. Nem akarlak vigasztalni, ezt a hibát jóvá aligha teheted. (enyhébben) Ám ha üzensz a Teremtőnek, megpróbálom kérésed tolmácsolni. Ez is több, mint amit jelen státusomban megtehetek.
ÉVA Nem! Én látni szeretem, akivel szólok, szemtől-szembe, mert a szem a lélek tükre. A testbeszéd pedig gazdagabb a szavaknál.
ÁDÁM (mélabús) Van is Istennek ránk ideje!
ÉVA (felcsattan) Miért? Nem futja az öröklétből?
KERUB Éva. Törődj bele, nem találkozhatsz Istennel.
ÁDÁM Nem várhatod el Tőle, problémánkat személyes ügyének tekintse. Neked is jobb, ha nem találkozol Vele. Bedühödne felvágott nyelved hallva, s maximum megerősíted abban, milyen helyesen döntött.
ÉVA Mit fecsegsz itt, mihaszna Ádám? Menj, ha mehetnéked a vad pusztaságba, hova való vagy! Áskálódsz, furkálódsz, nyalizol! Ki mellett állsz egyáltalán?
ÁDÁM (sértett önérzetesen) Az Igazság mellett, mert vesztemre kötelességtudónak születtem. Még ha Isten fogadna is téged egy személyes meghallgatáson, amit kétlek, mit érsz el? Mélyen bepillant a szemedbe, s tekintete eszedbe juttatja bűnöd, mitől sokkos állapotba kerülsz, s magad támolyogsz ki az Édenkertből, mint ki részeg. Rossz taktika ez, csak elodázza, hogy feldolgozd a szakítást. Az én lelkem keserűbb az epénél, ám nem siránkozok, a szégyenérzet lepecsételi ajkam.
ÉVA Mert seb helyett a szádra teszel tapaszt, sodródva örökös tehetetlenségedben, s nem gondolod át, hogy Isten személyes érdeke azonos a miénkkel: hisz saját magával is kitol, ha kiebrudal minket a Kertből. Kétlem, hogy az égiek vállalnák a sok félbehagyott kétkezi munkát, a gallyazást, gereblyézést, gyomirtást, féregtelenítést.
ÁDÁM Igen. Én is feltettem ezt a kérdést magamnak, bírják-e nélkülünk ezután. De mivel az Úr elfordult tőlünk, kisebb gondja is nagyobb ennél, velünk nem foglalkozik többé.
ÉVA Hát foglalkozzon, ha ide varázsolt minket a semmiből! Egyáltalán kicsoda Ő, honnan jött, hol a hazája? Mit gondol a világról? Mit tett a Mindenség teremtés előtt? Van-e családja, szülei, s gyerek?
KERUB (elkomorodik) Szent titkot feszegetsz, asszony!
ÁDÁM Ő a legjóságosabb ember, akit ismerek.
ÉVA (pereg a nyelve tovább) Megtudhatnám, milyen megfontolásból alkotta a kozmoszt, s összességében mit akart ezzel elérni?
KERUB Hallgass, vagy én hallgattatlak el nyomban, nyomorult! Fogd fel: Halálos vétek a Kezdetek előtti dolgok iránt tudakozódni!
ÉVA (pofákat vág) Nem értem, mért csináltok ekkora titkot ebből…
ÁDÁM Én…(magához ragadja a szót) Én a termelékenység fokozhatóságáról alkotott elképzeléseimet szeretném elébe tárni. Vizsgálta-e már valaki egyáltalán az édeni talajszerkezetet? Mert a humuszklíma alapos ismerete szolgál reményteljes úttal a sikerhez. Akadnak itt-ott agyagos részek, s megmutatnám neki, hogy az egynyáriak és a pillangósvirágok mért képtelenek fejlődni ilyen homokos talajon…
ÉVA (felröhög) Most jön a műfű. (kommentál) Nemrég találta fel Ádám, s újabban ez a vesszőparipája.
ÁDÁM (hisztérikusan folytatja) Nem értitek, kerub, hogy kritikus a víztartalom a fiatal cserjés talajában? A tilalomfák környezetében megoldatlan a pangó csapadékvíz elvezetése!
KERUB El ne vessz a részletekben.
ÁDÁM (agya mintha megbomlott volna) Hangulatos kerti tavat kéne kialakítani, s rózsalugast a tilalomfákhoz vezető útra…
(Éva látja, hogy vörös lesz a kerub arca a tilalomfa hallatán)
ÉVA Hagyd már a tilalomfát! Akasztott ember házában ne emlegess kötelet.
