Matthias Kehle: Egy esős nyár
Mirjam az erkélyen állt. Fázott. Az elmúlt két nyárra gondolt; délutánonként alig tudott a ház falához érni, annyira forró volt. A virágok ezen a nyáron lassabban nőttek, és még a tarka csalán is visszamaradt, amit alig teleltetett. Mikor fázott utoljára július közepén?
Megkísérelt fölismerni valamit az ablakok mögött a szemközti házban. Az öregasszony a földszinten valami labdarúgó-mérkőzést nézett. Az utca üres volt, a háza előtt egy játszótéri padon csavargó ült pár doboz sör társaságában. Mirjamnak úgy tűnt, mindenki arra vár, hogy végre beköszöntsön a nyár, jóllehet sejti, idén hiábavalónak bizonyulhat a várakozás. Épp amikor visszafordult, hogy a szobába menjen egy kabátért, csattanást hallott és csörömpölést: egy üvegtábla hasadt szilánkokra. Az öregasszony ablaka megrepedt, a szilánkok a ház előtt hevertek.
Mirjam körbenézett, sehol sem látott játszadozó gyermekeket, akik betörhették volna az ablaküveget. Az ablakra meredt, a televízió továbbra is működött, Mirjam még egy tompa zajt észlelt, olybá tűnt, mintha valami virágcserép a földre zuhant és széttört volna. Mirjam kivette, ahogy az öregasszony sziluettje körvonalazódik és fölbukkan az ablakban. Kihajolt, körülnézett és a fejét rázta. Mirjam bement a lakásba, mert nem akart nagyon föltűnni megfigyelőként, becsukta az erkélyajtót és letekintett.
Percekre rá az asszony megjelent a ház előtt és nagy üggyel-bajjal összesöpörte a szilánkokat, majd ismét eltűnt a házban. Mirjamnak végigfutott az agyán, hogy valamelyik növény túl nagy volt a cserepéhez, amelybe ültették, fölborulhatott és összetörhette az ablakot. De akkor bizonyára látták volna a növényt, már régen eltakarta volna a lakást Mirjam tekintete elől.
Mirjam később elment bevásárolni. A lakásban nem történt semmi, a televíziót kikapcsolták. Az ablakkeretben hegyes üvegdarabok meredeztek. Mirjam ezt olvasta a csengőtáblán: Darius M. Az öreg hölgy tehát Darius Márta vagy Darius Mariann névre hallgat.
Amikor Mirjam visszatért, a ház előtt csíkos autó parkolt, és elállta a keskeny utcát. Egy rendőr állt a kocsi és a ház között, s dohányzott. Mirjam ismét lecövekelt az erkélyablaknál, ám kissé hátrább húzódott. Darius asszony lakásában néhány személy sürgölődött.
Kisvártatva fölbukkant egy kék fényű betegszállító kocsi. Mirjamnak ez nem fért a fejébe. Megkísérelte összerakni a részleteket: először összetöröd az ablakot. Azt belülről verték be. Aztán fölbukkant Darius asszony, és összesöpörte a szilánkokat. Negyedórával később ott termett a rendőrség, és csak utána jött a betegszállító kocsi. Valami történt. Valószínűleg nem Darius asszonnyal – hisz ő söpörte össze a szilánkokat –, ám az ő lakásában, s ezt követően hívták a rendőrséget, majd a betegszállító kocsit. A mentők berohantak a hordággyal a házba.
Este Mirjam elmesélte a férjének, mi történt. A rendőrök, mint egy krimiben, elsőként és nyugodtan hagyták el a házat, amelyben hullát találtak. A ház kapuja becsapódott mögöttük, s aztán fejükre húzták a sapkájukat, beszálltak a kocsiba, kikapcsolták a kék fényt és elhajtottak. Néhány percre rá a mentők ugyanolyan szenvtelenül tűntek el, és nem is vittek senkit magukkal.
