január 10th, 2017 |
0Szijj Márton: Két kispróza
202-es lakás
E. belépett a lakásba és becsukta maga mögött az ajtót, de nem húzta be a reteszt. Sohasem tartották zárva. Levette a cipőjét és a konyhában találta B-t, amint az asztalnál ült és dohányzott. Arany Davidoffot szívott. Korábban töltötte a cigarettát, de a legújabb leszokási kísérletében kidobta a töltőjét és amikor visszaszokott, megint dobozosat kezdett szívni.
„Szia” – mondta E.
B. nem válaszolt.
E. a pulthoz lépett és tojást kezdett feltörni.
„Úristen, de fáradt vagyok” – mondta –, „megállás nélkül jöttek ma az emberek. Nem akarok többet kasszában lenni.”
Feltette a serpenyőt a tűzhelyre és háttal a konyhapultnak támaszkodott. B. a terítőt bámulta maga előtt és lassan szívta a cigarettát.
„De azért megérte. A műszakpótlék miatt.”
Elzárta a gázt, tányérra tette a rántottát és leült B-vel szemben.
„Azt írtad ma, hogy beszélni szeretnél” – mondta „Szóval?”
B. hallgatott.
„Úgy nem tudunk beszélni, ha nem mondasz semmit” – mondta kicsit később.
B. felnézett rá, de nem válaszolt. Csillogott a szeme, mintha nem lenne józan, pedig az volt.
„Mi a baj?” – kérdezte a lány.
„Semmi.”
„Akkor miért hallgatsz?”
B. nem szólt. E. befejezte az evést, azután csendben ültek.
„Neked is enned kéne valamit, B.”
Az rámosolygott, de nem szólt egy szót sem. A szeme egyre jobban csillogott.
Ekkor a szobában lévő fűtőtest durrant egyet és a bal felén kiálló csőből barna víz kezdett folyni.
„Jézus!” – kiáltott fel E.
„Majd én megoldom” – mondta B. és odament a radiátorhoz. Útközben felkapott egy vödröt a sarokból és a vízsugár alá tette.
„El kell szorítani. Hozok fogót” – mondta és kiment a konyhából.
E. odalépett a vödörhöz és nézte a vizet.
„Milyen koszos” – mondta B-nek, aki közben visszajött és hátulról átfogta a derekát. Ketten nézték a mocskos, barna vizet.
„El kéne már zárni” – javasolta E.
B. letérdelt a csőhöz és néhány mozdulattal elszorította. Megfogta a vízzel telt vödröt és kiöntötte a WC-be.
„Mi lesz velünk?” – kérdezte E, mikor látta, hogy B. visszajött.
B. megállt előtte és a tekintete erősebben fénylett, mint eddig. Ügyetlenül megfogta E. kezét, akinek erre könnyes lett a szeme.
Nem igazán tudták, mi lesz velük.
702-es lakás
D. átállította a hangulatvilágítást. Nemrég cserélte ki a szobában az egyik villanykörtét okosizzóra. Tizenkétezer forintba került és járt hozzá egy telefonos alkalmazás, amivel állítani lehetett a fény színét és erősségét. A füstbe burkolt, félhomályos helyiség most sötétzöldben derengett, és D. leült az asztal túlfelére, a barátjával szemközt. Megint rágyújtott.
S. nézte a folyamatot.
D. enyhén remegő kézzel kibontott egy csomag cigarettát és a szájába tett egyet. Összegyűrte a celofánt meg a papírt, megdörzsölte az ujjait és gyújtott.
„Mi van a kezeddel?” – kérdezte S. „Folyton mozgatod az ujjaidat.”
„Felújítjuk a nappalit. Mindenhol száll a por. Mintha folyton rá lenne tapadva a kezemre, pedig már vagy tízszer kezet mostam.”
„Aha.”
D. lerázott egy adag hamut, aztán felnézett.
„Mi barátok vagyunk, S.”
„Igen.”
„Az jó dolog.”
„Igen.”
A füst és a sötét fény miatt nem láthatták egymás tekintetét, csak az arc kontúrjait.
„Nem tudom, mikor öleltem meg utoljára anyámat” – mondta D. és kortyolt egyet a söréből, amit végig a keze ügyében tartott.
„Én sem” – válaszolta S.
„Valamit csinálni kéne.”
„Ja.”
D. felállt és megkerülve az asztalt, odalépett S. mellé.
„Akarsz látni képeket a volt barátnőmről?”
„Persze.”
D. elővette a telefonját és odaadta S-nek. „Ez mind Ő, az összesen” – mondta.
S. végignézte a képeket, közben néha kimeredtek a szemei, aztán visszaadta D-nek a telefont. „Majd küldj át néhányat.”
„Jó.”
D. visszatette a zsebébe, de ott maradt a másik férfi mellett.
„Mi az?” – kérdezte S.
D. nem válaszolt. Állt mellette néhány másodpercig, aztán lehajolt és megcsókolta.
„Mi volt ez?”
„Nem tudom” – mondta D.
Visszaült a helyére és ivott a sörből. „Ne haragudj.”
„Nem történt semmi.”
Sokáig nem szólaltak meg.
„Minden rendben lesz, D.” – mondta aztán a barátja.
„Magadnak is ezt szoktad mondani?”
„Igen.”
Szijj Márton a 2016-ps Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2016)