Gulyás Péter Pál: Lóra Trója!
(Én nem ilyen lovat akartam…)
(Történik: Trójában, hajnal előtti félhomály a kapuknál.
Priamosz király szapora léptekkel, álmatagon csoszog tanácsadója, Kadmosz nyomában. Arcukon, ruhájukon az őket kísérő őrök fáklyájának fénytánca. A városkapu közelében Kadmosz felkapja fejét, mert mintha egy kísértet libbenne el előtte.)
Kasszandra
KADMOSZ Állj! (lélegzetvisszafojtva megtorpan, suttog) Láttad, felség? Ott suhan valaki!
PRIAMOSZ Hol? Merre? (mereszti szemét, susog ő is) Ne ijesztgess!
KADMOSZ (döbbenten rácsodálkozik) Ijeszteni? A bátrak bátrát?
PRIAMOSZ (tétova rémülettel) Az ég szerelmére, jószerivel fel sem ébredtem!
KADMOSZ (a homályba mutatva vág a szavába) Királyom! Ott áll, s bámul ránk a sötétség mélyéből!
PRIAMOSZ (halkan) Jó. De ki? (felélénkülve) Merénylő? (semmi válasz) Hé, te ott! Démon vagy? Hazajáró lélek?
KADMOSZ (az őrhöz) Vágd hozzá kelevézed!
PRIAMOSZ (a rejtőzködő alakhoz közelebb lép, s leinti az őrt) Állj! Te. Ez egy hús-vér perszóna!
KADMOSZ (felszabadultan rikkant) Hé! Hölgyem! Az érvényben lévő kijárási tilalomról nincs tudomása? Bújjon elő szaporán, vagy elpaskoljuk a domborulatját!
PRIAMOSZ (eltátja a száját) Kasszandra?
(Egy riadt, lenge ruhás nőt ránt elő a félhomályból. A lomhán ébredező fényben már látni, Priamosz mily nemes, értelmes, s termetre derék. Ruháját megannyi arany rojt díszíti. Kasszandra isteni szépség. A legfinomabb lenből készült vastagon redőzött khitónban, karcsú derekán lazán összekötve. Kadmosz jóvágású, éles eszű, ravasz, gunyoros típus.)
KASSZANDRA (rájuk ismerve bosszankodik) Ó, a fenébe is! Jól látok? Csak ti vagytok azok? (erélyesen Kadmoszra pirít) Kit fenekelsz el, tökfilkó Kadmosz?! (pofon legyinti) Majd elveszem én a kedved az élettől! (apjához fordul) S te is itt, apuci? Hová-hová ily kései órán? A fuvoláslányokhoz? (látja, hogy Priamosz dühe gurul) Máshova? Szólj már! Miről maradok le?
KADMOSZ Bocsánat, hercegnő, de veszélyes…
PRIAMOSZ (felcsattan) Éjnek évadján csavarogsz itt kíséret nélkül, bagzó macskaként egy szál tunikában? Mit művelsz itt tulajdonképpen?
KASSZANDRA (elkomolyodva) Épp rád vadászok, apám, mert rendkívüli közlendőm nem tűr semmi halasztást! Ám, ahogy itt jövök, döbbenten tapasztalom, tárva-nyitva a város… Ellenségnek véltelek benneteket, beszivárgott remek lábvértes akhájnak. (kiereszti a hangját) Elment otthonról a kapuőrök esze, csak úgy tárva-nyitva hagyni mindent?! Te meg itt csoszogsz, apuka, kezedben a jogar, házi papucs, miközben a kapun túlról a vízároknál akháj fáklyák lidércfénye kacsintgat!
KADMOSZ Nem. Dehogyis! Semmit sem értesz.(kedélyesen magyaráz) Azok egytől-egyig a mieink! Kasszandra, el se hiszed, mekkora fordulat állt be a háborús eseményekben az éj leple alatt: az ellenség gondolt egyet, odébbállt, úgyhogy nyisd ki a füled, s halld: (teátrális) Egyszer s mindenkorra vége a trójai háborúnak!
KASSZANDRA (felparázslik) Hát ez az! Épp erről akarok szólni veled, apám.
PRIAMOSZ (közbevág) El se merem hinni e nagy hírt, főként, hogy egy harapásnyi idővel ezelőtt még mindkét fülemre aludtam puha álmoktól leigázva. Felhajtottam gyorsan egy snapszot, s egy feketét, de még rám férne egy fél liter, rohantam, hogy saját szemem győzzön meg a hír igazáról. De neked itt semmi keresnivalód, egy-kettő spuri vissza virágmintás lenvászon takaróidhoz! (Kadmoszhoz) Gyerünk, Kadmosz, mire vársz, szaporázzuk a léptünk! Eleget bámultad sóvárogva Kasszandrát, kigúvad a szemed! Gyere már! Mielőbb tudnom kell, mi lehet odakint az a sötétben árválkodó titokzatos szerkezet, amiről beszámoltál. (eltöpreng) Kődobáló? Hajítógép?
KASSZANDRA (belesápad, s mereszti szemét kifelé, a szürkületbe) Jól hallok? Gép? A kapun túl?
KADMOSZ Ja. Egy tízes osztag kivonult, tisztázni a helyzetet.
KASSZANDRA(eltátja a száját, borzong) Tudtam… Megmondtam… Tehát, már itt a FA LÓ a vég kezdetének holtbiztos jeleként.
PRIAMOSZ (hümmög, majd Kadmoszhoz fordul) Fa ló volna? Szerinted ez lehetséges?
KADMOSZ (töpreng) Nem kizárt az se, csakhogy annak nincs értelme. Nem sokat láttatott belőle nemrég a sötétség.
KASSZANDRA (torz, váteszi hangon) Holnap ilyenkorra Trója ma még népes, nyüzsgő városa rommá, porrá, hamuvá foszlik, s csak kísértet lelkek sorakoznak fel Hermész lélekvezető háta mögött a végső utazásra…
PRIAMOSZ (igyekszik megőrizni türelmét, kedvességét) Megtennéd, apád kedvéért, hogy haladéktalanul visszavonulsz sáfrány vörös keretű ágyadba? Nagyon köszönöm. Ígérem, te leszel, Kasszandra az első, aki megtudja, az a tárgy nem hadigép-e? Gyere már, Kadmosz!
(nekiindulnának)
KASSZANDRA Várjatok! (apjába kapaszkodik) Felséges édesapám, le is térdelek, csak hallgass végig! Mondandóm nem tűr semmi halasztást, Trója léte az azonnali tét!
PRIAMOSZ (a ruhájába csimpaszkodó lányát próbálja lerázni) Ne erőszakoskodjál már! (sóhajt, bedugja a fülét) Végighallgattam ezerszer szokásos dohogásod a lóról! Eressz, nyakas perszóna, az kell, hogy erőszakot alkalmazzak?
KADMOSZ (megszánja a lányt) Uram, nem szánod lányod, ő beteg, verítékezik!
PRIAMOSZ Én is verítékezek! És beteg is vagyok. (lányára ripakodva) Konkrét közölnivalód is van, Kasszandra fiam, vagy pusztán a vesszőparipáddal, a fa lóval szándékszol riogatni?
KASSZANDRA (tébolyult szemmel) Én? Riogatni? (a hangja fojtott, tekintete lángol) Én tehetek tán róla, ha a jövő számomra feltárul, s nincs szó, nincs fogalom, mi leírja, mily rémes számunkra a holnap?
PRIAMOSZ (idegei felborzolódnak) Rémségek egyedül lelkedben laknak, s egy megveszekedett jóslatod se jött be. Jobb, ha tőlem tudod meg, vajákosnak tart szerte a város, s miattad engem is kiröhögnek! Az elvárásoknak megfelelően kéne viselkedned, királylánynak lenni nem kis felelősség. El az útból! Feltartasz sürgős dolgunkban!
KASSZANDRA Hádész dugig van olyanokkal, akiknek meghalni se volt idejük! (kétségbeesett kitöréssel) Fogd már fel! Ti holnap egy szervezett utazás keretében csorogtok az éjfekete Styx hátán Hermész lélekvezetőt követve a hádészi úton lefelé, le Akherón tavához, hol a vén révész, Kharón navigál.
KADMOSZ Alkalmas horgászásra?
KASSZANDRA Nagyon is! Vaskapu, rézküszöb, végül Tartarosz nyirkos szakadéka, mit bronzfal övez. Kellemes pecázást az uraknak.
PRIAMOSZ (hörög) Te vagy az, lányom, aki a sírba viszel. (ripakodva) Megfogadtam magamnak, sose szidlak, ne sérüljön érzékeny lelked, de már ott járok, ha meglátlak, felmegy az agyvizem. Allergiás lettem rád!
KASSZANDRA (zaklatottan) Szent esküvéssel kijelentem, ott, arra a jogarra a kezedben, mely ágat, levelet sose hajt már, legkevésbé sincs vége a trójai háborúnak, sőt, csak most kezdődik a tánc! (sírósan) Mára tűzte ki vesztünket legádázabb ellenségünk, a bagolyszemű úrnő.
PRIAMOSZ Elég! Hozzád vágom sarumat! Róla, előttem, így ne beszélj! Pallasz Athéné egy alapvetően szimpatikus, tiszteletreméltó hölgy, ki hallatlan megbecsülésnek örvend. (a padlóra mered, keserűen bámulja a földet) A kialvatlanság, gyermekem, az termel ilyen fals lázálmokat!
KADMOSZ (fintorog) Mi tűrés-tagadás, nem vagyunk benn a pikszisben, már ami a fényes szemű úrnő, Athéné kegyeit illeti, aki nyíltan pikkel ránk.
PRIAMOSZ (ravaszkodva) Igen. Csakhogy nála könnyen fordul a kocka!
KADMOSZ Szent igaz (fejcsóválva bólogat), nem vádolható meg azzal, hogy rendíthetetlen elvei volnának.
PRIAMOSZ (furfangos képpel) És mi épp ezt használjuk majd ki. Mert, ha kellő pozitív energiát sugárzunk fel hozzá, s kitartóan tápláljuk finom illatú áldozatokkal, átpártol, s fáradtságot se kímélve harcol ügyünkért.