A férje amondó volt, a történtekről legkésőbb holnap utcaszerte beszélni fognak, és akkor tájékozódhatnak az ügyben. Ha egy ember életét veszítette volna, benne lenne az újságban.
Éjjel Mirjam rosszul aludt. Azt álmodta, sürgősen föl kell hívnia valakit. Megpróbált választani. A szám azonban, ami megjelent a kijátszón, minden alkalommal tévesnek bizonyult. Hol az előválasztási számokat cserélte össze, hol elfelejtett egy számot. Legutoljára teljesen rossz számot választott.
Másnap reggel nem emlékezett többé az álom végére. Amikor fölkelt és fölhúzta a redőnyöket, először Darius asszony lakására vetett pillantást. A televízió sugárzott, és az öregasszony ott üt a székében. Az ablakkeretben még mindig ott meredeztek az üvegdarabok, senki sem tüntette el őket. Mirjam azt kérdezte magában, vajon Darius asszony lehúzta-e éjjel a redőnyt.
Déltájban Mirjam hirtelen egy Martin-kürtöt hallott. Inaszakadtából az erkélyablakhoz szaladt. Ismét egy betegszállító kocsi állt a ház előtt, amelyben Darius asszony lakott. A többi ablakban mozogtak a függönyök, arcok tűntek föl. A televíziókészülék nem sugárzott már. Egy idő után a mentők ismét elhagyták a házat. Másként tettek-vettek, mint az előző nap. Percekkel később halottas kocsi parkolt az ajtó előtt. Bekapcsolták a villanó jelzőlámpát, néhány másodpercig nem történt semmi. Mirjam szíve érezhetően dobogott. Két feketébe öltözött férfi hagyta el a kocsit, egyikük elhajította a cigarettáját. Horganykoporsóval mentek be a házba. Mirjam feszülten állt tovább. Sejtette, mi történt.
Hirtelen azt vette észre, hogy Darius asszony lakásában ismét be van kapcsolva a televíziókészülék. Az összetört ablak mögött két alak mozgott sötét öltözékben. Úgy tűnt, lehajolnak, majd ismét fölegyenesednek, többet Mirjam nem tudott kivenni.
Amikor a két férfi a súlyosabbá vált koporsót kivonszolta a házból, még mindig működött a televízió, Mirjam ezen túlmenően nem tudott megfigyelni egyéb mozgást Darius asszony lakásában.
Mirjam megint nem tudott mire következtetni. Tegnap valami erőszakos cselekedet játszódott le, ami az ablak széttöréséhez vezetett. Rendőrség és mentőorvos jött. Aztán mindketten ismét eltűntek, és ráadásul meglehetősen nyugodtak voltak.
Egy napja először a betegszállító kocsi bukkant föl, majd egy halottas kocsi és a televíziókészülék ennek ellenére tovább szólt a lakásban. A lehajló öreg Darius asszony képe nem ment ki Mirjam fejéből, és valahányszor alkalma nyílt rá, átnézett, hogy megtudja, vajon él-e még.
A férje vállat vont, amikor Mirjam elmesélte, mi történt. Azt felelte, esetleg csöngessen be a szomszédba, netán Brennerék többet tudnak. A televíziókészüléket különben időközben megjavították – közölte a férje. És valóban. Mirjam kinézett az ablakon, és az évek óta megszokott kép tárult a szeme elé: egy ablak mögött villogott egy televíziókészülék.
A következő reggel Mirjam megvette az újságot, de sem a helyi híreknél, sem a halotti jelentéseknél nem találta Darius asszony nevét, sőt még egy utalást sem a lakónegyedében lezajlott valamiféle bűncselekményre. Becsöngetett Brennerékhez, de Brenner asszony egyik nap sem vett észre semmit, semmiféle kék fényt vagy Martin-kürtöt. Hozzátette, pillanatnyilag meglehetősen leköti az új kézirata. Ez a történet érdekesnek hangzik – vélte, és kérte, Mirjam folyamatosan tájékoztassa őt.