KERUB Ebből elég! Távozzatok! Ha beáll a sötét, az éj vérszomjas gyermekeit, a dúvadakat nem biztos, hogy tréfás kedvükben találjátok! Ilyenkor ők már bőszen fenik a foguk, s felfalják, akiben vér csobog, ha útjukba akad.
ÉVA (eláll a lélegzete, felhördül e bejelentés hallatán) Micsoda? Jól hallok? Ki szomjas a vérre? Azt mondod, létezik olyan állat, aki képes felfalni az embert? Az Úr a Föld minden vadának és az ég minden madarának, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatnak, amelyben élő lélek van, csak és kizárólag a zöld füveket adta eledelül.
KERUB (a szeme felderül) Látom, fújod a leckét. Csakhogy, és itt jön a bökkenő, épp vétketek folytán ez az ideális állapot véget ért, s visszájára fordult! Isten megátkozta miattatok, mint mondtam, a faunát is, nemcsak a flórát! Immár minden állat evő lett, egyszersmind étek. Mindenki egymás farkasa! Ám a farkas is érték, mert szelektálja az állományt, a beteg egyedek…
ÁDÁM (elhűlve Évára pillant) Na, már csak ez hiányzott.
KERUB Ott kint egyes-egyedül önmagatokra hagyatkozhattok, bizony ám!
ÉVA (kikel magából) Mi-cso-da?! (ajkát összeszorítja) Soha, de soha nem megyek ki abba a tiszteletünkre megtébolyított horror világba, hol mindent beborít a félelem. Küszködés, perpatvar, izzadtságos munka, ami kint vár. Nem hagyom ennyiben, ami most történik, ha kell, a legmagasabb fórumig elmegyek, mert az otthon elvesztésénél rosszabb az emberrel nem történhet. Belegondoltál már, hány éve élünk a tündérrózsás Édenben, Ádám?
ÁDÁM Számomra az évek mit se jelentenek. Időérzékem egyáltalán nincs kifejlődve, nem volt eddig rá szükségem. Nem is értem a szót.
ÉVA Jogalapként szolgálnak a bent eltöltött évek az ottmaradásra. Maga az eljárás, ahogy így, a komplett Édenkert szeme láttára fegyveres kísérettel paterolnak ki, mint valami köztörvényest, egyetlen szem alma miatt, erősen megkérdőjelezhető.
ÁDÁM Mit vártál? Hintóval vigyenek ki? Örülj, hogy nem végeztek velünk rögtön. Gyere már, rendben lesz minden, odakint kiteljesülünk. Kitaláljuk magunkat, talpra esünk! Eddig egy senki voltunk, most leszünk valakik. Pontosan tudtad, hogy ezzel jár, ha az almát leszakítod.
ÉVA (őszintén bambul maga elé) Tudtam. Csakhogy én valójában nem akartam leszakajtani. Egy ismeretlen, nálam hatalmasabb erő kényszere akaratom ellenére oda vonzott.
KERUB Hová az ördög nem mehet, asszonyt küld maga helyett!
ÉVA Persze! Mindig mindenről a nő tehet, miközben te magad mondod, kerub, démoni erők távirányított bábja vagyok. Megelégeltem mindent és mindenkit! Kiváltképp az Édent, ahol kizárólag a férfi-elv dominál. De annyira, hogy ez már diktatúra, az emberi jogok legnyíltabb semmibe vétele… Szabadságot a nőknek!
ÁDÁM (húzza, rángatja nejét kifelé) Bocsáss meg szegénykének, hatalmas kerub, mióta tiltott gyümölcsöt evett, mentális és viselkedési zavarokkal küszködik.
ÉVA (sziszeg) Gúnyolódsz? Eszementnek próbálsz beállítani?
ÁDÁM Nem. Csak tudtára adom e kerubnak, hogy én merőben másképp gondolkodom, mint te, pl. az egyenjogúságról. Néha az az érzésem, egymás mellett élünk, de más világban.
ÉVA Igeen? Bezzeg, ha kettecskén vagyunk, a tenyeremből eszel, nem győzöd kicsikarni szerelmem, citromként kifacsarsz, reggel alig bír el a lábam!
ÁDÁM (elharap egy mosolyt) Az ilyesminek valóban szeretem megadni a módját. (elkomolyodva) De azt sem rejtem véka alá, sőt, Istennek elmondtam, oly nagyszerű teremtést kaptam személyedben az Úrtól, amilyet manapság nem talál könnyen az ember. Más kérdés, hogy…
ÉVA (levegőért kapkod) Szüzességem liliomát adtam itt ennek, pedig hányan vetélkedtek kegyemért!
KERUB (elkomorodva) Elég a szócséplésből! Indulás kifelé!
ÁDÁM Megyünk, jó kerub. Értünk mi a szóból. De azért nem kell haragudnunk egymásra.