KASSZANDRA Csak legyen közülünk, aki megéri! (becsukott szemmel hörgi) Ő, Hérával karöltve legszívesebben felfalna minket, Priamosz összes pereputtyát, s holnap fel is fal!
KADMOSZ (felkapja a fejét) Holnap? Batyus bált terveztünk fenn az Agorán holnapra a fedett piacon, a tavalyi oly kiválóra sikerült!
KASSZANDRA (rázza az öklét) Ó, ti embertelen istenek, mért utáltok minket ennyire? Mért zúdítotok bajt, bánatot nap, mint nap a nyakunkba?
PRIAMOSZ (kifakad) Szörnyű szavak szűrődnek át fogad kerítésén! Egyáltalán normális vagy? Tán minden rossz azoktól ered, akik alkottak, táplálnak minket? Ezer ellenpéldát sorolhatnék, ha volna időm. Nem tapasztalod az égbolttartó Zeusz atyai gondviselését, azt, hogy az istenek máig a mi legfontosabb szövetségeseink? (átöleli lányát, nyugtatgatja)
KADMOSZ (motyog) Szegény istenek nem is sejtik, egyesek hogy utálják őket!
PRIAMOSZ (magába hull) Hova lett az én egykori kis Kasszandrám, aki oly hanyagul dobálta a bíborszínű labdát, s elkapta ügyesen? Ó (könnyezve felkacag), hogy irigyelted a bőrkeményedést a lábamon pici gyermekként. (ábrándosan) Volt egy öltöztethető cserépbabád is, mozgott keze, lába, ha rángattad: Cseresznyevirág.
KASSZANDRA Lesz itt jajgatás, sikoltozás holnap!
PRIAMOSZ (kijózanodva harsog) Ebből elég! Takaríttasd inkább ki a hálótermed, úgy fest, mint egy csatatér! Elhanyagolod a tanulást! Menj már, ne kelljen szuttyongatni! Végy forró fürdőt, relaxálj, s feltöltődsz. Sportolnod kéne! Ott az új tréningruhád, amit kikönyörögtél, aztán két nap alatt kikönyökölted. Az edzés, testi erőnlét eltereli bogaradról a figyelmet.
(gondterhelten eltöpreng)
Hol kaphatott gellert az életed? Tán, amikor kamaszodtál, egy fontos én-feltáró beszélgetést elmulasztottunk? Tudod mit? Új életstratégiát dolgozunk ki számodra! Csak lesz valamikor egy szusszanásnyi időm!
KASSZANDRA (lázasan magyaráz) Apám, Priamosz. Fogd már fel ésszel, hogy egy istentelenül rafinált tervet dolgoztak ki ellenünk „jóakaróink”! De téged privilegizált helyzetbe hoz, hogy átlátok ravaszkodásaikon, ától cettig ismerve ördögi tervüket. Földhöz kéne verned magad örömödben, hogy a lányod látnok!
KADMOSZ (fejcsóválva) Az a baj, hogy próféta mindenki mifelénk. Ki ezt mond, ki meg azt ugyanarról, aztán, ahogy az lenni szokott, jobbára egész mást hoz az élet.
KASSZANDRA Úgy bámulsz rám, apám, végül még nekem támad bűntudatom, hogy látom sorsunk! De ne higgy nekem! Órák kérdése, s tapasztalati úton jutsz majd arra, amivel riogatlak.
PRIAMOSZ (sóhajtozik, nyugalmat erőltet magára) Angyalom. Tánciskola tervét szövögetted nemrég kezdőknek, s haladóknak. Találd ki magad! Dolgozz valamit. Nekünk se a legyek hordják össze a pénz! A cukrászverseny, amit leányanyák részére rendeztél a tavalyi batyus bálon, valóságos sikertörténet lehetett volna, ha nem hagyod félbe. Kasszandra puncsa máig fogalom!
KADMOSZ Én meg olyan hét nyelven szóló birkapaprikást rittyentettem, hogy boldog-boldogtalan az én tálamba nyúlkált.
KASSZANDRA (remeg) Bohóc Kadmosz! Az, hogy te egyvégtében vigyorogsz rajtam, figurázol, ügyesen elrejtve odvas fogaid, mit se változtat a tényen, hogy holnap ilyenkor…
KADMOSZ De könnyen felbosszantod magad, fenséges Kasszandra, bocsáss meg…
KASSZANDRA Torkig vagyok veletek!
PRIAMOSZ (felhördül) Mi meg pláne teveled! Ne mást kritizálj. Kadmosz agyából néha olyan szikrák, életbölcsességek pattannak elő, hogy csak ámulok, ki is ez az ember, aki a lélek útvesztőiben ennyire otthonos? Oly tanácsokkal rukkol elő…
KASSZANDRA (zokog) Ó, halál! Ó, pusztulás! Ó, gyász! Senki sincs itt, aki meghallgat, s felfigyel jós szavaimra?!
PRIAMOSZ (Kasszandrához) Hagyjál végre békén! Törődj bele, vége a háborúnak! Itt a sokat áhított nyugalom! Ami engem illet, semmi mást nem várok az élettől, kávézgatni édesanyáddal Hekabéval, vajas süteményt eszegetve elnézni a fénybogarak nászát. Felidézve a sok jópofaságot, gyermekeink, Parisz, Hektor meg te, s a többi 47 orgonasíp csemeténk, miként cseperedtetek! Hétköznapi csodákra vagyok éhes most, a háború végeztével, mert az utóbbi években már az égadta világon semmi se volt biztos!
KASSZANDRA (tekintete lángol) Holnaptól a múltat Hádészban kényelmesen kivesézhetitek anyukával… (hirtelen ötlettel) Fogd, itt egy ezüst obulus, jól jöhet ez még.
PRIAMOSZ (értetlenül, álmosan forgatja a pénzt tenyerében, mígnem rádöbben, miért kapta. Liheg.) Szívem! Van képed Kharón halálrévész tiszteletdíját idelökni? Mi zajlik benned? Zsörtölsz, vagy magadba roskadsz, ami még elkeserítőbb.
KASSZANDRA Csak a jó hírre hegyezed füledet?
PRIAMOSZ (csapongnak a gondolatai) Mi lett abból a pörgős kislányból, aki voltál, hova szállt legendás életkedved? Pozitív életszemlélet kialakítására van szükséged, egyébként mélypontra zuhansz, ami súlyosbodhat. Mindenben fel lehet fedezni a jót, de a lényeg, hogy csak a derűt vonzzuk be magunknak!
(Kasszandra döbbenten hallgatja apját)
Tudod, mi a te legfőbb bajod? Nem a földön járnak a gondolataid. Férjhez kellene menned, tudományosan bizonyított tény, hogy a házasság a boldogtalanság ellenszere! Be kell vonzani a pozitív energiát. Nincs jövőképed, ez a nagyhelyzet!
KASSZANDRA (levegő után kapkod) Nekem nincs? Jövőképem? Nekem? A jövőlátónak? (epésen felkacag) S miféle házasságról papolsz nekem itt? Tán a fellegtorlaszoló, pajzsrázó kandúr, s neje, a hókarú Héra házassága a példa?
(távoli baljós égzengésre fülelnek)
PRIAMOSZ Tapintatosabban is fogalmazhatnál.
KADMOSZ Érzékeny pasas ez a Zeusz. Hozzánk rendes, de képes indulatos is lenni. Fontold meg apád szavait, mondj fel huhogó jósmadaradnak, ne rágd magad álproblémákon.
(egymás szavába vágva agitálják Kasszandrát)
PRIAMOSZ (legyint) Csak annyit mondhatok, a kiegyensúlyozott magánélet, a házasság, a gyerek körüli gond elvonná figyelmedet beszorított lelked fantomjairól, s nem paprikáznád fel magad más gondjain. Ne fájjon neked az én fejem, fogadatlan prókátorként!
KASSZANDRA Jó. De a tied se, az én kistafírozásomon!
KADMOSZ Apád jót akar, tudván-tudva, hogy mind-mind hormonális ügyek ezek.
KASSZANDRA (szeme villámlik) Engem Trója végnapján elsősorban nem párkapcsolati kérdések foglalkoztatnak.
KADMOSZ (türelmét veszti) Hercegnő. Hetekig rághatjuk ezt a gumicsontot, de tekints ki a kapun túlra, s ládd, aggályod okafogyottá vált, hisz, hadd ne ismételjem el, hogy a tágterű tenger borszín hullámán az ellenség, ki-ki honnan jött, törődj bele, visszahajózott!
PRIAMOSZ (mindenkit leintve ragadja magához a szót) Gyerekek. Bajszom alig serdült, mikor királyi székbe bekerültem. Azóta itt strázsálok a bástyafokon, s nem kupából szürcsöltem a bölcsességet, s nem is íróasztal mellől…
KADMOSZ (mély meggyőződéssel) Remek döntéseket hoztál nap, mint nap!
PRIAMOSZ Te túlzol. De az önmagáért beszél, hogy Tróját még maguk a héroszok se voltak képesek megrendíteni, s eközben némi tapasztalatot óhatatlanul bespájzoltam. Nem szeretem saját számból hallani a tényt, hogy mindig győztem! Mi a győzelem titka?
KASSZANDRA (gyűlölködve szipog) Most majd megtudjuk.
PRIAMOSZ Aki tudatosan gyakorolja a pozitív gondolkodást, na, kérem szépen, az a győztes! (ravaszkodva) És mindez lineárisan összefügg a napfénnyel, a reggeli nyújtózkodással. Roppant fontos dologról van szó, ilyen aprócska technikák segítik győzelemre nem csak a testet, de a lelket is.
KASSZANDRA Ne oktass. Nekem a fényevés sem jött be, attól indultam hízásnak! (habzik a szája) Apám. Ébredj fel, mivel alszol! (tagoltan) Klóthó kígyós ostorára esküszöm, Trója ma lángba borul. Te, aki olyan jó véleménnyel vagy önmagadról, miként hiheted, hogy a folyton kombináló Odüsszeusz a mancsát rólunk csak úgy önként dalolva leveszi?
