Selmeci György: Lorián (Három mese)
Első Lorián császár rendelkezése a kötelező zsiráfrágásról
A katicabogár felállt, kitekerte a pergamentet és fölolvasta a rendeletet: „Első Lorián császár parancsára mától fogva az Udvarban kötelező a zsiráfrágás, amely kedvenc időtöltésem. A császári ház amúgy is bajban van: az eszkimókkal folyó állandó háború elvitte a kincstár vagyonának jó részét. Biokrumplit ezentúl csak a Császári Fenség, én, Első Lorián ehetek, az udvartartásnak marad a gumizsiráf, amely egészséges és nagy fogakat növeszt, bárkiből lehet például oroszlán. Eszerint jól meglesz mindenki. Köszöntéssel: a hatalmas Császár, kelt a kétezernyolcadik év január hónapjának tizennyolcadik napján, Dél-Burgundiában, a Serrières-i palotánkban, aláírás: Első Lorián.”
Kezdődtek a nehéz napok. Lorián vígan rágta saját zsiráfját, amikor unatkozott. Kornélia királynő egy sarokba húzódott és ő is rágott egy jókora, kövér gumizsiráfot, ahogy a Rendelet azt előírta. Első György, az agg császári ős kerített valahonnan egy olcsó, kínai zsiráfot és azt marcangolta hiányos fogaival. Barbara hercegnő a számítógép előtt ücsörgött biozsiráfról álmodozva, de neki is csak kaucsukzsiráf jutott, amelyet Ázsiában gyártottak és a Migros árulta potom pénzért. Mindenki rágott. A katicabogár szigorúan ellenőrizte. Közben jöttek hírek az eszkimókról, miszerint makacsabbak, mint valaha, egész Dél-Burgundiát akarják, ahol majd jégkunyhók ezreit fogják felépíteni. Barbara hercegnő szentjeihez fohászkodott, kérte Szent Ubulgundát, hogy küldje Dél-Burgundiába rettenetes sárkányát, aki majd a pimasz eszkimókat kipucolja. Csend ült a palotán. Első Lorián császár eldobta megszokott, agyonrágott zsiráfját és gyönyörű kanálból biokrumplipépet hörcsölt-köpködött, vagy nyelte a bátrak bátorságával. Nőtt is a pöfője, piroslott vidáman, két foga meg fehéren világlott. Aztán váratlanul megérkezett Szent Ubulgunda tüzeket fúvó óriási sárkánya, táskájában térképekkel, melyek az eszkimók harci állásait jelezték. Nem várt sokat, egy óra alatt visszazavart minden koszos eszkimót jeges világába, hol jó ha fóka akad, vagy hínár, ahol a felszemtelenedett eszkimók helye van, s feledhetik jól kifenekelve a Burgund birodalmat. Amikor a győzelem híre megjött, Lorián császár azonnal feloldotta a kötelező zsiráfrágást, katicája hókuszpókuszokat rajzolt a levegőbe és mindenkinek jutott abban a szempillantásban sok csoda ínyencség, filézett saumon biosalátával, melyet híres borokkal öblítettek le nevetve. A katicabogár összeszedte a gumizsiráfokat, helyükre tette, aztán mindenki dolgához látott: fürösztötték a Császárt, felpizsamázták, cicit kapott, majd ment durmogni a reggeli ébredésig.
(Marin-Epagnier, 2008. január 18.)
