Esszé

szeptember 30th, 2016 |

0

Szentmártoni Szabó Géza: Az alvó forrásnimfa kútja a Duna partja felett

(Javaslat a budai királyi palota kertjében állítandó forráskútra)

Napjainkban fejeződött be a budai neoreneszánsz Várbazár régóta várt felújítása és annak hasznosítható létesítményekkel való kibővítése. A további tervek már a királyi palota kertjeinek rekonstrukciójáról szólnak. A majdani pihenésre és csevegésre szánt kertek egyikébe egy olyan rejtett értelmű, alvó nimfát ábrázoló forráskutat lenne jó felépíteni, amely az antik gyökerű, közös európai szellemiség jelképe volt a reneszánsz korban, s amely vélhetőleg Mátyás király budai udvarát is ékesítette.

Alvó forrásnimfa szobra a Vatikáni Múzeumban

A XV–XVI. században igen népszerűvé vált egy bizonytalan eredetű forrásfelirat, amelyet többnyire egy alvó nimfa szobra mellett helyeztek el, s amely e nimfa nevében íródott. A sok említés közül az egyik dokumentum Jean Jacques Boissard (1528–1602), francia neolatin költő, Antiquitatum Romanorum, seu Topographia Romanae Urbis (I. pars, Frankfurt, 1597.) című könyve, amelyben Róma nevezetességeinek bemutatása során, egy rézmetszetű kép kíséretében esik szó arról, hogy a Campus Martiuson is volt egy ilyen feliratos szobor, mégpedig az Aqua Virginis nevű vízvezetéknek a Colocciak háza mentén álló ívénél:

„In arca marmorea super fonte leguntur hi versus antiquis characteribus, qui sub statua Nymphae dormientis erant adscripti. Sed statua inde sublata est:

Huius Nympha loci sacri custodia fontis
Dormio, dum blandae sentio murmur aquae.
Parce meum, quisquis tangis cava marmora, somnum
Rumpere; sive bibas, sive lavere, tace!”

A fenti idézet és az epigramma magyarul:

Egy márvány boltozatban, egy forrásfő fölött olvashatóak e sorok antik betűformákkal, amelyek egy alvó nimfa szobra alá voltak felírva. Ám a szobrot innen alávitték:

Ennek a helynek a nimfája, a szent forrás őrizője, alszom addig, amíg érzékelem a kellemes víz csobogását. Kímélj meg attól, bárki, aki érinted az öblös márványokat, hogy álmomból fölverj, akár igyál, akár mosakodjál: hallgass!

A versnek két ismert magyar műfordítása is van. Az egyik Dümmerth Dezsőé:

Szent forrást őrzök, védő nimfája e helynek,
Alszom, míg zsongít vízcsobogás moraja.
Hogyha e márványtálhoz lépsz, ne zavard meg az álmom,
Kímélj, szó nélkül mosd le magad, vagy igyál!

A másik egy ismeretlené:

Én, ki e szent forrást őrzöm, nimfája e helynek,
Alszom egymagam itt, s hallom a vízcsobogást.
Meg ne riaszd álmom, a kivájt márványhoz elérve,
Hallgass, bár ha iszol, bár ha mosod kezedet.

Alvó nimfás relief Angelo Colocci római kertjében. 1597. Rézmetszet J. J. Boissard könyvéből

A szobor és a hozzátartozó epigramma a XV. században bukkant fel az antik feliratok gyűjtőinél és az irodalomban, majd a XVI. századtól kezdve lassanként Európa-szerte elterjedt. A veronai Felice Feliciano (1433–1479) római feliratok gyűjtése végett 1479-ben Magyarországon járt. Pannoniai gyűjtésének egy része csupán honfitársának, Michael Fabricius Ferrarinusnak XV. század végi másolataiban maradt fenn. A XIX. században a nagy ókortudós, Theodor Mommsen (1817–1903) és aggályoskodó munkatársai, a Corpus Inscriptionum Latinarum című hatalmas gyűjteményben, mint bizonyosan nem ókori szöveget idézik a „Huius nympha…” kezdetű epigrammát (CIL VI/5, 3*e), amely adataik szerint, az itáliai reneszánsz kerteken kívül, valahol a Duna partján is megvolt. Az általuk használt Ferrarinus-féle kéziratban ez olvasható a vers lelőhelyéről:

„Hic lapis est super ripam Danuii, in quo est sculpta nympha, ad amoenum fontem dormiens, mirabili arte fabricata. Sub figura est hoc epigramma subscriptum sculptum ut vides.” (Ez a kő a Duna partja fölött van, amelyen egy kifaragott nimfa, gyönyörű forrásnál alvóként, csodálatos mesterséggel készült. A figura alatt ez a bevésve írott epigramma van, amint látod.)

Az elmúlt ötven esztendő során a nemzetközi neolatin-kutatásban, Otto Kurz (1908–1975) 1953-ban megjelent publikációja óta, sok tanulmány született a rejtélyes forrásfeliratról és az alvó nimfa ábrázolásairól. Egy Németországban élő magyar művészettörténész, Pataki Zita Ágota (*1974), 2005-ben megjelent monográfiája teljes áttekintést igyekezett nyújtani e kutatás kérdéskörében.