KERUB Rég ki kellett volna dobnom benneteket! Ki visszafordul, sziklává változik!
ÁDÁM Gyere, szerelmem! Viszontlátásra, jeles kerub.
KERUB (hűvösen) Jó napot!
ÉVA (tagoltan) Viszont látásra. (fenyegetően csillog a szeme) És ezt vedd szó szerint!
KERUB Azt már nem. Az Édenkertből nem lesz zarándokhely!
(Ádám indulna, ám újból összeomlik, fájdalomkönnyek folynak végig hamuszín arcán. Akaratgyengén nyújtja ernyedt karját Évának, hogy jöjjön, hogy induljanak)
ÉVA (Nem indul el Ádámmal, sőt, hergeli magát, észbe kap ismét.) Nem tudok menni, nem látod, lábam gyökeret vert, kiszállt minden életerőm! (vádlón) Megmondanád, kerub, hogy hol, s merre húzhatnánk meg magunkat a vérszomjas vad elől?
ÁDÁM Úgy éltem itt eddig, hű kutyaként, kinek (elcsuklik a hangja) sehol másutt helye nincs.
ÉVA Azt akarod, széttépjenek a külvilág szörnyképződményei, melyeket külön e célra teremtettetek? Lesitek fentről, a felhők fátyolán át az ember gladiátorküzdelmét a rémekkel? Fogadtok is talán ránk vagy ellenünk?
KERUB Mocskos egy banda vagytok! Nemde te szövetkeztél, Éva, azzal a folyton spekuláló fickóval, s úgy teszel, mintha a mi összeesküvésünk áldozatai lennétek!
ÁDÁM (hümmög) Pechemre korpa közé keveredtem.
KERUB (enyhébben) Rossz útra léptetek, melyet mégsem kell feltétlen végigjárnotok. Isten még ezek után is reménykedik megjavulásotokban, bőrruhát aggatott rátok, mely véd a hidegtől.
ÉVA (legyint) Inkább ne támasztana hideget.
ÁDÁM Éva, elég. Csak addig hajlítsd a fát, amíg hajlik.
KERUB Költözzön lelketekbe békesség odakint. Meglátjátok, hogy a Lét kegyetlen, ám reményteljes küzdőtér, hol nyerni lehet, ha sorsotok kezetekbe kerül. Maradt esélyetek a széthullt kövek összerakásához. Lám, végül még én vigasztallak benneteket, bűnösöket! Egykettőre megszokjátok a nemesítő küzdést, sőt, meg is szeretitek.
ÉVA Az akasztófán is addig nehéz lógni, míg meg nem szokja az ember.
KERUB Íme, az asszony fegyvere a nyelv, mely soha el nem rozsdásodik. (nyel egyet, türelmet erőltet magára, aztán folytatja) A barlang lesz az első menedék, hová behúzódhattok. Építhettek később kalyibát gallyakból, menedéket a vadak, forgószelek, hóvihar ellen. És ne arra használd csalárdul szerzett eszed, asszony, hogy az Éggel perelj, hanem azon légy, hogy túléld, s hasznosítsd a rád váró megpróbáltatásokat.
ÉVA Én? Barlangba? Kalyibába? Ha nem látnám tekinteted szigorát, azt hinném, viccelsz! Képtelen vagyok tisztességesen kialudni magam kemény ágyon, ott csak pörög az agyam. Menj oda lakni, kerub, te magad!
KERUB (hangjától a fák beremegnek) Tartsd féken, s vidd innen, Ádám, bűntársadat, kinek gyorsabb a nyelve, mint az esze. Te pedig ne bonyolódj nőügyekbe, és ne igyál sokat. És szívből ajánlom, féljétek az Urat!
ÁDÁM Iparkodni fogunk…
ÉVA Irány a külvilág, a kalandpark!
KERUB Őrizkedj titkon bármi csalárdságot kieszelni. És nem elfelejteni: Sziklává válik, aki visszatekint. Tartsatok Keletnek! Nehogy Délre vigyen a kíváncsiságotok, ott egy veszélyes, lápos rekettyés vidék terül el, melyen átgázolhattok ugyan, de szörnyű szenvedés árán. S ott lapulnak a krokodilok, vízilovak. Jó utat. Nehéz feladattal kell megbirkózni (biztató mosoly), de annak, aki hisz, nem lehetetlen, hogy sikerül!
ÉVA (Ádámnak sziszeg, ne hallja a Kerub) Tuti, hogy ezek fogadtak ránk… vagy ellenünk.