PRIAMOSZ Rúgjon meg a kánya, mars vissza az ágyba, fojtsd párnádba aggályaidat! Mit képzelsz magadról? Kioktatsz? Azt hiszed, én nem látok a jövőbe? Juszt se táncolok úgy, ahogy te fütyülsz! Az idegeimre mész! (dohog, Kadmoszra támaszkodva siránkozik) Lám, percnyi idő se marad feltöltődésre, ami meghosszabbítja az életet. Mindenki akar tőlem valamit, nyomják az egót!
(Kasszandrához lép, sóhajt, próbálja elterelni a témát)
Ma is, kislányom, mire riadok fel? Álmomban érzem, hogy egy kéz vadul rángatja a vállam, egy őrült (Kadmoszra bök) ordít a fülembe. Tilos volna így ébrednem. Hol vagyok, ki vagyok? – töprengek, vajon ki az, a barom, aki rázza a vállam?
KASSZANDRA (csóválja fejét) Nem tudod, ki vagy? (motyog) Ez elég gáz. De ne próbálj eltéríteni a tárgytól, mikor egyedül Trója veszte lehet napirenden. Egy vészforgatókönyvet kéne…
PRIAMOSZ (Kasszandrába fojtja a szót) Aztán nagy nehezen kinyitom a csipám, s Kadmosz veres orrára ismerve ráeszmélek, hogy hoppá, én vagyok én, Priamosz, Trója királya, közepén egy rétestészta háborúságnak.
KADMOSZ Minden napod ilyen nehézkesen indul be?
PRIAMOSZ Mikor így, mikor úgy.
KADMOSZ Agyi vérellátási zavarokra utal.
PRIAMOSZ Ezt követően beúszik a jelen. Rácsodálkozom, jé, mindez valóban velem történt meg a múltban?! Milyen különös fintora a sorsnak, hogy épp én lettem a király! Milyen lehet, ha valaki nem királynak születik? Kezdődik a nap, felöltöm vértem, páncélingem, kardom, a kelevézt, aranytollú harci sisakom…
(Kasszandra elfordul, néma zokogással)
KADMOSZ (pszichológusként) Úgy érzed magad, mint egy királyt alakító csepűrágó?
PRIAMOSZ Nem. Nem egészen. (vakarja fejét) Nehéz ezt megfogalmazni. (töpreng) Úgy érzem, mintha mindez, ami körbevesz, valóban velem történne!
KADMOSZ (gyanakodva) S nem veled történik?
PRIAMOSZ (keresi a szavakat) Bonyolultabban élem meg az ilyesmit, mint mások. Mindenesetre teszem a kötelességem.
KASSZANDRA (töpreng, aztán sötéten szól) Senki se tud semmit a létről, csak az istenek… (haragos) akik viszont folyton folyvást csúfot űznek belőlünk!
PRIAMOSZ (felcsattan) Hagyd már őket békén! Nem érdekelnek a szélsőséges nézeteid! Nem zavar, hogy az égiek minden szavadat hallják? Árgus szemekkel figyelik, mit mondasz, s kielemzik!
KASSZANDRA (legyint) Kit zavar? Agyam tekervényeibe is nyilván belelátnak, úgyhogy nem mondok számukra újat azzal, ha a képükbe mondom, amit róluk gondolok! (az ég felé rázza a markát, s ordibálásba kezd) Ó, ti mizantróp átkos banda, kik vagytok ti? Mindenki hajbókol nevetek hallatán, ti meg mindent összekutyultok a földön az örökélettől unatkozva! Kapjatok allergiát a sok ambróziától, melyben dőzsöltök, miközben nekünk… Tiszteltelek, imádtalak én is benneteket, de jobb, ha tőlem tudjátok meg, bűnözők vagytok!
(baljós égzengés vág Kasszandra szavába)
PRIAMOSZ Nehogy bajt hozzon rád a nyelved! Zeusz a jóakarónk, de nem a megbocsátás a kenyere. Nekem aztán akadhatna panaszra okom, ha az isteni szépségű kisfiam, Parisz balsorsa jut eszembe, de dohogás helyett inkább lemegyek alfába. Ó te, aki már ifjan a legeltetésben hatalmas jártasságra tettél szert, hova lettél? Ó hős, ércinges, Árész üldözte híres-nevezetes Hektorkám, lelked merre bolyong? Mennyit költöttem okításotokra, az egészséges életmód elsajátítására, no meg, hogy emberséget tanuljatok!
KADMOSZ (bólogat) Derék, jóravaló ifjú vált mindből. Nem volt a befektetés hiábavaló!
PRIAMOSZ Csak hát éltjük zenitjén hagyták el a földet!
KASSZANDRA (sziszeg) Mert az aranyos örökéletűek úgy ítélték meg, hogy túl sok jut a jóból Priamosznak! Ébredj már fel: egytől egyig minden isten megéri a pénzét! De te is, mert nem tanítottad meg drágalátos fiadat, Parisz herceget, hogy a nőket tilos komolyan venni, főként, hogy ezt mi magunk sem igényeljük! Az egész trójai perpatvar attól a rohadt Érisz-féle aranyalmától tört ki, amin az a három tyúk hajba kapott! Végül a szajha Aphrodité győzött, aki ha meglát egy nadrágot, azonnal vetkezik. Jól fúrt cimpájába négyköves fülbevalót tett, megoldotta aranyrojtos varázsövét a folyton-folyvást kanos fiacskád, Parisz előtt! Még szép, hogy…
KADMOSZ (nyelvével csettint) Mi tűrés-tagadás, Aphrodité fantasztikusan érti a mesterségét. Ó, ha csak egyszer ölébe omolhatnék. Csoda-e ha Parisz…
PRIAMOSZ (szeme dühre lobban) Ó, Kasszandra, te mindig is pikkeltél Pariszra. Már születésekor halálát követelted!
KASSZANDRA Még szép. Láttam a sorsot, a jövőt, amint anyuka, Hekabé égő fáklyát szül, Pariszt, mely Tróját majdan lángba borítja.
PRIAMOSZ (fogja fejét) Én naiv, ahelyett, hogy Aszklépiosz háziorvoshoz küldtelek volna, elhittem jósszavadat (remeg a dühtől, idegességtől), s azt a mosolygós csöppséget kitetettem a vad Ida hegyre (könnybe lábadva marja saját arcát), zsákmányul a medvéknek, Artemisz népének, te bolond némber! (bosszankodva dobbant talpával) Mindig belerángatsz valami képtelen helyzetbe!
(Priamosz Kasszandrának rontana, de az őrök udvariasan visszatartják a királyt)
Ó, Parisz, gyönyörű gyermekem! Hallottam miként sírsz fel kezeim közt legelőször, s végső jajod is, jaj, hallanom kellett! Soha nem látlak már, soha többé!
KASSZANDRA Dehogynem. (reszket a dühtől) Holnap már Hádészban csoszoghatsz (visszatér a régi hangja), s elmagyarázhatod apuci fiacskájának, melyik testrészére hallgasson legközelebb!
PRIAMOSZ Hiba volt Aphrodité ajánlatát választania, de nem bűn. Mert a szoknya minden elkövetett vétekért mentségül szolgál! Tehetett-e ő valamit az ellen, hogy fülig belezúgott Helénába, a vakító Aphrodité képmásába?
KADMOSZ (hümmög) Én magam is szívesebben csevegnék Aphroditéval, mint a deszkamellű Athénével, vagy a löttyedt, tehénszemű Hérával!
KASSZANDRA Mert gyarlók vagytok, esendők! (csípőre teszi a kezét) Én bezzeg ellenálltam a napszemüveges Apollónnak! Észnél voltam, pedig legkevésbé sem keltette unalmas köznapi fickó benyomását.
PRIAMOSZ (legyint, mert unja a témát) Ne kezdd el mesélni Apollónt, annak se vége se hossza! Szerintem nem is ő volt…
KASSZANDRA (felcsattan) Akkor hát kicsoda? Azért még felismerek egy istent, egy talpig úriembert. Illendően bemutatta magát, én meg falevélként reszkettem. Én vagyok Apollón – biccentett elegánsan. Apollón, a fény és a jóslás istene. Ne félj így, nem harapok. Valóságos tudományos értekezés volt minden, amiről szólt, tele idegen kifejezéssel. Reszkettek a bokáim, elbűvölt, amint hárfájába csapott, arany fürtjei lengtek a szélben. Észre is vette zavarom.
KADMOSZ (leplezett bazsalygással) Ki is használta?
KASSZANDRA (elkomorul) A jó erkölcs, állhatatosság mindennél előbbre való. Láttad volna, ahogy lazán befarolt mellém, s lepattant impozáns, hattyú vontatta szekeréről. Ez a legragyogóbb verda, ami valaha kereken járt! Rózsaszirmok hulltak az égből, amikor kérdezte nem volna-e kedvem elmenni vele az Örök Tavasz birodalmába, ahol kitelelni szokása? De kérhetek gazdagságot, kincset, elefántcsontot, vagy külföldi ruhákat. Visszautasítás esetén máglyán égeti el magát szemem láttára.
KADMOSZ (irigykedve) Csak fitogtatta hatalmát! (legyint) Amúgy se fog rajta a láng, annak martaléka sosem lesz, ő maga a tűz. És erre te?
KADMOSZ (izgatottan) Bíztattad?
PRIAMOSZ Zárjuk le a témát!
KASSZANDRA Csakhogy előbb – mondtam az istennek – szeretném megkapni tőled a legfőbb jóstudományt. Bosszantó, hogy én mindent legutoljára tudok meg! Ő erre a következő szavakat hallatta (recitálva) – Óhajod, Kasszandra, rögvest teljesül. Én, Phoibosz Apollón, a jóslás isteneként felhatalmazlak, hogy beláss a jövőbe. Ekkor vakító fény támadt, csiribí-csiribá, ablak nyílt az agyamban, s ráláttam a jövendőre.
KADMOSZ És eztán beférkőzött a kegyeidbe?
KASSZANDRA (felcsattan) Nagyon is rosszul szimatol, Kadmosz, az arcod legerőteljesebb ékessége, te züllött, piszkos kis alak.
PRIAMOSZ Dicséretes az állhatosságod.