Több mint huszonöt esztendeje már annak is, hogy Ritoókné Szalay Ágnes (*1931) jóvoltából, Magyarországon is ismertté vált ennek az olasz humanisták által feljegyzett, majd Dürer (1471–1528) és idősb Lucas Cranach (1472–1553) által képzeletből megfestett forráskútnak és feliratának története. Ő ismertette azt a két XVI. századi kéziratos feljegyzést, amelyek szerint, ilyen kutat állíttatott Mátyás király (1443–1490) is a Duna partja fölött, talán budai palotájának kertjében.

A rövidebb feljegyzést a Bártfán született Georg Henisch (1549–1618) orvosdoktor, az augsburgi Szent Anna Gimnázium professzora 1580 őszén írta be egy magyar főnemes, Stansith Horváth Gergely (1558–1597) emlékkönyvébe. A másik, a hosszabb feljegyzés egy 1565-ben Kolozsvárott kiadott, részleges Bonfini-kötet belső tábláján olvasható (Historiae inclyti Matthiae Hunnyadis, regis Hungariae). Ez a Mátyás király életét tárgyaló könyv, amelynek hajdan a Kolozsvárott született, brünni orvos, Jordán Tamás (1539–1585) volt az első birtokosa, Nagynyújtódi Jancsó Imre (1793–1848) királyi udvari titkár gyűjteményéből került az MTA könyvtárába. Mindkét XVI. századi bejegyzés közös abban, hogy Mátyás király sokszor idézett, koholt epitáfiumát is tartalmazza. A talán Jordán Tamás kezétől származó bővebb szöveg a következő:

„Perennalibus pactis cum Turca induciis Mathias rex Hungariae fontem solido exornatum marmore Budensi arce dicitur exsculpsisse cum dormientis nymphae expressa imagine, Marti postmodum vale dicturus extremum hac inscriptione:

Fontis nympha sacri, somnum ne rumpe, quiesco
Dormio dum blandae sentio murmur aquae.“

Azaz: Azt mondják, hogy amikor az esztendőkre szóló fegyverszünetet a törökkel megkötötte Mátyás király, díszes forráskutat faragtatott, kemény márványból, a budai várban, egy alvó nimfa kivésett képével; Marsnak azután végső búcsút kívánt mondani ezzel a felirattal: E szent forrás nimfája nyugszom, álmomat ne zavard, alszom addig, amíg érzékelem a kellemes víz csobogását.

A kút építése ezek szerint 1483 után történhetett, hiszen Mátyás király ekkor kötött öt esztendőre szóló fegyverszünetet II. Bajezid szultánnal. A kétsorosra tömörített epigramma első sora idősb Lucas Cranach sorozatban készült festményein feliratként szerepel. Albrecht Dürer 1525-ben készült rajzán viszont a teljes epigramma mind a négy sora olvasható.

Idb. Lucas Cranach: A forrás nimfája. c. 1540. Táblakép. Washington, National Gallery of Art

Albrecht Dürer: A forrás nimfája. 1525. Színes tollrajz. Bécs, Kunsthistorisches Museum (Albertina)

A Duna-partjánál fellelt epigrammát, egy 1470 előtti kortársi feljegyzés szerint, eredetileg az itáliai Giovanni Antonio Campano (1429–1477) szerezte, ám e humanista költő összes műveinek római, 1495-ös kiadásában ennek nyoma sincs. Ez a rejtélyes vers, amelynek keletkezési ideje meglehetősen bizonytalan, egy 1498-as velencei nyomtatványban már módosult szöveggel bukkan elő. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy Mommsen és társai vajon nem tévedtek-e mégis, amikor a nimfás-epigrammát hamisnak minősítették? Nem lehetséges-e, hogy a „Huius nympha loci…” esetleg mégis antik eredetű, s valóban „super ripam Danuvii”, azaz a Duna partja fölött maradt fenn, s onnan került Itáliába?

Az alvó nimfaszobor és a hozzákapcsolt epigramma a reneszánsz kor után sem merült feledésbe, hiszen Európa egymástól távol eső helyein újra meg újra felbukkan a díszkertekben és az irodalomban. Alexander Pope (1688–1744) angol költő, a Temze folyó partján fekvő Twickenhamben épült villája idilli kertjében, egy mesterséges barlangba helyezett alvó nimfaszobor mellé felíratta a nimfás-epigramma általa készített angol fordítását:

Nymph of the grot, these sacred springs I keep,
And to the murmur of these waters sleep;
Ah, spare my slumbers, gently tread the cave,
And drink in silence, or in silence lave!

Az angolszász világban Pope nyomán számtalanszor idézték a későbbiekben a nimfás-epigrammát. Az angol költő műveinek korabeli francia fordításában pedig így szól e vers:

Nymphe de la grotte, je garde cette source sacrée,
Et je m’endors au murmure de ces eaux.
Soit que tu en boives, ou que tu veuilles t’y laver,
Ne trouble point mon sommeil.