KERUB Mert a Mennyei Atyának fontos minden ember üdvössége. A nehézségek ellenére sose csüggedjetek, annyi csodadolog, izgalom vár rátok, hogy két élet se lesz elég rá. Szálljatok alá az öntudat mélységeibe, s mihelyst a sötét tudást legyőzitek, lelketek elkótyavetyélt részét visszanyeritek, erőtök újra együttérzéssé alakul, s rájöttök, mitől lettetek esendők. Mert, a tilalomalmától a sötét lett számotokra fény, s a fény a sötétség. A lenti tudás gonosz álomgyár, ahol ellenségeitek is ti magatok vagytok. Most a fenti bölcsesség ádáz küzdelmet folytat a lenti okossággal, s az győzedelmeskedik, melynek tápláljátok a lángját. Ha a lelketekben meghal a Gonosz, meglesz Isten akarata, Édenné válik nektek ismét a kinti világ is.
ÁDÁM És mikor jön el a megbocsátás katartikus pillanata?
KERUB Hát nem épp egyhamar. Féljétek az Urat, s a Sátánnak nem lesz többé hatalma rajtatok!
(Ádám újfent magába roskad, sír, reszket minden porcikája)
Kiűzetve
(Az Éden kapuja mögöttük akkora dörrenéssel csapódik be, mintha felrobbanna a valóság. Keserves léptekkel vonszolják magukat előre, a bizonytalanságba.
Sivár, sivatagos, sziklás vidék tárul elébük, holdbéli táj. Közelről ismeretlen vadállatok rettentő hangja üvölt, fent keselyű rikolt.)
ÁDÁM (liheg) Szívem. Az a mondat éji bogárként köröz a fejemben, amit a kerub mondott. Az, hogy, amióta az almába haraptunk, a hazugság, a csalás személyiségünk szerves részévé vált.
ÉVA A tiedé. Én rég rájöttem, hogy az egyenes út a legrövidebb. Én mindig igazat mondok, mert az az egyszerűbb.
ÁDÁM Igen? Ehhez képest mikor megjött az Úr hűvös alkonyat idején, csak úgy dőlt belőled a hazugság. Élből letagadtad, hogy ettünk a gyümölcsből.
ÉVA Nem így történt. Engem is villámcsapásként ért a hír, hogy valaki megdézsmálta a tilalomfát. És azt kérdeztem, amikor megvádoltak, hogy „Hiszed-e rólam, ó Magasság ura, hogy képes volnék megszegni tilalmad”?
ÁDÁM Tehát hazudtál. Akkor se hisznek a hazugnak, ha igazat mond.
ÉVA Jól csináltam. Jogállamban élünk, bizonyítsák be, hogy ettem a fáról. Semmi bizonyíték nem volt a kezükben, csak dumáltak. És amíg nincsenek bizonyítékok, egészen biztosak nem lehetnek a dolgukban.
ÁDÁM Tehát nem ettél almát?
ÉVA Bolond lettem volna bevallani. Halállal fenyegettek.
ÁDÁM Erről van szó. Konokul tagadtál. Magadat is becsapod. Később álszent, együtt érző képpel tudakolóztál, hogy „elcsíptétek-e már az átkozottat, akinek volt képe a fát megdézsmálni?” Azért érdeklődsz, mondtad, mert ki szeretnéd kaparni a szemét.
ÉVA Miket össze nem hordasz! Nem emlékszem semmi ilyenre, egyébként is egész máshol járnak a gondolataim. Összekeversz valakivel. Egyáltalán nem az a fajta vagyok, aki hazudik.
ÁDÁM Tessék. Személyiséged része lett a csalás, lehazudod a csillagokat az égről.
ÉVA Kétségbe se vonták, hogy nem mi vagyunk a vétkesek, jóllehet tettenérés esete nem forgott fenn! Hazudok, vagy sem, honnan tudhatták? Nem tudják bizonyítani az ellenkezőjét.
ÁDÁM Tudnak azok mindent! Csak akkor omlott össze a stratégiád, mikor szembesített minket azzal a ténnyel az Úr, hogy nicsak, falevelekbe burkolóztunk. Úgy festettünk, mint két rosszul sikerült fügefa. Valósággal kicsúszott a lábam alól a talaj, hallva, ahogy elkezded taglalni, hogy a tilalomfák védelmét tesztelted, azt, hogy milyen sebezhető!
ÉVA Tán nem volt az? Arra akartam felhívni a figyelmet, hogy biztonsági rendszerük nulla, az elemi óvatosság szikrája is hiányzik! Kíváncsi voltam továbbá, mi történik, ha valaki a tilalom ellenére arra vetemedne, hogy leszakítsa a tiltott termést! Képesek-e kideríteni a gaztettet?