KASSZANDRA (bosszankodva dünnyög) Gondoljatok bele! Ezeknek tele van tömve a zsebe pénzzel, mint egy bankárnak. Bármit kérhettek tőlük, rögvest teljesül, miközben ti, fizetésképtelen halandó férfiak, akik nálunk folyton blicceltek, vért izzadva se juttok egyről kettőre. (villogó szemmel) Te, Kadmosz, a múlt kedden az én sápadt kis belső cselédlányomat tarentumi tunikával áltattad, végül két fej káposztában maradtatok, amiből persze egy lett!
KADMOSZ Nehéz elhinni, hogy beletörődött a kudarcba.
KASSZANDRA Elmagyaráztam, nehezen oldódok, beilleszkedési zavarokkal küzdök, tartok az idegenektől. Ám kedvez az alkalom, hogy nőül kérj az apámtól, ahogy illik. Siess hozzá – bíztattam -, most jókedvében találod.
KADMOSZ (derűsen) Erre ő?
KASSZANDRA Azt mondta: Nagyszerű ötlet!
(harsány röhögés tör mind hármójukra)
Látnoki képességemtől megfosztani nem tudott, így arra kárhoztatott, jósszavam senki se higgye!
KADMOSZ Beérte ennyivel?
KASSZANDRA Órájára pillantva gondterhelten felpattant tűzfényű szekerére, s nagy garral felhajtott az olümposzi csúcsra az akadozó forgalomban!
PRIAMOSZ Csak járni akart veled.
KASSZANDRA Olyan zörgés támadt a felhajtónál, amilyet még sose hallottam! Mondják, három bordája is eltört.
KADMOSZ (jóízűen) Anyjához, Létóhoz vágtázott nyilván, engedélyt kérni a frigyre.
(ettől ismét rájuk tör a szívből fakadó kacagás)
KADMOSZ Szerencséd, hogy nem kellett babérfává válnod menekültödben, mint Ladón folyamisten kislányának, Daphné nimfának, hasonló szituban.
KASSZANDRA (gondterhelt) Nyilván nem én vagyok az első nő, akivel kipróbálta szerencséjét. Hallottam hódításairól. De ha visszajön, átölelem, könnyeimben fürdetem drága orcáját, arany fürtjeit, mert ezzel adósa maradtam.
PRIAMOSZ (sóhajt) Te, lányom, te egy vérbeli nő vagy, sőt, költőnőként nagyokat mosolyogsz magadban, ha egy szavad is elhisszük.
KADMOSZ Művész!
PRIAMOSZ Költészet ez, a javából, miként az a rémképed is, hogy Trója ma elvész! Szedd mindezt versbe, s pályázhatnál a babérra.
KADMOSZ Bablevesünkbe.
(ismét együtt hahotáznak)
PRIAMOSZ Szomorúbb, hogy azon mosolyog egész Trója, hogy a menny magasából „isten” járt nálad.
KASSZANDRA Akkor mi a magyarázata, hogy belátok a jövőbe?
PRIAMOSZ Látsz valamit, nem vitás. De az nem a jövő.
KASSZANDRA Hát mi?
PRIAMOSZ A férjvadász lányok vágyképe! Gyerünk, Kadmosz, igyekezzünk kifelé szaporán, oda, ahhoz a baljós négyoszlopú lényhez, mert tartok mindentől, amit nem ismerek. Te meg, Kasszandra, siess vissza az ágyba, ide senki se hívott!
(Priamosz kivonul a kapun túlra, Kasszandra szellemként leng a nyomukban.)
KASSZANDRA Nagykorú vagyok, veletek tartok, belenézni Trója gyilkosa szemébe!
(botladoznak előre a félhomályban, a titokzatos szerkezet körül ácsorgó fáklyás harcosok felé, kik odébb, kívül a halló távolon hevesen vitáznak)
PRIAMOSZ (ámuldozik) Tyűha! Félelmetes egy szerkezet ez, akár a sokszakadékú Olümposz, mely eltakarja a csillagokat. Hm. Mi lehet? Torony? Kőhajító gép? Csodafegyver, mellyel régóta fenyegetnek? Tetejéről akarnak bennünket kikémlelni, sziklákkal meghajigálni?
KADMOSZ (tátott szájjal járja körül) Épületes egy látvány.
KASSZANDRA (Kasszandra összecsuklik, ájulás környékezi) Ó halál, ó pusztulás! Eljött a faló, szétrúgja Tróját a patája!
KADMOSZ (aggódva, Priamoszhoz) Királyom. Képtelenség nyugodtan nézni, mily szörnyen szenved a lányod, verítékben fürdik, könnyezik, annyira hisz abban, amit állít Trója jövőjéről.
PRIAMOSZ (kíméletlen) Ez az ő legfőbb fegyvere, a sírás, ha el akar érni valamit. Senki se hívta ide ki! Figyeld csak meg, rögtön rátér, lobbantsuk lángra ez a fa szerkezetet.
KADMOSZ (felcsillan a szeme) Kedveli tán a tüzet?
PRIAMOSZ (fejcsóválva) Hát nem retteg a lángoktól annyira, mint mások.
A faló
(A parancsnok felfedezi az előkelő közeledőket, s rekedt, borízű hangon rájuk üvölt)
PARANCSNOK Hé! Hahó! Erre, felség, Priamosz! Erre, ne arra, belepottyantok a trutymós vizesárokba! Jöttöd alig győztük kivárni, hajba kapva vitázunk, mi ez a szerkezet, mire szolgál?
PRIAMOSZ (hóviharként tör lelkéből ki haragja) Mit ordibálod a nevem, mutogatsz, nyavalyás? Ott a király, oda lőjetek?! Tárva-nyitva a kapu, védtelenül hagytad a várost? Saját szakálladra kimerészkedsz a kapun túl, hol orgyilkost rejt a homály?
PARANCSNOK (kedélyesen) Tévedsz, főnök. Betartottam a szigorú protokollt. Megkonzultáltam mindent a vénekkel, biztonságiakkal, jósokkal, csak aztán vonultunk ki ide.
PRIAMOSZ Velem is konzultáltál? Vagy ilyesmiről nem szokás értesíteni a királyt?
KADMOSZ (átveszi a szót) A jó szándék megvolt benne. Én magam mentem hozzád, költögettelek egy jó órája először, de lehetetlenség volt kirobbantani az ágyból, bocsánat a szóért, de úgy húztad a lóbőrt.
PRIAMOSZ Ilyen nincs. Lettél volna kitartóbb!
KADMOSZ Rekedtre ordibáltam magam, rángattalak is, de erre te félálmodban kardoddal kezdtél hadonászni.
PRIAMOSZ Ezt tettem volna? Semmire se sem emlékszem. (somolyog) Eszerint remekül aludtam. (elábrándozik) Nem is hinnétek, mennyire fontos az alvás. Régebben ügyet se vetettem az álmokra, elzárkóztam előlük. Ám, lám, ki-kitörnek odabentről. (a jelenlévők gyanakodva követik fejtegetéseit) Olyan, egyebek mellett méregtelenítő folyamatok zajlanak agyunkban, mit a szervezet nappal képtelen elvégezni. (a parancsnokra mordul) Mire vársz, fickó? Folytatasd a jelentést! Nem azért vagyunk itt, hogy az álmokról cseverésszünk!
PARANCSNOK Átfésültük a környék összes zegzugát. Három szakaszunk áll lesben, folytonos készültségben, árgus szemekkel lekövet minden mozgást, valóságos élő térfigyelő rendszerré váltunk.
KADMOSZ Tanúsíthatom, valóban így történt, s szerintem egy megveszekedett akháj sincs, ki veszélyt hozhat. Odüsszeusz esze lám megjött, belátta, mégsem bír Priamosszal.
PRIAMOSZ (félelmeset ordít) Ó, csak egyszer kerülne a markomba az a világ szélhámosa!
KASSZANDRA Ő csak egy apró csavar a végzet gépezetében. Előbb a megbízója nyakát kéne inkább kitekerned, a frusztrált bagolyszeműét! (könnyezve) Ó halál, ó pusztulás!
PRIAMOSZ Pallasz Athénét elkapni? Te sem bolondulsz már meg, kicsikém! (vaksin hunyorogva méregeti a hatalmas homályba borult szerkezetet) Egyébként sem Athéné, hanem Agamemnon támadt Trójára.
KASSZANDRA (hümmög) Hát igen. Jobban belegondolva, nem Athénével, se Hérával van a baj, kik csupáncsak a gyarló hiúságuk áldozatai, de a körmönfont bajkeverővel kéne végezni, ki közibük dobta a megosztás aranyalmáját, azért, hogy mindenki egymás torkának ugorjon!
PRIAMOSZ Most már tényleg fogd be kislányom a szádat, Érisz okkal-joggal sértődött meg, mert nem hívták meg a lagziba. A szálak túl messze vezetnek. (elfordul tőle, hangszínt vált) Helyzetjelentést kérek, parancsnok, röviden. Halljam, te mit tapasztaltál itt az éj folyamán?
PARANCSNOK (rákezdi a beszédet) Még nem volt túl késő, felballagtam a szellős bástyára, ilyenkor úgyse történik semmi. Látom ám, ahogy egyszerre bolydult hangyasereggé válik az akháj tábor odaát. Sátrak lobbantak lángra farakásként, csaknem nappali fényt támasztva, ők maguk gyújtották fel szemem láttára, míg mások cipekedtek, cuccoltak mindent fel a gályákra! Mi zajlik itt? Harci szekereket húztak-vontak, tolták fel azt az átkozott kőhajító gépet a szúvas, görbe hajókra, míg papjuk öklelő homlokú éjszín-bikát áldozott, árpamaggal etetve az örökéhes lángot.
KADMOSZ (átveszi a szót) Káprázik a szemem, azt hittem, látva, amint Menelaosz saját kezűleg gyújtja fel sátrát, vagyis ide sose szándékszik visszatérni hazájából, az albínó öszvérek szigetéről. A part pikk-pakk kiürült, s fel sem eszméltem, máris a tengeren feketélltek holdfényben a bárkák. Kihalt lett lenn a kikötő, most kong az ürességtől, egy árva lélek nem sok, se maradt.