Lorián katicája móresre tanítja a Diablerets buta ördögeit
Estére kiderült, hogy furcsa helyre jöttek. A nyugodt házon kívül, túl az ablakon a szikrázó, hideg csillagok között sötét ördögfiókák cikáztak, nagy orrú krampuszok vezették őket az égben, parancsukra szelet-vihart fújtak, szép hóembereket döntöttek, hűtötték a havat, hogy reggel majd mindenki fázva dideregjen. Egy békés király kéményét betömték, úgyhogy az csak buffogott-büffögött, pöfögte magából a fekete füstöt. A Katica finoman felkeltette urát és parancsolóját, s az ablakra mutatott, hagy lássa Lorián császár is a gonosz ördögfióka-népet. Lorián dagasztott egyet pöfőjén, belepirosodott a dühbe, de tudta, hogy mint császár, ezen a látványon most nem sírhat, eszére van szüksége, azt kell használnia, mert ideje a csatának. Jól beöltöztek, a katica a pettyeit külön betekerte, Lorián holdatjárt ruháját kérte, s már repültek is nagy, meleg sapkában a Diablerets rettentő rémei ellen. A Katica hóna alatt hozta számtankönyvét és abból ordított az égben: mennyi kettő meg hét?! Erre rögtön megállt az égi tánc, három ördögfiók lepottyant, orral fúródva a hóba. Hát kilencszer hat?! A főkrampusz elájult és bukfencezve zuhant bele a jeges patakba. Lorián tapsikolt, bájosan bólogatott, simogatta Katicáját. Mi nem vagyunk okosak, kiáltotta az egyik ördögfióka, ne csúfolkodjatok rajtunk, hagyjatok égi táncot járni, tüzeket dobálni, játszani gonoszul, ahogy azt az ördögök atyja nekünk tanította! Vegyél el nyolcból ötöt! Így a Katica. Az ördöggyerek rögvest fenekére esett, s egy fenyőről sok hó rázódott fejére. A többi ördögfióka most már komolyra fogta a dolgot és repkedtek el minden irányba, hírmondó sem maradt belőlük, krampuszaikkal együtt messze menekültek. Ekkor már nem fenyegette baj a házat, ahol anyuci alcsikált egy duci párnán és álmában Szent Ubulgundával tanácskozott a templomkerti kecskék nagy-nagy eszéről. Lorián és a Katicatitkár visszabújtak az ágyba, három se tellett, s már aludtak is, mosolyogva az ördögfiókák vesztén. Reggelre minden szép lett a Diablerets-én, kristály-pelyhekben szállingózott a hó s királyok, császárok, marsbéli fejedelmek ásítozva ébredeztek.
(Marin-Epagnier, 2008. január 21.)
Lorián erősen használja eszecskéjét
A császár unatkozott. Belebájolgott a tükörbe és egyet-kettőt csücsörített. Aztán gondolt valamit és hátba püfölte barátját, a Katicát. Én, mint császár, mondta, elrendelem a világ legnagyobb hógombócának megépítését! Akkorának kell lennie, hogy ha gurul, az egész Diablerets remegjen! Értesz engem? A Katica megrémült, valami azt súgta neki, hogy ő lesz a gombóc tervezője, s majd gyúrhatja egyedül, mivel Lorián császár fenséges ujjacskája nem érinthet hideg havat. Aztán nagy kelletlen azt susogta: rendben, fenség. Kínkeservvel papírt vett elő, filctollat és festéket. Kigöngyölte a jó darab papírt és eltöprengett. Lorián szipókázta kis feunouille-lét és kijelentette: ennek a gombócnak forradalminak kell lennie, építsed kocka alakúra, olyanra, amelyekkel csapkodni sűrű szokásom! Kocka?! Akadt meg a nyelve a Katicának. De az nem tud gurulni! Mi közöm hozzá, dolgozz a kockán és meleg hóból legyen, hogy én is lökdöshessem. A Katica egy órán keresztül egyre hülyébb kockákat rajzolt, próbálta gömbölyíteni őket, alattomosan könyökével takarva. Igyekezz, titkárom, rendelkezett a császár türelmetlenkedve. Végül született valami, egy furcsa izé, amiről a katica ógörög nyelven bebizonyította, hogy az voltaképpen kocka, csak az almaevéstől gombócnak látszik. Menj és építsd meg az udvaron! A hercegnő felöltöztet, aztán jövök én is! A Katica sietve távozott kicsiny lapátjával és rögvest túrni kezdte a havat, ragasztott, gyömöszölt, egybe ütögetett dobogó szívvel. Végül kerekedett egy jókora hógombóc. Akkor jött Lorián, anyukája, Barbara hercegnő kezében, és elkiáltotta magát: de szép ez az ógörög hógolyókocka! Tapsikált is, ahogy azt a bölcsődében elleste. Körbe kerülte a furcsa művet, rúgott rajta egyet, mire az útjára indult és egyre gyorsulva görgött le a lejtőn. Reng a föld, jegyezte meg sunyin a Katica, hogy ura kedvébe járjon. Pontosan ezt kívántam, integetett az eltűnő gombóc irányába Lorián császár, majd álmosan ásított, megunván a játékot. Barbara hercegnő puszikat adott a pöfőjére és vitte vissza a házhoz… Így telt a délelőtt a Diablerets-én, igaz történetet mondtam, nem lódítottam! A Katica fellélegzett és büszkén a nagyúr nyomába eredt, hogy végre hideg, dolgos kezeit melengesse.
(Marin-Epagnier, 2008. január 22.)
Illusztráció: Selmeci György Bohócok c. festménye (részlet)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
