Vados Anna: 23
Ebbe a pohárba, mint műfogat az idős emberek,
leteszem az összes bűntudatot, amit a haldok-
lásod ültetett belém, hogy ne tudjam magamat
tovább és még tovább marcangolni.
Emlékezet előtti vágy, hogy kihányjam az egészet,
ott legyen előtted, és ne te tudj félrenézni.
Álmomban ma először időben hívtam mentőt,
bár a nő először egyenként elvágta az összes ujját,
és már feketére ázott a szék, amire lecsúszott,
mégsem késtem el, el tudod képzelni ezt?
Úgy ébredtem, hogy nem láttam halált.
Néha nem bírom el az emberi beszédet és megágyaznék
a kövek alján, ahol a vízesések összefolynak.
Talán azért futkosok ennyit ébren, hogy álmomban
gyorsabban üssem ki a borotvát mások kezéből.
Vagy hogy ne tudj többé átnézni rajtam, amikor
huzatos lépcsőházakon rohanok végig mezítláb.
Ne mondhasd, hogy nekem nem fájhat semmi eléggé.
Mert öt emeletről talpra estem.
A saját fonalamon csüngve, mint akit megátkoztak,
hogy az idők végeztéig szője a történetét.
Azóta is mélyeket hallgatok arról, mi mindent
csinált a kezem puszta túlélésért.
Ezek a csendek aztán lerakódnak,
mint a légypeték az őzek szemébe.
Vados Anna a 2016-os Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Fülöp Péter fényképfelvétele (2012)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