KASSZANDRA (villámló szemekkel) Komolyan képes vagy elhinni, hogy a halk szavú Menelaosz üres kézzel térne haza öblös gályáján, ő, akinek a háború, vérontás tán még a hattyútojásból kikelt ex-nejénél, Helénánál is csábosabb? Hazament lábmelegítő nélkül?
PRIAMOSZ (a talányos szerkezet már teljes egészében látszik) Te, Kasszandra. Tudod-e, mit mondok? Akármi legyek, ha ez az építmény valóban nem egy falóra emlékezet! Kérdés, honnan pottyant ide?
KASSZANDRA Honnan máshonnan, mint a pokolból!
PARANCSNOK Alighanem az éj leple alatt tolták fel, még mielőtt kereket oldottak.
KASSZANDRA Nem ezt ismételgetem én is? Az ellenség ott rejtőzködik, benn a falóban! Szemészhez kellene mennetek! Hogy lehet a vészt ennyire nem érezni? Nincs egy szikra hetedik érzék se bennetek? Csak volt valami céljuk, ezt a falovat ideterelni!
PRIAMOSZ Erre szeretnénk megtudni a választ.
KASSZANDRA Gyújtsd fel, s megtudod! Ez az egyetlen esély arra, hogy Trója megússza azt, mit a sors rá kiszabott! (apjára ripakodva) Gyújtsd már fel, ropogjon a tűz! Mire vársz, tapsra?!
(Kadmosz sokatmondó fejcsóválás közepette összepillant Priamosszal)
PRIAMOSZ Megkérhetlek, hogy ne utasítgass? (fájdalmasan kesereg Kadmosz fülébe) Mit tegyek? Lám, újabb kusza helyzet, mit megint csak nekem kell megoldanom. (csaknem kétségbeesetten) Folyton válaszutakat állít elém a sors, közben azon kapom magam, olyan vagyok, mint akiket megvetek, kik falevélként sodródnak, nem sejtve, mi történik velük, körülöttük. Maholnap szorongok egy ellenséges sisakrostély láttán. Hallgass rám öcskös, sose öregedj meg! (a semmibe bámulva töpreng) Úgy hiszed, ismerted önmagad, s egy nap eltűnik lelkedből az a talpraesett fickó, a manó, aki odabentről mindent megoldott helyetted, s téblábolsz egyedül. (az ég felé esdekel) Ki vagyok én, s mit keresek itt a világban, volna szíves valaki végre elmagyarázni?
KADMOSZ (megértően karolja át a királyt) Vagyunk még így egy páran.
KASSZANDRA (esdekel) Gyújtsd fel, esedezve könyörgök, a lovat, abból baj nem származhat!
PRIAMOSZ (eltöpreng) Mitől őrjöngsz így, édesem? Mi a baj? Nyilván a 9 éves bezártság a hibás. Klausztrofóbia? Általános idegkimerültség? Én lehetek a vétkes, ki nem szánt elég időt rátok. Most érzem csak, ahogy alólam is kicsúszik a talaj.
(Észreveszi, hogy Kadmosz a ló oldalán írásra bukkan, s most azt silabizálja)
Mi ott az az ákombákom, amit böngészel?
KADMOSZ Gőzöm sincs. (elmélyedve) Meglehetősen olvashatatlanul írták. E lovat, ha jól értem, a távozó akháj Pallasz Athéné fogadalmi ajándékának hagyta itt.
KASSZANDRA (megvető pillantást vet apjára) Apám, ezt az ócska dumát te beveszed?
PRIAMOSZ Azt hiszem el, amit jólesik. Ne gyötrődj folyton!
KASSZANDRA (Kadmoszhoz) Hát jó. Ez esetben Trójának befellegzett! Ti már mind halottak vagytok! Te veres orrú, hiába vigyorogsz, te is meghalsz!
KADMOSZ Lehet. És neked, Kasszandra, szabadna megtudnom, mi a sorsod? Te is velünk tartasz a halálba?
(a nő töpreng, hogy egyáltalán válaszoljon-e)
KASSZANDRA Nem. Egyelőre életben maradok. (keserű öngúny) De rám se virrad dicsőséges nap. Mialatt titeket kaszabolnak, engem az aljas Aiasz a hóna alá nyalábol, s gyalázatos mód több ízben is megtipor az oltár szobra előtt hozzá menekültömben, közben szusszanásnyi pihenőt sem engedve!
PRIAMOSZ (nem tudja, sírjon, vagy nevessen) Az ég szerelmére, itt férfiak vannak! Ne kavard fel e katonák vágyát! Békülj már ki a gondolattal, vége a háborúnak, téged soha senki se bánt.
KASSZANDRA (kiguvadt szemmel) De téged, atyám, annál inkább. Tudd meg, hogy a fellegtorlaszoló Zeusz oltára fele csúszva ér holnap utol végzeted.
PRIAMOSZ (ideges gúnnyal) Szabadna megtudnom, ki által?
KASSZANDRA Neoptolemosz, Akhillész fia lesz, aki véget vet dicső pályádnak. Én a zsákmányosztáskor végül is Agamemnón jussa, ágyasa leszek, úgyhogy fuccs a tánctanfolyamoknak, szakácsversenynek (Kadmoszhoz) és a holnapi ígéretes batyus bálnak. (felfénylik a szeme egy pillanatra) Idővel két aranyos göndör hajú lurkót szülök neki Agamemnón Átreidésznek…
KADMOSZ (felszabadultan rikkant) Nagyapa leszel, Priamosz!
PRIAMOSZ (fegyelmezi magát, s Kadmoszt is leinti) Kislányom. Törődj bele, mindaz, amit itt elmondtál, fantázia szülte vágykép sorozat. Fontosabb ennél, hogy itt nekem most valami megoldást kell kitalálnom!
KADMOSZ Látom én, hogy szörnyen a gondolataidba merültél!
PRIMAOSZ (aggályos, tépelődik, Kadmoszba karol) Te, Kadmosz. Hm. Mondjam, vagy sem? Tudod-e, mi jutott eszembe? Mit gondolsz? Nem kéne ezt a falovat, ha már a sors idehozta, várunkba valahogy betaszigálnunk?
(szavaitól döbbent csend támadt)
KASSZANDRA (kifut fejéből a vér, megtántorodik) Jól vagy, apám?!
KADMOSZ Ez ám a ravasz terv!
PRIAMOSZ (hamiskásan mosolyog) Egy hang, egy sugallat azt mondja bennem, hogy tedd ezt!
KASSZANDRA (tajtékzik) Ily tettre Apu, nincs is kompetenciád! Te magad mondtad, hogy szétestél, azt se tudod, ki vagy valójában, s teljesen kicsúszott lábad alól a talaj!
PRIAMOSZ Nem vártam tőled lelkesedést, de… megoldottunk mi már ennél fogasabb helyzetet is!
KASSZANDRA Szemernyi részvét se maradt bennem irántad! Vonszold csak be a városba a vészt, ha ilyen a város vezetősége, megértünk a halálra! (térdre rogy, s a semmibe réved) Ó, jövőlátó szemeim, bárcsak kikaparhatnálak benneteket!
(Mialatt Priamosz az őrparancsnokkal izgatott tárgyalásba merül a ló bevitel részleteiről, Kadmosz Kasszandrának sutyorog)
KADMOSZ (Kasszandrának sutyorog) Kasszandra, nyugi, azért nem eszik ilyen forrón a kását! Apád kissé szokatlan ötlete logisztikailag kivitelezhetetlen. Ha ez a fa-kanca megpróbálna a várba bejutni, úgy beveri kapu gerendájába a kobakját, hogy elmegy a kedve odabent harcosokat szülni! Nyugi, be se fér!
KASSZANDRA (vérben forgó szemmel) Betuszkoltok ti mindent, dicső férfiak, máshoz nem, ehhez értetek!
(elkapja lánya utolsó szavait)
PRIAMOSZ Pirulj, mert most már mindenki megtudta, milyen romlottak a gondolataid!
(Kasszandra indulata elszabadul, magához ragadja az őr fáklyáját, s a falovat megkísérli felgyújtani. Ez persze aligha sikerülhet. Az őrök igyekeznek visszatartani.)
PRIAMOSZ (mélységes felháborodással hörög) Kasszandra! Lám, kórképed teljes kelléktárát bemutattad!
(A láng váratlanul Kasszandra ruhájába kap, mire valaki vízzel nyakon önti. Priamosz intésére a bőrig ázott, meztelennek tetsző, tökéletes alakú Kasszandrát két oldalról karon ragadják az őrök, s apja intésére udvarias határozottsággal visszavezetik a várba)
KADMOSZ (aggódva bámul utána) Szegény Kasszandra, csak jót akart. Szent meggyőződéssel küzd vélelmezett igazáért. Nem hagytuk nyugton, amíg teljesen ki nem készült!
PRIAMOSZ (habzik a szája) Dehogyis. Mintha valami hőstettet hajtott volna végre, oly büszkén lépdel amott Kasszandra! (remegő dühe hoz végső döntést) Nem fér kétség hozzá, e ló végső helye a fellegvár! Mit szólsz, nyögj már valamit! Egyet értesz, hogy nincs számottevő kockázat, Kadmosz?
KADMOSZ (hebeg döbbenetében) De hát hogy képzeled? Miként férhetne be a kapu alacsony nyílásán?
PRIAMOSZ Könnyen. A kőgerendát egész egyszerűen fentről kiemeljük…
KADMOSZ (elsápad) De hát nem azt mondja a közismert jóslat: Trója nem vész, míg a kapu feletti kőgerenda érintetlen!
PRIAMOSZ (furfangosan) Dehogy érintjük, ilyen eszedbe ne jusson! Csak a szomszédos faragott köveket emeljük ki, s a gerenda magától kizuhan!
KADMOSZ (nem mer hinni fülének) Nem, nem. Nem bölcs dolog a fátum eszén túljárni! Hátha Kasszandrának valóban az az átka, hogy szavát senki se higgye?
PRIAMOSZ (fájdalmas sóhaj) Én is eltöprengenék, ha közben a téboly lángja nem lobogna szemében! (könny csillan szeme sarkában) Szégyent hoz a családra! Nekem itt most döntést kell hoznom!