Eltelt néhány nap. Darius asszonyról nem kaptak életjelt. Kint viharosra fordult az idő, mint ősszel általában, és szüntelenül esett. Az utcán falevelek hevertek. Mirjam ritkábban tekintett le, de mindig nyugtázta a bekapcsolt televíziókészüléket. Esténként a redőnyök le voltak húzva. Minden alkalommal, amikor Mirjam bevásárolni ment, szemügyre vette a csengőtáblát. Senki sem cserélte ki, vagyis Darius asszony még van. A rossz időre fogta, hogy az öreg hölgy nem bukkant fel többet.
A várost kora őszi köd ülte meg. Mirjam az újságot olvasta. Még néhány napig a sajátos fejleményekre vonatkozó utalásokat keresett, ám semmit nem talált. Egyre inkább arra gondolt, csak beképzelte magának a történetet vagy éjjelente álmodta, noha még sohasem fordult elő, hogy egy álmot igaznak tartott volna. Félretette az újságot és bement a konyhába, hogy egyen valamit. Ahogy kinyitotta a hűtőszekrényt, hangos csattanást és szilánkok zuhogását hallotta. Ez a lakószobából jön – gondolta rögtön. Becsukta a hűtőszekrény ajtaját, s átrohant. Óriási lyuk tátongott az ablaküvegen, s a földön két virágcserép feküdt. Az ablakhoz ment, kinézett az utcára, de csak egy asszonyt látott, aki két nagy műanyag zacskóval befordult a sarkon. Ahogy megfordult, egy férfi arcába pillantott. A férfi az ajtókeretben állt és pisztolyt szegezett rá. Néhány másodpercig semmi sem történt. Mirjam nem lepődött meg. Szemügyre vette a férfit. Baszk sapkát viselt és nagy bajusza volt. A férfi vele volt egykorú.
– Mit jelentsen ez? – kérdezte szívdobogva.
A férfi néhány lépéssel közelebb jött. – Hidegvér! – felelte. – Kapcsolja be a televíziót!
Mirjam a halottas kocsira gondolt. Elsötétült a világ a szeme előtt. Kicsit támolygott.
– Hé! – hallotta. – Mondtam valamit!
Mirjam óvatosan a televízió irányába ment, de közben nem vette le szemét a férfiról. Először a rossz oldalon kereste a kapcsolót.
A férfi vigyorgott. – Levenni a hangot! – parancsolta.
– Most kimegy, és összesöpri a szilánkokat. Behozza a szilánkokat. Benne van a látószögemben. Ne csináljon hülyeséget!
Mirjam bólintott, hozta a konyhából a kézi seprűt meg a szemétlapátot, elhagyta a lakást és összesöpörte a szilánkokat. Megfeledkezett a lakáskulcsról és csöngetett. A férfi ajtót nyitott. A lakásajtó mögött állt, így kívülről senki sem láthatta. Óvatosan bezárta az ajtót, és Mirjamot betuszkolta a lakószobába.
– Leülni! – parancsolta.
– Mi a szándéka? – kérdezte Mirjam.
– Adjon tanácsot! – szólította föl a férfi.
– Hívjam a rendőrséget?
– Pontosan!
A férfi fölállt, Mirjam összerázkódott. A férfi eltűnt az előszobában és a telefonnal jött vissza. Mirjam ölébe tette.
– Fölhívja a rendőrséget, és közli, hogy egy betörő megsebesítette. Aztán ismét egyedül hagyom. És szépen kérem: hangozzon meggyőzően és kétségbeesettnek!
Mirjam kiválasztotta a sürgős hívószámot. A pisztoly a fejére szegeződött.
Arató János fordítása
Matthias Kelhe 1967 februárjában Karlsruhéban született, és ott is él szabadúszó íróként és újságíróként. Számos verses- és novelláskötet, továbbá sikeres szakkönyvek szerzője. Tagja a németországi PEN-nek.
Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2016)
Cimkék: műfordítás, próza
