Rainer Maria Rilke: Mária haláláról
Vom Tode Mariae
I
Derselbe große Engel, welcher einst
ihr der Gebärung Botschaft niederbrachte,
stand da, abwartend daß sie ihn beachte,
und sprach: Jetzt wird es Zeit, daß du erscheinst.
Und sie erschrak wie damals und erwies
sich wieder als die Magd, ihn tief bejahend.
Er aber strahlte und, unendlich nahend,
schwand er wie in ihr Angesicht – und hieß
die weithin ausgegangenen Bekehrer
zusammenkommen in das Haus am Hang,
das Haus des Abendmahls. Sie kamen schwerer
und traten bange ein: Da lag, entlang
die schmale Bettstatt, die in Untergang
und Auserwählung rätselhaft Getauchte,
ganz unversehrt, wie eine Ungebrauchte,
und achtete auf englischen Gesang.
Nun da sie alle hinter ihren Kerzen
abwarten sah, riß sie vom Übermaß
der Stimmen sich und schenkte noch von Herzen
die beiden Kleider fort, die sie besaß,
und hob ihr Antlitz auf zu dem und dem…
(O Ursprung namenloser Tränen-Bäche).
Sie aber legte sich in ihre Schwäche
und zog die Himmel an Jerusalem
so nah heran, daß ihre Seele nur,
austretend, sich ein wenig strecken mußte:
schon hob er sie, der alles von ihr wußte,
hinein in ihre göttliche Natur.
Mária haláláról
I.
Ugyanaz volt, a roppant angyal ő,
aki egykor az áldás hírét vitte.
Megállt most, várt s hogy végre észrevette,
így szólt: jelenj meg, eljött az Idő.
Megrémült most is, ám maradt az Úr
megilletődött szolgálóleánya.
De fényben és olvadva látomásba
az angyal jött, jött lankadatlanul –
aztán a szerteszéledt téritőket
a domboldali házba hívta, a
vacsoraházba. Ők aggódva jöttek,
nehezen, lassan léptek be: oda
a keskeny ágyhoz, ahol a beteg
feküdt, a hanyatlásban egyedül, de
szűzi titkába sértetlen merülve
figyelte már az angyal-éneket.
Gyertyáik mögül lestek mind ki ottan,
várakoztak – kivonta ő magát
a hangzavarból ekkor, s meghatottan
két ruhát testált rájuk: birtokát.
S pillantását, amelyet még vetett.
(Ó, kezdete megannyi könny-pataknak!)
De ő már végképp elgyengült, feküdt csak
s Jeruzsálemre húzta az eget,
egész közel, szinte hozzá is ért,
kilépve épp csak nyújtózott a lelke:
s mindentudón emelte már, ölelte
isteni természetébe az ég.
Suhai Pál fordítása
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2013)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