Ezeket megelőzve azonban az alvó nimfa epigrammájának volt két reneszánsz kori olasz fordítása is. Az egyik 1498-ban, Velencében jelent meg Domitius Palladius Soranus, (1460–1528) Epigrammaton libelli című könyvében, mégpedig a latin eredeti mellett, Parla la ninfa della fonte címmel:

Ninfa di questo luogo, della sacra fonte custode,
dormo, mentre dell’acqua sento il dolce fluire.
Se ai concavi marmi t’accosti, rispetta il mio sonno:
o che t’accinga a bere o a bagnarti, taci.

Az másik olasz fordítást a híres Luigi Alamanni (1495–1556) készítette, La ninfa del fonte címmel:

Ninfa, guardia del fonte e delle fronde,
Mi poso all’ombra, e al mormorar dell’onde:
A chi vien quinci il mio dormir non spiaccia,
Ma si bagni, rinfreschi, e beva, e taccia.

Alvó nimfa reneszánsz szobra Tivoliban, a Villa d’Este kertjében

Az epigrammát Heinrich Christian Boie (1744–1806) Die Statue einer Nymphe címmel fordította németre:

Am plätschernden Geräusch der Welle
Entschlief ich Nymphe dieser Quelle.
Du, der herab zum baden steigt,
Du, der zu trinken, o schweigt!

Úgy gondolom, hogy ez az utóbbi ötszáz esztendő kultúrtörténetében kitüntetett szerepet kapott nimfaszobor és a hozzákapcsolt epigramma jól szimbolizálja azt a békességet, azt az árkádiai idillt, amely serkenti a szép gondolatok születését, a nyugodt légkörben folyó, baráti társalgást és a gondtalan pihenést.

Ezért tehát azt javasolom, hogy 530 évvel Mátyás király antik formájú forráskútjának elkészülése után, a budai királyi palota pihenés céljára létesülő, idilli kertjeinek egyikében olyan forráskút épüljön, amelyre valamelyik híres szobrász által, kőből faragott, alvó nimfát ábrázoló szobrot helyezzenek el. A kútra pedig véssék fel az európai kultúrkört szimbolizáló nimfás epigrammát, és annak a magyar mellett, különböző nyelveken szóló fordításait is.

A nyugalmat árasztó nimfa-kút, megvalósulása esetén, egyrészt történelmi emlékhely, másrészt pedig egy olyan népszerű találkozóhely lehetne, mint amilyen Rómában a Trevi-kút, vagy a Spanyol-lépcső.

Irodalom:

Kurz, Otto: Huius nympha loci: A Pseudo-classical Inscription and a Drawing by Dürer. = Journal of the Warburg and Courtauld Institute, 16 (1953), 171-177.

Ritoókné Szalay Ágnes, Nympha super ripam Danubii. = Irodalomtörténeti Közlemények, LXXXVII (1983), 67-74; és R. Sz. Á.: „Nympha super ripam Danubii” Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi művelődés köréből, Balassi Kiadó, Budapest, 2002. (Humanizmus és Reformáció, 28) 87-102. Interneten: http://mek.oszk.hu/05400/05421/05421.pdf

Szentmártoni Szabó Géza: Mátyás király Duna-parti nimfa-kútja és epigrammájának humanista paródiája. = „Antikvitás az ezredfordulón” Kalligram, (tematikus szám), 2003/12. december, 82-89. – Interneten: http://www.kalligram.eu/Kalligram/Archivum/2003/XII.-evf.-2003.-december-Antikvitas-az-ezredfordulon/Matyas-kiraly-Duna-parti-nimfa-kutja-es-epigrammajanak-humanista-parodiaja

Pataki, Zita Ágota: „nympha ad amoenum fontem dormiens“ (CIL VI/5, 3*e) Ekphrasis oder Herrscherallegorese? Studien zu einem Nymphenbrunnen sowie zur Antikenrezeption und zur politischen Ikonographie am Hof des ungarischen Königs Matthias Corvinus. Band 1: Text, Band 2: Anhänge und Abbildungen. ibidem-Verlag, Stuttgart, 2005. 622 p.

Szentmártoni Szabó Géza: Faludi Ferenc forrásünnepe, avagy a tarcsai savanyúvíz nimfája. = Vasi Szemle, LX (2006), 2. szám, 135-158. – Interneten: http://www.vasiszemle.hu/2006/02/szentmartoni.htm

Szentmártoni Szabó Géza: Ferenc Faludi’s Fontinalia and the Sleeping Nymph. = Camoenae Hungaricae, 4–5(2007–2008), 101-120.

Dümmerth Dezső (1925–1997): A két hunyadi. Bp., 1985, 7. és 166. (A nimfás vers magyarítása.)

Illusztráció: Alvó nimfás relief Angelo Colocci római kertjében (rézmetszet J. J. Boissard könyvéből, 1597)

Cimkék: esszé, tanulmány

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Dörgő Tibor: A Jane Eyre filmadaptációi →

Csontos Márta: Reményik-ellenpólusok →

Peter Sloterdijk: Foucault (részlet) →

Popovics Tibor Miklós: A ruszin migrációs folyamatokról →