Ladik Katalin: Ma a másság nem előny

2016-ban Ai Wei Wei, kínai képzőművész és aktivista , Anish Kapoor, brit-indiai művész, Olafur Eliasson, dán-izlandi művész és Ladik Katalin költő, performer kapta a Lennon Ono-békedíjat. 
A szerkesztőség gratulál kedves szerzőnknek a jeles elismeréshez.
Ideidézzük hetvenedik esztendeje alkalmából folyóiratunknak megfogalmazott gondolatait.

„Azt mondták rólam, hogy egzotikus vagyok, de én ezt nem is egzotikumnak nevezném, hanem másságnak. Ma a másság sajnos nem előny, hanem nagyon nagy hátrány, mert az emberek másképpen gondolkoznak, és kizárják azt, aki más. A hetvenes években Jugoszláviában a másság érdekességnek számított, és szinte előny volt, hogy magyar vagyok a szerb közegben. Én jól illeszkedtem be a szerb kultúrába, olyan értelemben jól, hogy szimbiózisban éltem multikulturális környezetemmel, amely inspiráló volt számomra és otthonosan éreztem magam benne. Magyarországi fogadtatásomban – itt az avantgárd körre gondolok – az a szabadság volt imponáló számukra, amit a műveimből kiéreztek, amit én a performanszaimban és a verseimben kifejeztem. Az újvidéki Symposion (Új Symposion) folyóirat, ahol mi, vajdasági magyarok publikáltunk, a magyarországi és romániai értelmiségiek és alkotók számára ablakot jelentett a világba, a szabadságba. A hivatalos magyar kultúrpolitika, éppen ellenkezőleg, negatívan fogadta és bírálta írásaimat és performanszaimat. Példa arra, hogy a nyugati kultúra hogyan torzítja el a magyar irodalmat, művészetet. Engem Magyarországon elrettentő példaként tanítottak az egyetemen, mivel az én verseim nem illettek a hivatalos kánonba, a magyar irodalmi hagyományba. És ez így ment egészen a nyolcvanas évekig. Akkor lassanként mégiscsak elkezdték publikálni a verseimet.” (Balind Vera: Interjú Ladik Katalinnal, 2011 – részlet)

„Mi maradt meg bennem kora ifjúságom óta és mi változott? Megmaradt a kíváncsiság, a befelé fordulás, a szolgálatkészség, a konfliktuskerülés, a megbízhatóság, az elszántság. Szeretek és tudok láthatatlanná válni, időnként mégis elfog a vágy, hogy a figyelem középpontjába kerüljek. Kívánom és küzdök azért, hogy független legyek. Nem tudok gazdálkodni az életenergiámmal, vonzódom a magányhoz, félek a bizonytalantól. Még mindig nagy jelentséget tulajdonítok az álmoknak, és nem vesztettem el a kalandok iránti érdeklődésemet. Repülök álmomban, és nem adtam fel a reményt, hogy egyszer rátalálok a Kozmikus Értelemre, vagy, ha úgy tetszik, a Mindenhatóra. A változást a következőkben látom: türelmesebb vagyok és nyugodtabb; nem félek a haláltól, sem attól, hogy szerelmes leszek; kevésbé szégyellem magam intim helyzetekben, mint fiatalabb koromban; nem játszom meg az orgazmust, és most már egyre gyakrabban és bátrabban mondok NEM-et.” (Miško Šuvaković : An Interview with Katalin Ladik, 2010 – részlet)

Illusztráció: Ladik Katalin portréja (1984)