ÁDÁM (mélabúsan himbálja szomorú kobakját) Ej, hallgattál volna a jó szóra! Az égiekkel akarsz ujjat húzni, a legnagyszerűbb hatalommal?
ÉVA Inkább az izgat, ki dobott fel minket?
ÁDÁM Ezen töröm a fejem én is. Mindig akadnak jóakarók, akik elmesélik az ilyesmit. De nem ez az érdekes, hanem hogy mért kellett hinned a Gonosznak!
ÉVA (új arccal érvel) Honnan tudhatnám, ki a Gonosz, s ki a Jó? Nincs ez ráírva senkire. Egy szép nap egy kígyóbőrös rendkívül udvarias fiatalember lépett oda hozzám, s megkérdte példátlan illedelmességgel, kifogástalan modorral, nem zavar-e?
ÁDÁM Tehát tetszett a stílusa?
ÉVA (őszinteséget mímel) Ő már régóta megkülönböztetett érdeklődéssel figyelt minket. Feltűnt neki ritka kötelességtudásunk, hogy kertügyekben ennyire lehet ránk számítani. Csakis nekünk köszönhető, hogy így virul, prosperál az Édenkert.
ÁDÁM Nem volt mindig ilyen, az bizonyos. Meglehetősen le volt pukkanva, amikor felvettem a munkát.
ÉVA Az az összbenyomása támadt rólunk, mi nem vagyunk átlagosak, kik örökké szürkék szeretnek maradni, kikre rápenészedik a normalitás. Akkor szép az élet, úgy mondta, ha zajlik. Többre ítéli a képességeinket, hatalmas lehetőségeket látott meg bennünk. Elvágyódás fogott el, hogy én is egy nagyot álmodjak.
ÁDÁM Bevetted ezt az ócska dumát? Nem kérdezted, hogy mért hiszi azt, amit mond? Mitől biztos a dolgában, hogy olyanok vagyunk, amilyennek képzel minket?
ÉVA Egyáltalán nem volt olyan biztos benne.
ÁDÁM Nem érezted-e közben, hogy mást mond a hangja, mint amit gondol? A hátsó szándékot?
ÉVA Megelégeltem a kispolgári életet, s erre ő ráérzett, s rájátszott. Hatást gyakorolt rám meglepő érveivel, ötleteivel.
ÁDÁM Kíváncsivá tettél. Mondanál közülük legalább egyet?
ÉVA Nincs kellő szókincsem teljes horizontjában felidézni gondolatát, oly művészien csűrte-csavarta a szót.
ÁDÁM Mégis, miket mondott? Egy konkrétumot mondj legalább, mielőtt elepedek a kíváncsiságtól.
ÉVA Szerintem izgalmas felvetés például az, hogy módosítani kéne a géneket. Maga az észjárása volt hallatlan izgalmas. Az állam leesett, olyan ötletekkel rukkolt elő. Kincsesbányának tűnt az agya, minőségi tartalmakkal, s jóakarónak hittem.
ÁDÁM Nem mind barát, aki rád mosolyog. Jól összemelegedtetek, mi? Mért nem szóltál ezekről?
ÉVA Nem akartalak féltékennyé tenni.
ÁDÁM Én őt csak kétszer láttam, s a legkevésbé se tetszett, hogy egy pepita csokornyakkendős férfi lófrál körülötted. Elvette az eszed. Én is beszéltem vele, mikor itt sertepertélt, de arroganciát éreztem a nyájassága mögött, s azt, hogy ez a pofa bűzlik. De nem gondoltam ennyire rosszra. Te, Éva, te minden mosolynak hiszel.
ÉVA (töpreng) Kissé magas lóról beszélt, valóban, s elszánt volt, de miért? Hogy segítő szándékát kierőszakolja, ha másképp nem megy. Felismerem ki az őrült, s ő legkevésbé sem tűnt annak. Gondozott kis bajuszt és hegyes szakállt viselt. Az a rémkép, hogy bepenészedik életünk, sziklaként zuhant rá a szívemre, s rádöbbentem, muszáj lépni. Eztán, mikor már csaknem összeomoltam, kezét barátian rátette a kezemre, s rátért a tárgyra, amiért jött.
ÁDÁM (féltékeny láng lobban a szemében) Tárgyra?
ÉVA Nem, szívem. Egyetlen rossz pillantása se volt annak. Pedig nem mondhatni, hogy túlöltözött lettem volna. Azt mondta, szeretne javasolni valamit.
ÁDÁM (baljós féltékenységgel) Minden férfinak ötletei támadnak egy szemrevaló nő láttán.
ÉVA Igen, de ő más volt. Nem kezdett el a szokásos semmitmondó dolgokról beszélni, hanem bátorított, hogy éljünk veszélyesen!
