Merza József: Isten Szent Lelke, szállj ránk!
Jusztinosz, a 2. századbeli görög apologéta 155 körül írt művében így lelkesedik: „Mert minden, amit bárki helyesen mondott, az miénk, keresztényeké: mivel mi Isten után a születetlen és kimondhatatlan Istentől való Értelmet imádjuk és szeretjük, ki értünk emberré lett, hogy szenvedéseink részeseként gyógyítson minket.” Micsoda elfogulatlanság és nyitottság sugárzik ebből az emberből 1800 év után is! Bárki mondhat állításokat, a keresztény ember elfogadja, csak helyes, a valóságnak megfelelő legyen, amit mondott. Éppen 1800 évnek kellett eltelni, hogy ismét tisztességgel elmondhassuk Jusztinosz szavait, hiszen az út az ő világosságától az Index librorum prohibitorumig, azaz a tiltott, indexre tett könyvek jegyzékéig vezetett, s ezt az indexet csak pár évtizede szüntették meg. A Hivatal ezen a friss, evangéliumi szellemen is elvégezte denaturáló, embertelenítő munkáját, kétségtelenül a legnagyobb jó szándékkal. Mennyi mindentől esett el Isten népe, mennyi igazságot ismert fel később, vagy már túl későn, csupán azért, mert a Felelősök attól féltek, hogy Isten szava nem képes helytállni azzal az üzenettel szemben, amelyet a Lélek a természeten és a világi, Jézusról nem tudó gondolkodókon át nyilvánított ki. De 155-ben a hittartalom és a róla szóló beszéd még nem volt monopólium. Jusztinosz tehát akadálytalanul lelkesedhet Szókratészért, „akinek nem hitt senki”. Szókratész az „embereket… arra tanította, hogy… értelemmel próbáljanak eljutni (az ismeretlen Isten) megismerésére”. Mások is voltak, „akik Krisztus előtt éltek, [és az] emberek javára az értelemnek megfelelően igyekeztek szemlélni és megítélni a dolgokat, de mint istenteleneket és különcöket mégis bíróság elé állították őket. Közöttük… a legkiemelkedőbb Szókratész volt, akit ugyanazon vád alapján állítottak bíróság elé, mint most bennünket – mondja Jusztinosz –, azt hozták fel ugyanis ellene, hogy… a város által elismert isteneket elveti. [Szókratész] a tanításáért halt meg… Krisztusban [!], akit Szókratész is részlegesen ismert.” Hogyan? – kapja fel a fejét az ember. Jusztinosz nem tudja, hogy Szókratész időszámításunk előtt 469-től 399-ig élt? Krisztust nem ismerhette!
“...minden Író az Értelem beleültetett magva révén láthatta valamelyest homályosan a dolgokat.“
Jusztinosz azonban jól tudja ezt, oda is írta ezt a szót: „részlegesen”. Mert bár Szókratész személyesen nem ismerte Krisztust, de értelme által részlegesen igen, „hiszen [Krisztus] az értelem, aki volt és van, aki mindenben jelen van… [akinek] nemcsak filozófusok és irodalmárok adtak hitelt…, hanem kézművesek és egészen egyszerű emberek is, akik dicsőséget, félelmet és halált egyaránt megvetnek, mert Krisztus a kimondhatatlan Atya erejéből való…” Persze, hogy részlegesen ismerték, hiszen akár Szókratész, akár Platón „a magvakat elvető isteni Értelem egy része alapján észrevett valami hasonlót, és azt jól elmondta, de a nehezebb dolgokban már egymásnak ellentmondóan vélekedtek, amivel megmutatták, hogy nem birtokolták az átfogó tudományt és a megcáfolhatatlan ismeretet.” Mert „minden Író az Értelem beleültetett magva révén láthatta valamelyest homályosan a dolgokat”.
Leszűröm az általam most fontosnak tartott tényeket. Először is, Krisztus az Értelem is, és mindenki, aki a valóságnak megfelelő, értelmes állítást tud megfogalmazni, az ismer valamit Krisztusból, aki az igazság. Másodjára: tükörben látunk, homályosan, minden gondolkodó, legyen az nem keresztény vagy keresztény, csupán egy darabját képes megragadni és kifejezni a teljes igazságnak. Így cseng egybe Jusztinosz mondanivalója Páléval vagy Max Planckéval. Harmadjára: ez a látás szellemi közösséget hoz létre az emberiség gondolkodói között, mert Krisztus felfedett igazsága a kapocs, a felfedett igazság Krisztusban a kapocs közöttük. Így mindenki, aki becsületesen ragaszkodik a megtalált igazsághoz, Krisztushoz kapcsolódik. Negyedjére: a Krisztusban felismert igazság összekapcsolja a filozófust és az irodalmárt a kézművesekkel és az egészen egyszerű emberekkel. Ötödjére: az értelem nemcsak az úgynevezett „művelt embereké”, hanem mindenkié, aki befogadja. Hatodjára: az isteni Értelmet befogadó emberek dicsőséget, félelmet és halált egyaránt megvetnek, készek önmaguk feláldozására.
