Fazekas István: Egy könyv a kézírás szentségéről
(W. Barna Erika: A kézírás teremtő hatalma, Üveghegy Kiadó, 2016)
„Én – az mindig valaki más!” – írta le Arthur Rimbaud valamikor a XIX. század második felében, s azóta esetenként az is egyre határozottabb tárgyilagossággal és az öncsalás taktikái nélkül kerül megfogalmazásra, hogy igazi lényege szerint a valaki más, az mindig Én is. A civilizáció hajnalán a lét és a gondolkodás eredendő egységet alkotott. Parmenidész egyik töredéke is ezt példázza: „A gondolkodás, és ami végett a gondolat van, az ugyanaz, mert a létező nélkül, amelyben a gondolat kifejeződött, nem találod meg a gondolatot” (8,34-35). A korai görög gondolkodók még gyakran lángot kaptak az ősi ismerettől: az igazi szakadékok nem az emberek között, hanem magában az emberben hasadoznak fel, hiszen a lét valójában nem más, mint a φύσις (fűszisz) és a λόγος (logosz) egysége. A kézírás ennek az eredendő egységnek az egyik argumentuma.
Néhány hónappal ezelőtt egy nagy összefüggéseket kereső és összefoglaló mű jelent meg a kézírásról. Egyik aktualitását éppen az adja, hogy a veszélyes ellentmondásoktól terhes virtuális kultúra terjedésével veszélybe került maga a kézírás is. Mostanában egyre több helyen fontolgatják a kurzív írástanítás beszüntetését. Az Egyesült Államok 42 államában eltörölték a folyóírás tanítását. Beteljesedni látszik Kosztolányi jóslata, aki már a múlt század elején előrevetítette, hogy az írásbeliség elsorvadása lesz a modern ember egyik legnagyobb vesztesége. W. Barna Erikának A kézírás teremtő hatalma című könyve az emberi szellem és psziché sokféle értelmezésének a világában organikusan vizsgálja a gondolatok megszületésétől az íráskép létrejöttéig lezajló belső utat. Dantei ez a kirándulás? Vagy inkább odüsszeuszi? Nehéz megmondani, ám az biztos, hogy a szerző már a könyv legelején munkatársává avatja az olvasót. Vele együtt juthatunk arra a felismerésre, hogy a szellem, az idegrendszer és az érzelmek rezdüléseinek is vannak vegyi folyamatai. Ami velünk, és ami bennünk történt, alakít minket is: formálja azt, akik vagyunk, csiszolgatja énünket születésünktől halálunkig.
A könyv szerkezetileg öt nagy fejezetre bomlik. Az elsőben a szerző felelősen összegzi a közel három évtizedes grafológiai és kézíráskutató munkáinak legfőbb eredményeit. Megfigyeléseinek és tapasztalatainak tényszerű megvallása mellett felsorakoztatja azokat a nemzetközi kutatásokat, amelyek a kézírás és a személyiségműködés összefüggéseit taglalják. Különleges az a bemutatás, ami a kézírásaktus folyamatát írja le, a láthatatlan energiákból elindulva a látható nyomképzésig. A kézírás teremtő hatalma a szerző korábbi grafológiai könyveihez képest továbblépett abban, hogy a grafológiai elemzések során alkalmazott szempontokat meghaladva a kézírást a keletkezés genezisében és kiáradásában vizsgálja. Ehhez a „személyes íráspulzus” fogalmát vezette be a szerző: „A személyes íráspulzus – ahogyan a szív, légzés és más szervek testi ritmusai is – elsősorban rövid és hosszú impulzusokból formálódik. Fontos tényező, hogy lehet gyors és lassú az íráspulzus, de maga a sebesség nem változtatja meg az egyéni pulzustípust, ami ha egyszer kialakul, akkor lényegi változás nem történik, legfeljebb rendkívüli élethelyzetek hatására léphetnek fel módosulások. Ez azzal magyarázható, hogy kézírásunk az Énünkből, legmélyebb szellemi, lelki és fizikai realitásunkból fakad, szorosan kötődik önkifejezési módunkhoz, nyelvünkhöz, szimbólumrendszerünkhöz.” Különösen figyelemreméltó, hogy ez a megközelítés szervesen illeszthető Szondi Lipót tesztjéhez és ösztöndiagnosztikájához is, közelebb jutva ezáltal a patologikusan felhasználódó ösztönkésztetésekhez is. Meglepő a könyv kvantum-matematikai vonatkozása, amely szerint a Bohm és Pribram által közösen megalkotott Pribram-elméletet hozza kapcsolatba a kézírással. Ezek szerint az agy, mint „dinamikus holografikus kristály”, a kvantum-matematikai elveknek és a hullámformák karakterisztikáinak megfelelően holografikus mintázatokat tárol. Ez a mintázat hozza létre az egyéni rezgésfrekvenciát, azt a személyes pulzust, amely meghatározza az egyes ember minden mozdulatát, így a kézmozgást is.
A könyv második fejezetét a mai magyar közélet kiemelkedő tudósaival, művészeivel készített beszélgetések adják, köztük Dr. Vidnyánszky Zoltán agykutató professzorral, Náray-Szabó Gábor akadémikussal, Dr. Papp Lajos szívsebésszel, Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművésszel, Dr. Grandpierre Attila csillagásszal, az MTA tagjával, Jókai Anna többszörös Kossuth-díjas íróval. Mindannyian hangsúlyozzák a kézírás kiemelt szerepét az alkotómunkában, ami nem pótolható a gépírással. Jókai Anna az érvek és ellenérvek fölé emelkedve a legtisztább erkölcsi igénnyel mondja ki az axiómát: „Olyan a kézírás, mint egy rejtőzködő fotográfia.”
Barna Erika könyvében kiemelt hangsúlyt kap Dr. Nagy Zoltán neurológus professzor vendégtanulmánya. Tőle megtudhatjuk, hogy a klinikai orvoslásban a kézírás vizsgálata régóta használatos a Parkinson-kór diagnosztizálásában: a kór előrehaladásának megállapítására és kezeltségének követésére lehet alkalmas. A demencia, a különböző eredetű organikus psychosyndromák betűkihagyásai, tévesztései, vagy a figyelemzavarral járó állapotok megítélésében az íráspróba jó eszköz. Az öregedés kutatásában vizsgálják az írás fluenciájának változását, a szünetek mértékét. Ugyancsak a hangulati betegségek aktuális állapotát követni lehet az írással.
A kézírás teremtő hatalma című könyv egyik legkülönlegesebb része a negyedik fejezet, a szerzőnek a Fohász a kézírásért című imája. Ezt angol, német és francia nyelven is közli. A szerző a legfontosabb kutatások eredményeit felhasználva mutat rá arra, hogy a gondolkodást, a memóriát, a kreativitást, a nyelvi készségeket mily jelentős mértékben gyengíti az, ha hagyjuk elsorvadni kézírásunkat.
Talán nem kell bizonygatnom, hogy minden kézírásban van valami drámai feszültséget hordozó aktivitás. Egy ember és az ember sorsa. Éppen ezért rendkívül fontos olvasmánynak tartom W. Barna Erika könyvét. A szerző olyan új kiterjedéseket és összefüggéseket tár elénk, melyek által közelebb juthatunk önmagunkhoz, egymáshoz, a Teremtőhöz és a teremtett világhoz – a lét értelméhez.
Illusztráció: W. Barna Erika kötetének borítója (részlet)
Ezek is érdekelhetik!
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
Ádám Tamás: Halott madarak álmai →
Bene Adrián: A rálátás távlata →
