Bertalan Tivadar: Lopótök
A lopótök, mint neve is mutatja, olyan tök, amelyik lop. Mit lophat egy tök? Csak őt lehet lopni, gondolná az ember. Hát bort lopik az istenadta. (És elég sok fér a bendőjébe.) Szó szerint értem azt, hogy istenadta, merthogy csak úgy terem. Szóval, bort lop. (Tök jó.) Formája, ha hosszú szárát nem számítjuk, hasonlatos a szoptató anya emlőjéhez. (Persze, a mamában is van valahol ilyen hosszú szár.) Gömbölyded, kis kitüremkedéssel. Ha a természet szerint tejkedvelő baba megszívja ezt a kitüremkedést – hát Isten csodája –, rendszerint jön a tej. Ha a természet szerint borkedvelő atyafi bedugja a hosszú szár végét a hordóba és megszívja a jótékony lopótök kitüremkedését – ha nem is isteni csoda –, jön a bor. Ha a szár végét ujjunkkal befogjuk, s ha a pohár már alatta van, ujjunkat kicsit meglazítjuk – mit tesz Isten –, megtelik a poharunk.
Abban az időben egy filmes megjárta ungot-berget. (Motívumkeresés.) Hát én egy ilyen alkalommal megpillantván a csodatököt, amely sokadmagával lógatta a fejét egy kerítésen, elkértem a gazdájától. Persze szép példányt választottam, amelyik már elég érett volt, mutatta ezt barnás színe is, míg testvérei jórészt még zölden lógatták kobakjukat.
Bort is csak képletesen adhattam érte, ugyanis az ára ősidők óta az a bormennyiség volt, ami a kobakjába belefért. Ennek kipróbálása még nem volt időszerű, ráadásul a kerítés gazdája történetesen borosgazda volt, és utasítása szerint még szárítani kellett s aztán kipiszkálni a belsejét. Így hát csak megvásároltam a hozzávaló bort (ott, helyben hörpöltem is valamicskét), s vittem haza zsákmányomat, nagy boldogan.
Az asszony ekképp fogadott:
– Mit hoztál már megint? Mi a csuda ez?
– Nézd csak. Hát nem gyönyörű?
– Muris. Miből van ez az izé…?
– Ez lopótök, te! Nem látod?
– Látok valamit. De miből csinálják?
– Ezt?! Lopótökből. És éppenséggel a természet csinálja.
– Jól adod! A lopótök üvegből van. Mit gondolsz, nem láttam még lopótököt? A feje gömbölyű is, meg lapos is, és füle is van, az is üvegből. Ennek nincs füle. És az egész lopótök annyira üveg, hogy teljesen átlátszó.
– De ez igazi lopótök. Azelőtt csak ilyent használtak.
– Mutasd. Jé, milyen könnyű és milyen bársonyos a tapintása, mégis milyen kemény, de a legérdekesebb, ahogy patinázva van…
– Nincs patinázva. Miket beszélsz. Magától ilyen.
– Mert öreg?
– Azért is, de ez még nem is olyan öreg. Kicsit még öregednie kell. Akkor lesz az igazi.
–- És amikor még csak ezt használták, akkor hogy csinálták?
– Megszárították, kifúrták a két végét, horgas dróttal kipiszkálták a belsejét, és kész volt.
– De mit szárítottak meg ezen? Ez, ha jól látom, nem is cserép, nem is fa.
– Persze, hogy nem. Ez tök.
– Na igen, lopótök. Ami üvegből van, azt is így hívják. Ezt miért hívják ugyanígy?
– Mert ez az igazi. Nem érted? (De én már kezdtem érteni, hogy az asszonynak most már csak évődni van kedve.)
– Szóval te sem tudod, miből van?
– Szentatyaisten! Miket kérdezel?
– Miért? Titok?
– Hát miből van a tök, te tökfejű?! Elültetik a magot, kikel, megnő, megérik és kész.
– A tök. Még szép, hogy úgy terem. Ha nem mondod, sose jövök rá. A tökmagból lesz, nem?
– Ez is tök, mondtam már. Ez is a magjából terem.
– Ki jár nálunk bevásárolni, nem én? Én még nem láttam ilyen tököt a piacon. Főztem volna neked, nyugodt lehetsz.
– Ez nem jó főzni, de az jó, hogy nem láttál még ilyent; még feltálaltad volna. Ez csak lopótöknek jó. A marhatököt sem főzöd meg, mert az csak a marhának ízlik.
– Ez meg a lopónak?
– Nem. Ez a lopónak sem jó. Na jó, figyelj, elmondom: Ez olyan dísztök-féle, amelyiknek komoly feladata van. Bort kell lopnia. Egyes vidékeken herkules-buzogánynak is nevezik, meg trombitatöknek, meg zarándokpalacknak. És ha egészen pontos akarok lenni, akkor nem is csak lopótöknek jó, hanem például, ha levágnánk a tetejét, akkor tölcsérnek lehet használni. A lenyisszantott kobakja is hasznosítható tojástartónak, magtartó edénynek, de belerakhatod a smukkjaidat is.