Krisztushoz fordulni, Őt megismerni elég ahhoz, hogy túljussunk a nehéz időkön. A Krisztust részlegesen ismerő Szókratész méltósággal fogadta a vádat, hogy elveti a fennálló hivatalos teológiai tanítást. Méltósággal fogadhatta, mert az ő igazsága nagyobb volt, igazabb volt, mint bíráié. Az első keresztényeket is ugyanezzel a váddal állították törvényszék elé, s minden rendű-rangú hívő meg tudott állni a vádlók előtt, mert igazabb igazsága volt, mint a hatalom embereinek. Az idők végezetéig mindenki megállhat majd az istentelenségről szónokló bíróságok előtt, ha igazsága teljesebb lesz, mint azoké, akik a katedra magasán ülnek. És ennek a teljesebb igazságnak elégnek kell lenni a csüggedtséggel, a depresszióval, a megzavarodottsággal, a kimerültséggel, a semmibe való elmenekülni akarással szemben.
Isten Szent Lelke, szállj ránk!
A Fiú már majdnem 2000 éve nincs közöttünk. Nem tartozunk azok közé, akik láthatták Őt, hallhatták igazságát, és az igazság erejében tanúságot tehettek róla. De őrzöm a kezemben a múlt tanúinak üzenetét, és minden helyzetben, újra és újra igyekszem belőle megismerni a mának szóló igazságát. Őrzöm polcaimon az értelemre ébredt ember minden igaz megismerését, mert Isten ott van a tudás lapjain. Az elmélkedés és az ima műhelyében születik meg a látásom, az elhatározásom, mely egyesíti tudásomat és akaratomat a cselekvésre. Mi a hatóerő, az ismeretlen tényező, mely egységbe hozza az igazságokat, megmozgatja lelki erőimet, ellenőrzi terveimet, majd munkára, tanúságtételre mozgósít? Ami láttat és megvalósít, tanácsot ad és segít dönteni, felszítja lelkesedésemet, bátorságot ad. Mi az a hatóerő, amely megvan a Krisztus igazságára ébredt filozófusban és kézművesben, irodalmárban, és földművelőben?
Isten Lelke, a lelkiismeret.
“A Lélek által ismertem meg a Hegyi Beszéd tanítását, a lelkiismeretem igazolja, hogy boldogok azok, akik szegények, szelídek, sírnak, éhezik a dikaioszünét, irgalmasok, tiszta szívűek, békességcsinálók, üldözöttek.“
Ahogyan minden igazság és megértett dolog az Értelem, Krisztus egy darabja, úgy a bármely embert igaz cselekedetre vezérlő lelkiismeret Isten Lelkének egy darabja, azaz Isten Lelkének hatása az emberben. Bármely emberben, aki nem vakította meg a szemét igaz tények előtt, aki nem küzd szántszándékkal az igaznak megismert tények elfogadása ellen, aki nem dacol gőgösen az igazság megvalósításával szemben. A Lélek által ismertem meg a Hegyi Beszéd tanítását, a lelkiismeretem igazolja, hogy boldogok azok, akik szegények, szelídek, sírnak, éhezik a dikaioszünét, irgalmasok, tiszta szívűek, békességcsinálók, üldözöttek. Nem lehetek lelkiismeretes ember, ha nem teszem azt, amit igaznak, valóságosnak ismertem meg. Ennyi az egész, és semmi más. Semmi misztika és látomás, ködös transzcendencia, tömjénfüst vagy ájtatosság. Szakrális terminológia vagy öltözék. Ezt mindenki érti, ezt mindenkinek érteni kell, aki nem a Sátán cimborája. Leülök egy másik ember mellé, vagy járkálok vele és csak ennyit mondok: Légy lelkiismeretes! – és előrement a világ. Ennyit kell mondani, így kell beszélni, érthetően, mindenki által érthetően, mint Jézus, amikor azt mondta: többé ne vétkezz! Csak érthető tanítás köthet össze minden embert.
Isten Szent Lelke, szállj ránk!
“Az embereknek elegük van a szónoklásból, a prédikációkból csakúgy, mint a parancsuralmi jelszavakból, az ideológiák és népvezérek agitációiból. Az emberek nem akarnak már szenvedélyesen hadonászó vezetőket látni sem ornátusban, sem egyenruhában, sem polgári öltönyben.“
Az embereknek elegük van a szónoklásból, a prédikációkból csakúgy, mint a parancsuralmi jelszavakból, az ideológiák és népvezérek agitációiból. Az emberek nem akarnak már szenvedélyesen hadonászó vezetőket látni sem ornátusban, sem egyenruhában, sem polgári öltönyben. Az embereknek elegük van a különféle hitek és ideológiák hamis prófétáiból. „A prófétálás nem időszerű” – mondják, mert észrevették, hogy a próféták meghíztak és gazdagok lettek, miközben milliók könnye folyt, folyik, és meg kell halnia millióknak, akik hiába jöttek a világra. „A prófétálás nem időszerű” – ez a legfinomabb kifejezés, amit egy csalódott ember mondhat, ha felindulásában nem ragad korbácsot vagy géppuskát, hogy megszabaduljon butítóitól, elnyomóitól, vérszívóitól. A próféta csak egyféleképpen nézhet szembe a bázison összevert emberekkel: úgy, hogy őt is összeverték. A próféta csak akkor nézhet szembe a bázison élő kisemmizettekkel, ha neki sincs semmije: se pénze, se kenyere. A próféta csak akkor nézhet szembe a bázissal, ha tanúságtevő, ha lelkiismeretes, azaz a Lélek által vezetett ember, ha tanúságtevő arról a prófétáról, akit megöltek, pedig bűn nem volt benne, de egészen benne volt Isten Lelke.