KADMOSZ Magad mondtad, eltévedtél az életben! Ily kényes témában, ahol istenek is érintettek, ne te dönts! Hívd az égi összekötőt. Mire jó Laokoón főpap, a jövő avatott tudora, ha nem ennek megválaszolására?
PRIAMOSZ (megkönnyebbül) Mennyi eszed van! A jó Laokoón mégsem önjelölt vajákos, mint ez a szegény s ő már csak hivatalból sem tévedhet. (a küldöncre kiált) Mire vártok? Hívjátok, Laokoónt, haladéktalanul jelenjen meg színem előtt!
KADMOSZ Kérdés, akkor mit tegyünk, ha ő is ekhózza Kasszandra szavait?
PRIAMOSZ Akkor legyen meg az akaratotok. Akkor a tüzet ma fa lóval tápláljuk! De azt már világosan látom (csalódottan felkacag), nem Kasszandrát, engem üldöz az átok, hogy senki se higgye szavam! Pedig tiszta képlet, hogy a lónak fellegvárunkban a helye. Ez egy tálcán kínált lehetőség, hogy Athéné jóindulatát a hétpróbás Odüsszeusz orra elől elorozzuk.
Laokoón és Szinón
(A vár felől a vén, méltóságteljes ábrázatú s járású Laokoón főpap közeleg két aprócska fiától övezve, miközben a leégett tábor irányából megkötözött akhájt hajt egy trósz felderítő osztag. A király tisztelettel üdvözli Laokoónt, de int neki, hogy előbb a foglyot óhajtja kihallgatni.)
PRIAMOSZ (izgatott) Ez meg ki lehet? Kit hoznak a felderítők? Mily kellemes meglepetés.
KADMOSZ (vizslatja a lógó orrú foglyot) Hinnye, de jól festesz, testvér! (a felderítőkhöz) Melyik lyukból húztátok ki ezt az alultáplált ürgét?
PRIAMOSZ (örvendezve) Ellenség?
FELDERÍTŐ Az bizony. A javából. A mocsárnál csíptük el.
PRIAMOSZ Ügyesek vagytok. Ő majd eldúdolja, mi lelte az akhájt, hogy köszönés nélkül odébbáll. Hol bukkantatok rá?
FELDERÍTŐ A Xanthosz-folyam nádasa közt, nyögés hallatszott. Láttunkra segítségért kiabált, de mint a fába szorult féreg.
LAOKOÓN (eddig árgus szemekkel figyelte a foglyot, s most megzengeti érces hangját) Ezzel elárulta magát, hogy kicsoda!
PRIAMOSZ Mért? (várakozóan néz Laokoónra) Kicsoda?
LAOKOÓN (kurtán) Kém! Ki más lehet az, ki a halálos ellenséghez fordul?
FELDERÍTŐ Ennél a helyzet bonyolultabb, a mocsár nyakig elnyelte, nyüszített, mikor elkaptuk, esedezve, végezzünk vele szaporán, számára megváltás a halál. De mintha szánalomra született volna, oly elárvultan bámulta a földet, mikor a lápból kicibáltuk, hogy nem volt szívem ott helyben agyonvágni.
KADMOSZ Valóban úgy fest, mint kire a hóhérbárd már lecsapott.
LAOKOÓN (szárazon) Királyom. Ez itt egy kém, aki cselből elfogatta magát. Jámbor ábrázata dacára ő a hazugság megtestesülése.
PRIAMOSZ Számomra embernek tetszik.
LAOKOÓN De nem az.
PRIAMOSZ (hümmög) Minden kiderül.
SZINÓN (alázatosan hajlong) Szólhatok én is?
(Priamosz int, hogy szóljon)
Nagyon orrol itt ez a bölcs ábrázatú, beesett arcú szikár öregúr (bök Laokoónra), de megértem, mert külsőm nyilván nem túl megnyerő. Elrongyolódott a ruhám, sáros, ráz a hideglelés, beteg lettem. (kapkodva pillant össze-vissza, végül Laokoónra tapad tekintete) Megérdemlem a sorsom, mint mindenki, aki él, ez a helyzet. Ám olyan még történt velem eddig, hogy egyszerre négy halál fente rám a fogát! (vádoló lesz) Örültem, hogy katonáid, kik csapatokba verődve fésülték át a vidéket, kirángattak a mocsárból, mert úgy spekuláltam, hogy ők, vagyis ádáz ellenségeink lesznek azok, akik leghamarabb vágják el létfonalam. Pedig jobb fulladni a mocsárba, mint tűrni a gyalázást. De ez már mindegy, mert aki úgy élt, mint én, az nem is élt, az nem is élet. Csak a harc, az ölés, pedig egyedül az egészséges életmód foglalkoztatott, a családalapítás… de lám ez az álmom is semmivé foszlott!
PRIAMOSZ (felvillanyozódva kap a szón) Na, ez az! Nem erről beszélek én is? Nem győzöm hangsúlyozni a család fontosságát, ugyanis…
KADMOSZ (közbevág, mielőtt Priamosz feltenné lemezét) És a halálodat rajtunk, s a mocsáron kívül még ki kívánta?
SZINÓN Jaj! (magába hull) Saját fajtám. (keserű mosoly) Na, ez az, ami végleg kiverte a biztosítékot!
LAOKOÓN (remegve felkapja dárdáját) Én magam ölöm meg ezt a lárvaarcú hazudozót, mert jós vagyok, és tudom, ő hoz végromlást a fejünkre! (már döfne is, ám Priamosz könnyeden kiveri kezéből a dárdát)
PRIAMOSZ Hátrább az agarakkal, jó Laokoón, várjunk még ezzel. (emberségesen) Halljam a neved, fickó!
SZINÓN (remeg) Szinón vagyok, Palemédesz rokona.
LAOKOÓN (újból felhorkan) Azé az árulóé?
SZINÓN (sértetten) Őt valóban annak szokás titulálni, jól mondja ez a harapós Laokoón. (bök Laokoónra) Végeztek is vele, mert a jámbor Palemédeszt halálra kövezték (háborogva felemeli hangját), pedig őrá rosszat szólni se lett volna szabad! De mit fecsegek, úgyse hiszitek egy szavamat se. (a tépelődő Priamoszra tekint)
PRIAMOSZ Jól gondolod.
SZINÓN Nem csoda, ha nem tudsz velem mit kezdeni, fenséges Priamosz. Bátran öless meg, ne vedd szívedre a dolgot! Senkim sincs, kopott a köpönyegem, nincs szép pireuszi sarum. Torzonborz külsőm láttán senki se vágyott soha barátkozni velem, pláne meg hozzám tartozni. Törzsem is megutált, de miért? Mert fennhangon megesküdtem, ha visszajutunk Argoszba, megtorlom gaz véreimen, az akhájokon, az ártatlan Palemédész vesztét.
KADMOSZ Jól megtorlod, ha ideszöksz hozzánk!
PRIAMOSZ (Kadmoszt leinti, s Szinónhoz fordul) Nos, Szinón, elég a fecsegésből. Mit tudsz mondani arról, hová tűnt az akhájok serege Trója alól? S mire szolgál itt ez a titáni faló?
SZINÓN (sóhajt, borzong, s a fejét hisztérikusan rázza) Brrr… Azt már nem…. Titok ez, mélységes titok!
LAOKOÓN (odatolakszik, Szinón szavába belevág) Ó, ti hibbant trójai népség, hát így meg vagytok zavarodva?! Hogy lehet elhinni, hogy az ellenség elszelelt? Danaók csele ily könnyen megszédít benneteket? Ilyennek ismeritek Odüsszeuszt, feledve, hogy ő a tolvajok istene, Hermész pereputtya? Ha ez a ló bekerül Trójába, csellel sikerül mindaz Athénénak, ami harcban nem ment! Ne engedd, Priamosz, ha van benned szikrányi felelősségérzet városodért, hogy ez itt lyukat beszéljen hasatokba!
PRIAMOSZ (tekintete elborul) Királyoddal beszélsz, vénség!
KADMOSZ (fejcsóválva állapítja meg) Lám, Laokoón s Kasszandra egy követ fújnak.
PRIAMOSZ (elbizonytalanodva) Kém, vagy te, Szinón, s azért jöttél, hogy félrevezess!
SZINÓN Bár az volnék, s nem ez a szerencsétlen flótás, aki itt áll. (megadóan) Hát jó. Meglesz óhajod. (Priamosz szemébe néz mélyen) Elmondom a színtiszta igazságot, aszerint dönts, igazat mondok-e, vagy hazudok.
LAOKOÓN Elvesztél, Priamosz, ha végighallgatod betanult szövegét!
PRIAMOSZ (töpreng, aztán dönt) Beszélj, fickó. De figyelmeztetlek, értek a testbeszéd nyelvén. Nonverbális jelekből csalhatatlanul kiszúrom, ha valaki félre próbálna vezetni.
PARANCSNOK Ma már ilyesmi is lehetséges?
PRIAMOSZ Bizony ám. (élvezettel magyaráz) Ez egy valóságos tudomány. Ha, teszem azt, valaki kilép a szemkontaktusból, vagy váratlanul testtartást változtat, verítékez, ez annak jele: valamit leplez. 50 gyermekem született, akadt köztük egy-két füllentős, módom nyílt e jelenséggel nap, mint nap találkozni. Kasszandrát sovány fantáziával áldotta meg a sors, sosem hazudott. No, de elég a szócséplésből. Beszélj Szinón, miért vonult el a hadnép az éjszaka leple alatt ily váratlanul a trójai partról?