ÁDÁM A gyáváknak nagyobb a túlélési esélyük.
ÉVA Szerinte fogyasszunk csak bátran a tudásgyümölcsből, akár egyszerre többet is, mert nincs rosszabb, mint nem tudni valamit. A gondolkodás nemesít, szabadságot ad.
ÁDÁM (mereng) Én a szabadság szóval sem bírok mit kezdeni (kijózanodik), főként azután, amit erről a kerub nemrég mondott. Ha a szabadság azt jelenti, hogy a tilalom ellenére szakítsuk csak le az almát, ez a szabadság a halálba vezető legrövidebb út, hisz Isten világosan tudtunkra adta, hogy…
ÉVA (villognak szemei) Hát nem ugyanezt mondtam én is a fickónak? De ő még olyat nem hallott, hogy a tudásba bárki belehalna. Azon élnek az édeniek, tudásalmán, s ők mégsem lesznek tőle se halandók, se gonoszok.
ÁDÁM Ez igaz. De elfogadom a kerub érveit: minket sárból gyúrt a Teremtő, a sötét, vak föld eleméből. A Homály, a Gonoszság, mely világuralomra törekszik, általunk próbál hozzáférkőzni a tudáshoz. Mert a tudás: hatalom. Az égiek tiszta fény-lények, ha ők eszik ugyanezt, attól a Világosság gyarapszik.
ÉVA A Sátán másképp vélekedik. Szerinte az égiek sajnálják tőlünk a józan eszet, mert rájövünk, éhbérért gályáztatnak. Kisebb gondjuk is nagyobb, mint naponta átszámolni a tiltott fa gyümölcsét. Egy szem miatt nem kezdik újra elölről a számlálást, könnyen belezavarodik az ilyesmibe az ember.
ÁDÁM Csakhogy ők nem emberek, s jól megy nekik a számlálás. A Sátán ezt pontosan tudta, s lépre csalt bennünket.
ÉVA De attól még mámorítóan szép a szabadság gondolata. És én szabad akarok lenni, szárnyalni vágyik a lelkem, a szellemem. Ha van, ez az én eredendő vétkem!
ÁDÁM Nem inkább az, hogy megszegted a törvényt? Egy fals eszme hatalmába kerültél, bedőltél a nyílt uszításnak, egy olyan hapsinak, aki felforgató eszméket terjeszt, össze akarja zavarni Isten hatalmas művét, a kozmosz szervezetét. Én olyannak születtem, hogy ragaszkodjak ahhoz, amit megszoktam.
ÉVA Attól még nem kell száműzni a haladást, mitől jobbá válik a világ!
ÁDÁM (összeszedi, rendezi gondolatait) Hát jó. Megkísérlem elmagyarázni. Van, teszem azt, egy macskád, amely, mint mondtad, a legszebb növényeidet, könnyező pálmádat vagy az anyósnyelvet, ibolyád lelegeli a szobában.
ÉVA (epésen) Erre te kivágod a fagyba!
ÁDÁM Úgy van. De miért? Felemelő látvány-e összerágcsálva látni szépségükért tartott kedvenc virágaidat? Mérgező is akadhat köztük, mely épp a macskádra veszélyes. A fikuszt mégsem szólíthatod fel, hogy fáradjon ki, tehát a…
ÉVA Megint fején találtad a szöget! Gondolkozz. A macskának elemi szükséglete az értékes élettani hatású növényi rostban gazdag táplálék. Szerezz be, teszem azt, értékes macskafüvet, mely pár nap alatt kisarjad. A cica is jól jár, s a fikuszod se siránkozhat. (Ádám szemébe bámul várakozóan) Vagyis, továbbra is vágyom megérteni mi a vétkem. Ez egy koncepciós…
ÁDÁM Éva. Miként a vas próbája a tűz, az igaz emberé a kísértés. Azzal a szemlélettel fel kell hagyni, hogy mindenki hibás, egyedül én nem. Most mi könnyűnek találtattunk. Te mást tettél, mint ami a dolgod volt.
ÉVA Mért? Mi a dolgom?
ÁDÁM Nem is sejted, milyen célból teremtett téged az Isten hosszas könyörgésemre? Azért, hogy szép légy, tüzemet gerjeszd, és oltsd el, ha lobog!
ÉVA (sikít) Ez trágárság! Nem vagyok erkölcscsősz, de nem érdekelnek ezek az arcpirító mocskosságok. Oltsa a tüzed a tűzoltóság. Ha csak erre vagyok jó, menj balra, nekem jobbra visz az utam! (visszafordul, hogy ráripakodjon) Nehogy utánam merj lopakodni, egymáshoz többé semmi közünk!