Isten Szent Lelke, szállj ránk!
Hogy ne gondoljuk magunkat igaz prófétáknak addig, amíg parancsnak nem ismerjük azokat a törvényeket, amelyeket parancsba adtál. Hogy ugyanúgy tiltakozzunk a Lélekben a szegénység ellen, mint a katonai szolgálat ellen. Tiltakozzunk a Lélekben a másokat sírásra vivők ellen, tiltakozzunk a Lélekben az irgalmatlanság ellen, az ellen, hogy üldözzék azokat, akik éhezik és szomjúhozzák az Istennek tetszést. Jézussal közösségben élő lelkiismereti tiltakozók kerestetnek! És még többet érő emberek kerestetnek! Olyan embereket keres Isten, akiknek a lelkiismeretük nem hagy nyugtot mindaddig, amíg becsülettel be nem töltik azt a szerepet, amit a történelem által elébük adott. Ezek az emberek nem állnak meg a tiltakozásoknál, hanem építő műveket alkotnak, hogy jobb legyen a világ. Ehhez a Lélek adja majd az ötletet, s a lelkiismeretükben benne lévő Lélek fogja segíteni őket a megvalósításban.
“Jézussal közösségben élő lelkiismereti tiltakozók kerestetnek!“
Isten Szent Lelke, szállj ránk!
Nem mondom azt, hogy soha még ennyire nem volt szüksége a világnak, az embereknek, az egyháznak arra, hogy Lélekben igaz prófétái, azaz igazságra törekvő, lelkiismeretes emberek legyenek. Azért nem mondom, mert mindig szükség volt rájuk.
Megállok, s ezt a két mondatot tanúként meghagyom.
E két mondat legyen tanúja a belőlem feltörő feszültségnek.
Soha még ennyire nem volt szüksége a világnak, az embereknek, Isten népének arra, hogy igaz, elszánt, félőrült prófétái legyenek – szeretném beleordítani elsősorban a saját fülembe, de mindenkiébe az egész világon. Soha még a Nagy Robbanás óta nem volt ennyire szükség a prófétákra! Mert ha nem lesznek jajongó és félőrült próféták, akkor ez a rohadt világ darabokra szakad és a Természet vigyoraként szikrázik bele a jéghideg Semmibe. Ha nincs Isten, akkor egy groteszk játék halott tanúinak hullái szóródnak szét, de ha van, akkor a borzalmak órái következhetnek, hiszen megjelenik az Emberfia és nem talál se hitet, se Földet, csak templomok és kegyszerek törmelékeit, megégetett, felakasztott, lefejezett, kerékbe tört, gázkamrában megfojtott dicső mártírok sírköveit.
“Soha még a Nagy Robbanás óta nem volt ennyire szükség a prófétákra! Mert ha nem lesznek jajongó és félőrült próféták, akkor ez a rohadt világ darabokra szakad és a Természet vigyoraként szikrázik bele a jéghideg Semmibe.“
Isten Szent Lelke, szállj ránk!
Innen nem mehetek el depressziósként, sorsa miatt nyavalygó jóemberként. Elmehetek innen imában-megrendülten, és elmehetek innen csak jajgatni tudó félbolondként. Mert még őrültnek is jobb lenni, mint semmit sem tenni a Fenyegetés ellen, ami véget vet a létnek. Még mindig jobb eretneknek minősülni, mint szó nélkül tűrni az értelmetlenséget. Még mindig jobb tönkremenni, mint együttműködni egy papi-politikai reakcióval, mint szövetséget kötni éhezők, szegények, megkínzottak, becsapottak feje felett a Nagy Mészárlásra. Még mindig jobb az embernek fehérre mosni ruháját a Bárány vérében, mint véres kezekkel állni oda az ítéletre. Mindig jobb az embernek életét adni a barátaiért, mint megölni ellenségeit.
Mindig jobb szeretni, mint örökre meghalni.
Hátha megmarad a világ!
Isten Szent Lelke, szállj ránk!
Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2016)
Ezek is érdekelhetik!
Peter Sloterdijk: Foucault (részlet) →
Merza József: Akiket a történelem szele megcsapott →
Peter Sloterdijk: Jean-Paul Sartre →