SZINÓN (újrarendezi gondolatait, s alázatoskodva beszél) Hosszú mese, de kurtára fogom. (fájdalmas szuszogás) Nem is sejtitek, vitéz trószok, hányszor jutottunk el oda, feladjuk a harcot, s hazatérünk messze hazánkba, hol tőkén dús szőlőfürtök feketéllnek. Volt, mikor már el is indultunk, de Poszeidón dühe visszazavart. A napokban végleg betelt a kupánk, mert pusztít, mardos az éhség, dögvész szedi tömeges áldozatát, s lázadások törtek ki. Egy sánta veréb nem sok már annyi se került a fazékba, s nem akartuk a keselyűket hizlalni. Faggattuk a jóst, miként válthatjuk meg az égtől a békés hazatérést. Ő hosszas habozás után engem, az egyik argoszit, néven nevezett. „Szinón vére válthatja meg haza utatok”. Holott sorsot szokás húzni ilyenkor, csak aztán törni el a pálcát! Tudjátok-e mi fájt legjobban? Nem akadt bajtárs, ki mellém állt. Csak bámulták gerelyük rézhegyű végét rám se bagózva, hisz mit magának senki se kíván, másnak elviseli. Elkaptak, mert menekülni akartam, s ítéletem perce közelgett. Ám mást óhajtott az ég, egy patkány elrágta bőrszíj kötelékem, s lefeszült lábamról, kezemről a béklyó. Bevetettem magam ide a mocsárba, hadd nyeljen a láp el! Bánom is én, jó étvágyat hozzám!
KADMOSZ De te segítségért kiabáltál!
LAOKOÓN (megvetően) Ezt, nekünk, Priamosz, el is kell hinnünk?
PRIAMOSZ Figyeltem végig, minden rezzenését kielemeztem, de szerintem nem tűnik hazudósnak.
LAOKOÓN Valóban. De miért? Mert annyira hisz abban, amit mond, annyira átéli szerepét, hogy számára nem számít hazugságnak.
KADMOSZ Színházban ritka adomány az ilyen.
PRIAMOSZ Lehet. De az se kizárt, hogy neki is megvan a maga igazsága.
LAOKOÓN Egy igazság van. Csakhogy sokat csinálnak belőle.
SZINÓN (az arcába lógó haját igazítja, s keserű pillantást vet Laokoónra) Megszoktam már. Nem hat mindenkit meg az enyémhez hasonló szerencsétlen sors.
KADMOSZ (hümmög) Öljük meg Szinónt, Priamosz, abból baja nem származhat senkinek, s neki is jót teszünk ezzel.
SZINÓN Ölj csak meg bátran. Életem végéig hálás leszek érte (hirtelen összeomlik), hisz engem soha senki se kedvelt, másrészt, szívből szólni, jónak lenni sose volt kifizetődő! Én ölném meg magamat legszívesebben!
KADMOSZ Ehhez neked jogod van.
LAOKOÓN Kötelességed!
(A király hosszan elnézi az összekulcsolt kezű Szinónt, s képtelen eldönteni mit tegyen, kinek adjon igazat.)
SZINÓN Meg tenném készséggel, de én már ennél holtabb nem lehetek!
PRIAMOSZ (Kadmoszhoz) Mit tegyek e lökött figurával? (Szinónhoz) Szánlak Szinón, megszenvedted a létet, szenvedsz népedtől, pedig jó felfogású, ügyes vagy, s tanúsítják, jóra törekszel. Kapsz egy lehetőséget, hogy életed vágányra kerüljön! Halljam, mit tudsz e fa lóról? Mit keres itt a kapuknál?
SZINÓN (széttárja karját, hideglelés rázza) Halvány sejtelmem sincs!
KADMOSZ Nyilván nem az őszi vágtára akartatok vele benevezni.
PRIAMOSZ (szeme villámot szór) Szinón. Légy velem óvatos! Megbánod, hogy a földre születtél!
SZINÓN (Szinón feszeng, küszködve önmagával. Felszisszen, térdre rogy, oly szörnyen szenved) Bevallom, ettől a kérdéstől reszkettem.
PRIAMOSZ (emberséges) Bátorság. Gondolj bele, neked van nagyobb szükséged, hogy igazat mondj, mert aki jóravaló, annak csak az igazság számít! Ha hazudsz…
(a trójaiak döbbenten hallgatják, miket mond a királyuk)
SZINÓN Érts már meg, király, engem titoktartás kötelez! (dacosan felsír) Nyomorulttá tehet a sors, de szószegővé sohasem!
PRIAMOSZ Te túl jó ember vagy…
KADMOSZ (felrikkant) Priamosz! Most jövök csak rá, ismerem én ezt a Szinónt! Tudod ez ki? Odüsszeusz unokafivére!
(Priamosznak leesik az álla, s kérdőn tekint a magába zuhanó Szinónra)
SZINÓN (magába roskad) A hír igaz. (levegőért kapkod) Sose titkoltam, Odüsszeusz a bratyóm.
PRIAMOSZ (szeme villan) Mit? Hogyan?!
PARANCSNOK (villan a kardja) Felszalámizlak, kutya!
PRIAMOSZ (a heveskedő parancsnok kezéből Priamosz a kardot kiüti) Jogod van, Szinón, az utolsó szóra!
SZINÓN (megretten, de hamar hangjára talál) Hát jó. Nekem épp a bizalmas rokonom, Odüsszeusz okozta a vesztem, mert én tudom egyedül, hogy Palemédeszt miféle ármánnyal jutatta halálra! S annak is ő volt az ötletgazdája, hogy az én vérem fesse az áldozatoltárt!
(Priamosz töpreng, majd egyet gondolva magához öleli Szinónt. Aztán a szolgákhoz fordul)
PRIAMOSZ Hozzatok e szerencsétlen flótás számára harapnivalót, hogy visszatérjen e kiaszott testbe az élet. (emberségesen, nyájasan) Mert téged megtagadott a fajtád, amitől rettentő idegállapotba zuhantál. Kiégtél, távol kerülve mindentől, ami normális, s ez az oka, hogy már lelked árnyéka se vagy, kit az alvás, ami mindennél fontosabb, se nyugtat! (Szinón keserűen bólogat) Feléjük nem tartozol elszámolással, nem köt a hűség! (máris borral kínálják, s gazdagon megrakott tálal Szinónt) Egyél, igyál, amennyi beléd fér!
SZINÓN (jóízűen falja fel az étket, tele szájjal beszél, de bort nem iszik) Jól mondod, Priamosz. Bennem megszakadt valami. Vad tervek támadtak az egész világ ellen, szörnyű csalódásomban. Felrobbantanék mindent és mindenkit, elsőként magamat…
PRIAMOSZ (bátorítólag) Ne add fel a hitet, fiatal vagy. Látod, itt vagy köztünk, és élsz, s még csodák is várhatnak rád.
SZINÓN Tévedsz, jóságos Priamosz, nekem végleg befellegzett. Emlékek rohamoznak… Látom barátaimat, ahogy mind egyként megtagadott!
PRIAMOSZ Ne ismételgesd ezt, ne rabold az időnket!
LAOKOÓN (dadog az idegességtől) Nézzétek, ahogy vizslat, ahogy felmér egyenként mindenkit, s aszerint csavarja a szót. Nem iszik bort, hogy józan maradjon.
PRIAMOSZ Nem lehet mindenki alkoholista. Szerintetek úgy fest, mint aki jókedvében szeretne kibújni a bőréből?
PRIAMOSZ Beszélj Szinón, mit keres kapunk előtt ez a fa ló?
SZINÓN (az ég fele esdekel, fájdalomtól csordultig szívvel) Ó szent csillagok, ti legyetek tanúim! Ó, te áldozókés, te oltár, ahol lelkem elhagyja ezt a nyomorult testet, halld, felbontom esküm az akhájjal, s a titkot napfényre segítem.
ŐRPARANCSNOK (játszik a kardjával) Sok a sallang!
SZINÓN (sóhajtozva belekezd a mesélésbe) Pallasz Athéné mindaddig csak minket támogatott, míg a palladiont, e szentséges kis szobrocskát, mit egykor Athéné maga hajított le nektek az égből, hogy vele Trója helyét kijelölje, s Odüsszeusz tőletek nemrég el nem orozta. E tett úgy felpaprikázta a lándzsás égi Szüzet, hogy menten ellenünk fordult fékezhetetlen haragja!
KADMOSZ Nem értem. Ezért orrolt meg Athéné a kegyencére?
PRIAMOSZ Érthetetlen… Athéné ellenünk harcolt.
LAOKOÓN (habzó szájjal) Ó, Athéné, hogy pattannál vissza az édes jó apád fejébe teljes hadidíszben, ahonnan jöttél, egy kis emberséget tanulni!
PRIAMOSZ (dörgő hangon) Ne tovább! Laokoón, te veszélyesebb vagy Kasszandránál! Ha jelenlétemben bárki még egy rossz szót mer mondani isteneinkre, saját kezűleg tekerem a nyakát ki!
SZINÓN (rendezi gondolatait) Athéné végül megszánt minket, s jósszóval üzente: Építsünk hatalmas tölgyparipát fogadalmi ajándékként számára, toljuk fel Trója kapujához. A jeles Kalkhász terve szerint lovat ácsoltunk, s aztán az éj leple alatt a fiúk idehozták, mielőtt eltávoztak végleg Trójától.
PRIAMOSZ Hm. Nem merem ezt elhinni, hogy Agamemnón király, aki Árész liblingje, ily könnyen lemond Trójáról.
SZINÓN Agamemnón sűrűn szentségelt, azzal, hogy Zeusz Kronidész neki becsületszóra megígérte, hogy Tróját feldúlva fog a danaosz daliákkal hazatérni. (Priamosz gúnyt sejtve, bizalmatlanul szemléli a hízelgőt)
KADMOSZ Zeusz nem sorsisten. Nem ő mondja ki a végső szót ilyen ügyben!
PRIAMOSZ Ne kalandozzunk el, gyerekek. (elégedetten) Mit tudsz arról, Szinón, mért ily hatalmas ló?
KADMOSZ Úgy van. A palladion oly kicsi volt, hogy Odüsszeusz a hóna alá csaphatta! Nem lett volna elég egy…
LAOKOÓN (üvölt) Mert, fogjátok már fel végre, egy póniban nem férnek el akháj fegyveresek!
SZINÓN (angyali türelemmel rázza fejét, megértő pillantásokat vetve a dühöngő Laokoónra) Megérted azonnal: a trószok a lovat semmi körülmények közt se húzhassák be várba, ezt mondta a jóslat. Mert, ha a fellegvárba bejut, s odabent imádjátok, neki áldoztok, rögvest átpártol mellétek a bagolyszemű úrnő!
PRIAMOSZ Logikus. Aki kedveskedik neki, annak kedvez!