ÁDÁM Ne törj pálcát fölöttem, ne vedd komolyan, az előbb azt csak úgy mondtam. Számomra rengeteget jelent a belőled áradó gazdag érzelem, mámorító boldogság, örömzene, az, mert te egyúttal egy csalogány is vagy! Ne maradj el mellőlem, mert kettőnek jobb, mint egynek. Ha az egyik elesik, a másik felemeli társát. Kik együtt fekszenek, megmelegszenek, s melegszik-e, aki egyedül van? Ha az egyiket megtámadja valaki, ketten ellene állhatnak, s mit kezdhetsz egyedül? Ha veled van valaki, nem bántanak.
ÉVA (enyhülten szipog) De hát épp te bántasz. (sóhajtozik) Érts már meg. Az embernek van egy elképzelése a világról, az életről, a mindenségről, környezetéről, s egyszerre ráébred, hogy módszeresen becsapták. Megtervezték, hogy be fognak csapni. És elkezd az ember ellene védekezni, ahogy tud, például azzal, hogy vágyik a tudásra.
ÁDÁM És mire jut? Arra, hogy megváltozik az állandó bejelentett lakcíme.
(roskatag léptekkel nyomul Éva, Ádám követi)
Nyugi, szívem, nincs semmi baj. Lesz nekünk egy jó kis barlangunk, megalapozni az emberiség jövőjét!
ÉVA Barlang? Ne is halljam ezt a szót még egyszer. Az egy másik világ, tele rágcsálókkal, bűzös, vizeletszagú. Vérszopó denevér lóg fürtökben csillárként a plafonról. Patkány vinnyog, egér, férgek, s a vadak, az éjszaka borzalmas gyermekei. A barlangi medve, az persze tárt karokkal fogadna…
ÁDÁM Kiganézzuk, nyugodj meg, kiűzünk minden élőlényt (fájó sóhaj), miként bennünket kiűztek a Kertből. Berendezkedünk tip-top lakájosan, lesz konyhakerted, hintaszék, nyugágy is. Te majd ringatod gyermekeink raját, míg én a botanikai elképzeléseimet megvalósítom. (sutyorog) Oltványokat csempésztem ki a kertből, Édent varázsolok, ezzel is bizonyítva, mennyire szeretlek.
ÉVA (vihog) Oltványt loptál? Na, ebbe az égiek belesápadnak. Te kertészkedni akarsz idekint is? Nem elégelted meg odabent?
ÁDÁM Nem szabadul egykönnyen az ember a szokásaitól.
ÉVA Inkább valami értelmeset eszelj ki, hasznosítva az alma-tudást.
ÁDÁM Mire gondolsz? (elönti a düh) Arra, hogy a gént manipulálni lehetne, ami megsokszorozza a terméshozamot?
ÉVA Például. Ellenállóbbá teszi a…
ÁDÁM (fenyegetően hunyorog) Felrúgni a világrendet, azon változtatni, amit Isten legjobb szándékkal, kimagasló, sőt, rendkívüli esze szerint kitalált? Jobb, ha hallgatsz. Szaporázzuk a léptünk, lesüt rögtön a Nap.
ÉVA Nem zavar, hogy órák óta nem ettem? Ha annyira szeretsz, mint mondod, szerezz valami harapnivalót!
ÁDÁM (ötlettelenül szertetekint) Hát ez a vidék nem épp egy bőségtál, semmi gyümölcsöt nem látok. Ott messze vackor… itt meg, igen, a talpad mellől egy bokrocska papsajt mosolyog rád. Szedésre szaporátlan, de ízes, és amilyen apró, oly egészséges.
ÉVA (fanyalogva nézegeti) Nem csapom el vele a gyomrom, az bizonyos.
ÁDÁM Tele van nyomelemmel, szelén is akad benne, mangán, antioxidáns, magas beltartalmi értékekkel.
ÉVA Tartósítószer? Gondolom, az sincs benne. (lehajol, ám nem a papsajthoz, megakad valamin a szeme, s az utat figyeli, ahonnan idejöttek) Fura. Figyeled? Itt mintha egy harmadik lábnyom vonulna végig szorosan a miénk mellett a homokban… (körbetekint) Nem lettünk volna egyedül?
ÁDÁM (fejcsóválva vizsgálódik) Érdekes. Valóban. (kapkodja a tekintetét) Velünk tartana még valaki? Milyen állaté lehet itt ez a patanyom?
ÉVA Kecske? Megfejem. (fejét forgatva kiáltoz) Hahó, kecske! Merre vagy?!
