Száva Csanád: Próbakeringő (Két rövidpróza)
Bicikli
Soha nem találta a tizenhármas kulcsot. Pedig Pistu ismét átállította azt az átkozott ülést. Most megint meg kell keresni azt a bizonyosat, erőlködni az ülés csövével. És nem szabad felmérgelődni. Sem a többórás keresgélés miatt, sem akkor, amikor az ülés csöve kiugrik a másik csőből, mintha nem akarna többé a biciklihez tartozni.
Elindulnak, a sár néhol még fagyott, a házak és kerítések árnyékának vonalát szigorúan követi. Máshol jól ragad, pár perc és már traktorkeréknyi biciklikerekeken gurulnak. A szemétdombnál mindig megugatja őket két-három irdatlanul nyeszlett kóborkutya. Most egyet sem látnak. Észreveszik, ha ez észrevétel, hogy sűrű köd van. A szemétdombot elkerülve az út és a szántóföld egybevész. Mindenfelé keréknyomok. Egyszer csak kettévágja egy másik, durva keréknyom azt, amelyiken elindultak. Körülnéznek. Csak a köd, körbe-körbe, tökéletes kört rajzolhatnánk pár lépésre attól, ahol állnak. Bármerre indulhatnának tovább.
Előbb a kis forráshoz érkeznek, pedig a másikhoz, a nagyobbikhoz indultak, jókorát kerültek. Pistu megtölti a vesszőbe font üvegkorsót. Andri belenyomja a megsárgult műanyagdugót. De azon nyomban le is repül az a fránya dugó, mintha nem akarná a korsó lenyelni azt a nem hozzá illő falatot. Mennek, kínlódnak még egy kicsit, karikáznak, inkább karikáznának.
A kapufélfa rossz helyen van. Andri ezt már akkor megmondta, mikor a traktorkerékkel megsúrolta. Azóta is látszik a nyoma a fehér festésen. Pistu nyitja a kaput, Andri bejönne, de nekiütötte a korsót a kapufélfának épp ott, ahol a kerék nyoma éktelenkedett. Azóta mindig keressük a szilánkokat a traktornyomokban.
Próbakeringő
Ahogy a Főtér fele indult, pár bárányfelhőt látott tükröződni egy menyasszonyi ruhákkal telerakott kirakat üvegén. A táncpróba mindjárt elkezdődik, sietnie kell, meg egy-két perce van.
Mindig irigyelte azokat, akik végigugrálnak egy bált, ő mindig gyenge volt, főleg társaságiban, sosem tudott többet pár alaplépésnél. A tánc időről időre meg-megjelent az életében. Éppen most is táncórákra járnak újból. Ismét úgy érezte, nyomás alatt van. Kingáék esküvője. Feleségére gondolt, akit még akkor is táncoltattak Zsoltiék, amikor már sok éve házasok voltak. Ő persze addig üldögélhetett a fröccsös poharát szorongatva. Pedig próbálkozott a tanulással, de mit ért az! Nem megy. Nem tud vezetni. És ez nagy baj. A táncban a férfi vezet, nincs demokrácia – mindig ezt mondta az oktató a tanfolyamon. A férfi diktál, a párja aszerint táncol. De náluk demokrácia van és ez nagy baj.
A legutóbbi tanfolyamon is ez volt a gond, túlzottan figyelt a zenére, és emiatt ellágyult a tartása. Nemhogy vezessen. Most erre jó lesz odafigyelni. Felesége már átöltözve, bő, színes szoknyája alá húzott fekete futójában állva ott melegített a többiekkel a tükör előtt.
Kapkodva öltözködött, mindkét cipőjét egyszerre oldva ki. Az egyik rábogozódott. Aztán már állt is be a táncba. Párcserékkor irigykedve pillogtatott a felesége fele akinek, ahogy látja, minden ficsúr mosolyog és hajlong. Ő meg itt épp rálépett Edit lábára. Egy-két-há, egy-két-há ismételte a fogai között amíg a feleségével táncoltak. Végre a felesége került hozzá, utálta az állandó párcseréket. Nem ment másképp: egy-két-há, egy-két-há. A feleségét zavarta, fagyott mosoly meredezett az arcán.
Még mindig jobb mint amikor annyira szorított, meg cibálgatott, hogy három nagy fekete folt jelent meg másnap a felesége vállán. Következő alkalommal, mindig erre gondolt – következő alkalommal.
Készült is rendesen. Mindent kipróbált, vitt egy kavicsot is, amit mindig megtapinthat hálából, ha jól jött ki egy figura. Vásárolt egy teljesen sima talpú cipőt a P. Mallban. Olyan sima volt az a talp hogy még a plázában is sercegtek a porszemek alatta. Pedig ott nincsenek porszemek. Felöltözött úgy, ahogy régebben a néptáncpróbákra szokott. Félcipő, tréning nadrág és a kedvenc Superman pólója. Egy-két-há egykéthá. Egész nap filmzenéket hallgatott, amelyekre keringőt lehet táncolni.
A felhők fekete szörnyetegekként elsötétítették a várost. Az előbb még perzselt a nap, épp mikor kijöttek a templomból és ő a fej nélküli szobrot nézegette, közben a táncra gondolt. Teljesen elmerült a felidézett dallamokban. Egy-két-há, egy-két-há. Nem beszélt senkivel, kivonta magát a lakodalmas tömeg társalgásából és csak azt a fejetlen szobrot nézegette, a gótikus ívek fölött elhelyezkedő nagy, nehézkes testet. Arra gondolt, hogy neki is milyen nehezek most a lábai. Feje fő, csak a táncra képes gondolni.
Nem tudta eldönteni, hogy vaku volt-e vagy sem, aztán már csak a nagy kapkodás és a rohangálás. Még száz méter lett volna hátra a New Yorkig. Már látta magát a szecessziós teremben, ahogy ebben a neves épületben csetlik-botlik: táncolni próbál.
De most még neki sem a tánc, hanem az eső volt a probléma. Próbálták védeni a zakókat, a nagyestélyiket. A menyasszonyt fölé ketten is hatalmas fekete ernyőket próbáltak tartani – mintha birkóznának.
Hiába, egyesek már csak röhögtek, az a fickó, aki most is már leitta magát egyenesen egy tócsa közepébe ült le: mindegy már, mindegy már – hajtogatta. Egy-két-há, egy-két-há – jutott megint eszébe, és gyomra rándult egyet, feleségére és a táncra gondolt most is. Elkapta felesége kezét. Eldobta a kavicsot, korábban magához tette, egyik zsebében volt. Sokan fuldokoltak a röhögéstől, egyesek szinte sírtak. Ahogy eldobta a kavicsot, érezte, hogy kövek hullnak le a testéről. Rálépett az esőtől tükörszerűvé lett kövezetre. Egy-két-há, egy-két-há – súgta halkan a felesége fülébe, de már nem volt erre szükség. Lábai siklottak a kövezeten. Vízen táncoltak, közben fel is emelkedtek, a felbukkanó nap vörös fénye kigyúlt a lábuk alatt csobogó tócsák tükrében is.
Egy-két-há, egy-két-há – erre nincs szükség, zenére sem. Végigtáncoltak a város egyik utcáján, át a másikhoz, tükröződtek a tócsákban, a kirakatokban, röpült a szoknya, a kabát. Felemelkedtek és egy felhőben látszottak, táncoltak, táncoltak, eltűntek az összekavarodott városban, majd a tiszta égben.
Illusztráció: Fülöp Péter Szabadon c. fényképfelvétele (2012)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