SZINÓN Ha pedig a ló odakint marad, a kapuknál, akkor, úgy tudd meg, Ázsia összes hadinépe ellenetek fordul, s nem kell sok idő, végleg feledésbe merült nép lesztek!
PRIAMOSZ (mogorván, idegesen) Miket nem mondasz! (töprengve jár-kel fel, s alá) Hihető ez? Bárcsak valóban lehetséges volna belátni a jövőbe!
LAOKOÓN Én épp oda látok. És megismétlem, utoljára: E ló a Trója vesztére törő megátalkodott gaz istenek körmönfont csele ellenetek!
PRIAMOSZ (szikrázó szemmel) Ebből elég! Te döntöttél, te véres szájú Laokoón! Toljátok haladéktalanul a lovat be a várba!
(Laokoón képtelen fegyelmezni magát, felkapja az őr kőrisgerelyét, s a faló bordái közé szörnyű erővel belevágja. Villám, ha becsap, úgy döng, zeng a faló oldala. Fájdalmasat nyikordul a szörny, akárha élőlény vonaglana, jajgat, mikor megcsörren az odabent rejtőzködők fegyvere.)
LAOKOÓN (győztes szemmel, elismerést várva) Na, ugye! Megmondtam! Aki nem süket, hallhatta a fegyverzörgést!
KADMOSZ (döbbenten) Annak tűnik. (keserű bólogatással) Reményem ellenére, félő, Laokoónnak lett igaza, Priamosz, s lányodnak, Kasszandrának mégsem tévedett a szimata.
SZINÓN (elsápadva dadog) Még hogy ez fegyvercsörgés! Pallasz istennő fájdalmas sóhaja szólt! Szent jussát, drága ajándékát fúrta át gyilkos fegyvered! Ez a ló mintha ő maga volna!
PRIAMOSZ Őrültek vagytok! (hörög) Ó, mit tettél, balga Laokoón?! Az istennő adományába beledöfni… Bajt hoztál a fejünkre!
LAOKOÓN Gratulálok, szócsavaró Szinón, ritka adottság ledumálni az égről a Holdat! Atlasz, most tartsd erősen válladdal a csillagos égbolt pajzsát, mely ennyi hazugság hallatán menten leszakad!
KADMOSZ Priamosz! Ne késlekedj, gyújtsd fel ezt a falovat, de azonnal!
LAOKOÓN (Szinónt fojtogatja, de leszedik róla az őrök) Mért él még ez a lény?
PRIAMOSZ Gyilkolni is akarsz, Laokoón, egy élet felett akarsz lándzsát törni?
LAOKOÓN Nem. Én a Hazugságot ölöm meg!
PRIAMOSZ Hallatlan felelősség emberéletet kioltani. (kétségbeesetten magyaráz) A gyilkosságot nem szabad normális tettnek tekinteni, rájöttem, mert nekem egy hosszú élet során annyi vért ittak szemeim…
(Laokoón ekkor hátborzongató hörgésbe kezd. A többiek ámulva figyelik, hogy ezt meg mi lelte?)
LAOKOÓN Csend! Ezennel rád olvasok, te Szinón, egy gonoszűző egyiptomi varázsszöveget, mitől démonként fogsz szertefoszolni!
(Köntöse alól Laokoón előkap egy keblére akasztott varázskereket, feje fölött vadul pörgeti hátborzongató szavakat mormolva. A rejtelmes és félelmetes rítust a jelenlévők elhűlve figyelik, közben a tenger felől rémes sipítással rezgő nyelvű, rettentő kígyó tekergőzik ki a szirtes partra. Láttára mindenkit elfog a rettenet, bénultan állnak, menekülni sincs erejük. A szörny keres, s meg is találja az egeket átkozó Laokoónt, s apró gyermekeit. Gyűrűként fonódik lábukra s fojtja meg őket, majd küldetését bevégezve lomhán tekergőzik)
PRIAMOSZ (hebeg-habog) Mit állsz itt, parancsnok? Mért nem teszel valamit?!
PARANCSNOK Ily rettentőt eddig sose láttam! Én, aki előharcosként meg sose futamodnék, rám tört a félsz… (dermedtségéből felébredve rikoltoz) Hol vagy, hosszú gerelyem? (alaposan megkésve a kígyó után veti fegyverét. Int katonáinak.) Kapjátok el azt a dögöt! (katonáira ordít) Kérvényt nyújtsak be, hős daliák? (a katonák nagy elánnal a rég felszívódott kígyó után vetik magukat)
PRIAMOSZ Ó, Laokoón, a sorsot hívtad ki magad ellen! (arccal lebukik a tetemekhez a földre) Csakis a nagy földrázó Poszeidón küldhette e rémet, meg is érdemled, ellene szóltál!
TESTŐRPARANCSNOK Nincs szó, ami döbbenetem kifejezze, még egy ily rettentő látványt… ez a köztiszteletnek örvendő öregúr, s két tehetséges ártatlan fiúsarja így végezze…
PRIAMOSZ Hallgass. Te is leszerepeltél. Harcosként bénultan végignézted, ahogy ez a szörny velük komótosan végez.
SZINÓN Tiszta vadnyugat!
PRIAMOSZ (hebeg) Sosem voltam szorongó típus, de ez most kiütötte a biztosítékot. Valósággal belém költözött a rettegés! (hápog) Rémes. Bárcsak ifjú volnék, mint mikor Élisszel keveredtünk háborúságba, nem futamodnék meg egy kígyó láttán!
KADMOSZ Én az effajta hüllő maskarától szemernyit se félek (a halott jósra borul), de a normalitásba vetett bizalmam megingott. Sőt, össze is omlott, drámain le vagyok sújtva. Hisz Laokoón, ki az előbb itt még oly magabiztos volt igazában, szétmálló hulla!
PRIAMOSZ Feladvány ez számunkra, rejtély, de nem nehéz megfejteni.
SZINÓN Szánlak, jó öreg Laokoón (zokog, s folyni kezd szájából a szó), jóllehet, ismeretlenül gyűlöltél engem. Szánom két kicsi ártatlanszívű gyermekedet. Kellett neked eszeveszett módjára fejjel rohanni a falnak, saját eszeddel gondolkozni, s nem hallgatni az égre! Siratlak! (a többiek felé fordul, dörzsölve szeméből a csipát)
KADMOSZ Te sírsz? (morog) Jó volna, ha ez látszana is.
SZINÓN E tragédia egy fontos szakmai kérdést is felvet. Jós létére saját vesztét hogyhogy nem látta előre?
PRIAMOSZ (lázas, kényszeredett mosolyt ölt) Igazad van, Szinón, most mondtad ki a legfőbb érvet!
Szegény öreg Laokoón helytelenül járt el, amikor keresztezni merte az istenek útjait. (elhatározottság telepszik arcára, friss lesz, dinamikus) Az itt most ránk vonatkozó tanulság a következő: Athéné tulajdonát, ezt a fa lovat tilos gonosz szándékkal illetni, mert ez legfőbb szentség. Ahol istenek ítélkeznek, nincs apelláta. A ló a fellegvárunkba haladéktalanul bekerül!
KADMOSZ (mint őrültre néz a királyra) Olyan sürgős? Nem érted? Fegyveresek rejtőznek benne…
(Priamosz vértelen arccal, tágra nyílt szemmel bámul, képtelen összeszedni magát. Gyilkos pillantást vet Kadmoszra, s váratlanul keblére öleli Szinónt.)
PRIAMOSZ Ó te, sokat szenvedett Szinón, kit az ég küldött, ne szorongj többé! Átrágtam magamban mindent. Emberismeretem majdnem becsapott, veled csaknem végeztem, s felgyújtottam itt ezt a lovat! Téged sem akháj, sem trósz bántani nem fog. (sírva fakad a meghatódottságtól) Garantálom, hogy semmire nem lesz gondod ezentúl!
KADMOSZ (felkacag, mint ki nem hisz a fülének) Priamosz, téged Trója nem érdekel, csak az, hogy puhára zuhanj!
PRIAMOSZ Az istenek ellen nem hadakozhatsz! Ők nem emberek!
KADMOSZ (tajtékzik) Lásd, a bika Zeusz, és társai…
(Kadmosz kardot ránt, s Szinónt megpróbálja leszúrni. Priamosz intésére Kadmoszt lefegyverzik, s megkötözik.)
PRIAMOSZ Gyerünk, munkára mindenki! Verjétek szét a kaput, de csak annyira, hogy kényelmesen beférjen a szentség.
KADMOSZ (megkötözve nyüszít) Szemernyi lelkiismeret se maradt benned? Hárman állítjuk ugyanazt, Laokoón, Kasszandra és én.
PRIAMOSZ Attól még nem áll fenn oksági viszony az igazsággal. Tán azt akarod, Kadmosz, hogy visszajöjjön az a sziszegő szörny, s folytassa velünk, amit Laokoónnal elkezdett? Azt hiszed, Athénban vagy, a filozófusok közt, ahol összevissza beszélhetsz? Itt ma mindenki biztonságpolitikai szakértőnek tekinti magát. (töpreng bizonytalanul, s szeme elrettenve időz a Laokoónékból maradt vértócsán) Bocsánat, de semmi okom, s kedvem szembe fütyülni a széllel.
KADMOSZ Agyalágyult!
PRIAMOSZ (Kadmoszra mered) Most pecsételted meg Kadmosz a sorsodat, semmi se menthet meg attól, hogy a fejed a hónod alatt vidd ma haza! Gyerünk, be a lóval a fellegvárba, csengettyűs szüzek éneke közepette. Döntésem megmásíthatatlan. Jól mondtad, Szinón, majdnem a vesztünket okozta a legfőbb ellenségünk, az örökös bizalmatlanság.
(Elégedetten szemléli, ahogy szétverik a kaput, s a lovat Trójába bevonszolják.)
– Vége –
Illusztráció: Trójai faló (Keith Thompson grafikája)
Ezek is érdekelhetik!
Zatyko-Zana Annamária: Aylides (részlet) →
Tatár Rózsa: Ady és Adél – „Lázálmok” az életünkből →
Lukáts János: De, hiszen ez Berlin! →