– Úgy látom, nagy tök-szakértő lettél. Szóval, ez biztosan növény, azt mondod. Nekem nem úgy néz ki. Mondd, mitől lesz ilyen formája, hogy jó lopótöknek?
– Hülyítesz, de jól van. Így formázza a természet. Tudod, ezt kerítések tövébe szokták ültetni; felfut a drótra vagy a lécekre, és onnan lóg le szép sorjában, fejjel lefelé, mint nebulók a bordásfalon. A lógástól aztán jól megnyúlik a nyaka, mert tele van a feje s húzza lefelé. Talán éppen ezért hívják a nehézfejűeket tökfejűnek, nem gondolod?
– Te már láttál ilyen kerítést?
– Persze, hogy láttam. Gyerekkoromban sokfelé volt. De ez is éppen olyan kerítésről van, ahol ezek csak úgy lógnak.
– Te mindent láttál. Mindig átversz, aztán csak kinevetsz.
– Hát ez gyönyörű. Lopótök legyek, ha nem te akarsz átverni. Magyaráztatsz ilyen nyilvánvaló dolgokat. Látszik, hogy városi lány vagy.
– Lopótök akarsz lenni? Akkor jól teleszívhatod magad…
– És lóghatok, kedvem szerint. Így gondolod?
– Tetszene? És most mit akarsz csinálni ezzel a borlopóval? Nincs hozzá se hordó, se bor. Cseréld el borra.
– Bort is hoztam. Mit gondolsz?…
– De mégis, mit csinálsz vele?
– Fellógatom valahol. A függönyre, vagy mit tudom én.
– Az szép lesz. De minek?
– Csak úgy, dísznek.
– Gondolom, így lógatják fel a kerítésre is. Kerítést is hozhattál volna, az nincs még a szobában. Te fogsz port törölni.
– Na, helyben vagyunk. Babot láttál már, ahogy felfut a karóra?
– Az persze, hogy fut, pláne ha futóbab. Az ilyen. De az sem itt a szobában futkos.
– Hát, a lopótök is ilyen. És itt a szobában is szép. Azt megígérhetem, hogy nem fog futkosni, csak lóg majd szép nyugodtan és kész.
– Szeretnék én látni olyan kerítést…
– Ide figyelj! Például a lopótök rokona, az alföldi kobak, vagy kabak, vagy ahogy népiesen nevezik, a seggenülő, vagy finomabban guggonülő tök nem fut fel sehová, egyszerűen elterül a földön. Ha akarod, legközelebb olyant is hozok. De ez itten, ez már kicsi korában felfutott a kerítésre, arra mérget vehetsz. Itt is lógnia kell. Majd elmegyünk oda, ahonnan hoztam (ha visszatalálok), ott mutatok neked ilyen kerítést.
– Jó. És ha nem mutatsz?
– Akkor hajlandó leszek port törölni. S ha mutatok?
– Akkor behordhatod a lakásba az évi termést.
– Hát, fogadjunk.
– Fogadjunk.
– Mennyi időt adsz?
– Mondjuk, egy évet. Elég?
– Ne röhögtess. Két hónap. Rendben. Addigra ez is teljesen beérik.
* * *
Az elkövetkező időkben nejem kivirult, bosszantóan élvezte, hogy motívumkereső útjaimra velem jöhetett, mintha csak kirándultunk volna. Úgy látszik, kicsit későn alakult így a dolog, mert a lopótökös kerítés helyén csicsás, vadonatúj kerítés hivalkodott. A borosgazda a régi volt, és hiába igazolt, az én asszonyom csak győzedelmesen mosolygott. Ezek után feladtam a keresést s ő, valahányszor csak rátekint a falon csüngő lopótökömre, nem mulasztja el ezt a mosolyt. Nem mondja, de fogadok, hogy titokban még mindig azt képzeli, neki volt igaza, amikor tamáskodott. A lexikonba nem hajlandó belepillantani, hiába nyomom az orra alá. Ő a kerítést akarta látni, hogy fut rajta a tökinda és hogy lógnak a lopótökök. Hát persze, ő alapjában véve nagylelkű, és immár helyettem dolgozik, amikor port töröl.
Rendben van, lenyelem a békát, meg a port is, amit rongya nyomán felver. A lopótököt csinálják, és kész. Valószínűleg akadozik már az emlékezetem, nem is láttam én olyan kerítést, azokkal a lopótökökkel, túlfűtött fantáziám szüleménye az egész. De ez az egy lopótök megvan. Sőt, azóta már szereztem melléjük társakat is. Lepje be őket a por.
Illusztráció: a szerző grafikája (2016)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