ÁDÁM Várj a fejéssel. Ez egy bakpata. Annyira azért ismerem a nyomokat. És az is biztos, hogy kámforrá vált, mert itt nincs senki az égadta világon.
ÉVA Csak egy kis kellemes kénes főtt tojás szagot érzek.
ÁDÁM (borzong) Te. Nekem a hideg futkároz a hátamon.
(borzalmas, vészesen közelgő vadállatüvöltés szakítja félbe tanakodásukat, páni rémület tör rájuk)
ÉVA Rajtunk a vadak! Nincs más választás, irány vissza az Éden, semmi kedvem széttépetni magam.
ÁDÁM Igen, de… A hátamban a kerub szúrós tekintete. Megérzem, ha néz valaki. Na, de mégse. Kővé válik, aki megfordul!
ÉVA Engem most, ha hét kerub strázsál ott, az se zavar! És, ha az a szurikáta mégsem enged be, megismerheti karmom! Úgy áll ott, mintha az Éden a saját tulajdona lenne. Nyugi, az égben kevés a rendőr, valahogy majdcsak visszaszivárgunk.
ÁDÁM Normális vagy? Miben bízol? Már biztos lángol a pallosa! Azt hiszed, nem vesz mindent észre, vagy hogy megszán, s visszaereszt? Hol élsz te?
ÉVA (zihál) Bennmaradt a fogkefém, a cuccom! Kikönyörgöm, zárjuk le a múltat. Addig beszélek, míg beleszédül, s beenged, csak végre fogjam be a számat! Vagy úgy teszünk, mintha nem is hatott volna elménkre az alma. Neked ez menni fog, viselkedj természetesen. Figyeld meg, emberségesek ők, megsajnálnak őszinte bűnbánatunk láttán, mert úgy járja, hogy meg kell szánni az esendőt! Főként, hogy valóságos életveszélybe kerültünk.
(A farkasüvöltés már egészen közel. Megfordulnak a gledícsiával övezett Édenkert ragyogó égi szigete felé, hol a villámot szóró szemű kerub félelmes lángpallost lobogtat a kezében.)
ÁDÁM Állj le, Éva. Ne veszítsd el, használd fejedet! Ő a csúcstechnológia birtokosa, a biztos halálba rohannánk. Ő nálunk százszor okosabb. Fussunk! Akinek nincs a fejében, legyen a lábában! Mozdulj már!
ÉVA (rémülten néz a kerubra) Ezt a pasit ennyire kifordulva magából még sose láttam. Dermesztő a tekintete. Ez ki akar minket irtani a világból!
ÁDÁM Hát nem valami szeretetreméltó képet vág, az bizonyos. Amott a közelben barátságosan hívogató barlangot látok, mentsük oda az irhánkat, kezdjünk új életet.
ÉVA Nem nekünk való hely a külvilág.
ÁDÁM Tudom. Én is rájöttem, de a barlang megvéd. Legalább nem teljes reménytelenségbe kellett zuhannunk. Akkor szűnik meg a remény, ha feladjuk a küzdelmet. Remény nélkül meg minek élni?
ÉVA Legyen neked igazad. (vágtatnak a barlang felé) De ezzel nincs lezárva a téma. Jogorvoslatért kihez kéne, lehetne folyamodni?
ÁDÁM (kifakad) Fordulj a cimborádhoz, a kígyóbőr cipős, pepita csokornyakkendős fiatalemberhez, akinek hittél!
ÉVA (ziláltan, mint aki megőrült) Igazad van. Annak legalább helyén az esze, s akkor se alszik, ha hortyog, veled ellentétben, ki akkor is alszol, mikor ébren vagy.
ÁDÁM (gondol egyet) Én is veled tartok, mert az emberiség sorsa most egy fontos fordulóponthoz ért.
ÉVA Tégy, amit akarsz, de tégy végre valahára valamit! Agyamra megy a totyogás, tehetetlenség.
ÁDÁM Megyek én is veled a Pokolba. Csak előbb Isten oltalmába ajánlom magam, és saját kezemmel tekerem ki a világ-szélhámosa Sátán torkát, mert megzavarta az Éden értékrendjét, tönkretette a boldogságot, a harmóniát. Akkor majd, ha halott lesz, eltöprenghet, okos dolog volt-e részéről tudás-almát adni Isten földből gyúrt fia, Ádám szájába!
ÉVA Jó, jó! Gyere már! Arra is alkalmatlan vagy, hogy egy szúnyogot agyoncsapj.
– vége –
Illusztráció: Kígyó (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
Zatyko-Zana Annamária: Aylides (részlet) →
Tatár Rózsa: Ady és Adél – „Lázálmok” az életünkből →
Lukáts János: De, hiszen ez Berlin! →
