Bárdosi Attila: Két vers
ZÁRÓRA
Elment az utolsó vendég,
a porszem fénycsíkban megáll,
két lábán nem billeg a szék
s a légy aludni kézre száll.
Elernyed csöppben a vízcsap,
tengelyén renyhül a mozgás,
üresen tátong a színpad,
tisztul a mámoros montázs.
Éjbe lapulnak árnyékok
surranó lépések nyomán,
az elfelejtett szándékot
magába zárja koponyám.
Folytatása nincs a napnak,
kívülre került a belül,
szavak értelmet nem kapnak,
a sejtzsongás lassan elül.
Fényre már nincsen szükségem,
beszippant mohón a vákuum,
összelapít ürességem.
A sok ismétlésre ráun
az ismert taktus; ezernyi
hangjegy dúdolja a kánont;
vajon mit fogok majd tenni,
ha hamisságuk ma rám ront?
Kulcsom rozsdát nyög mögöttem
a becsapódó ajtóban,
az idővel összenőttem,
tüzem lassan hamvadóban.
Tétovázás a küszöbön;
merre billenj te, akarat?
Talán egyszer majd eldöntöm,
hogy miért nem akartalak.
Kész! Villany leoltva, vissza
már nem tudok soha menni!
Szemem a szemed fölissza,
a búcsúm végtelen percnyi.
Szomjúságom örök átok,
új lebujt kéne keresni;
gajdorászva továbbállok,
tán befogad még egy resti.
Heidelberg, 2015. június 03.
NAPI HÍREK
„Megint negyven halott…”
„Közelről lelőtte…”
„Az utcán megfagyott…”
„Ki tudta előre…?”
„Buszba bombát rejtett…”
„Megfojtotta anyja…”
„Ünneplik százezrek…”
„Késsel lerohanta…”
„Árvíz öntötte el…”
„Tűz martaléka lett…”
„…játszott az ötlettel.”
„…bűzlött, mint toalett.”
„Romba dőlt vagy ötszáz.”
„…kalapácsos gyilkos…”
„…oszlatta a könnygáz…”
„…szigorúan titkos.”
„Tegnap nyoma veszett…”
„Apját megmérgezte…”
„Hamis ezreseket…”
„Elment józan esze…”
„Csontvázat találtak…”
„Átmetszette torkát…”
„Utolsó családtag…”
„…utcán kirabolták.”
„…nemzet halottjának…”
„Megfontolt szándékkal…”
„…kerítésre másznak.”
„…érezte, hogy meghal.”
„Szökőár mosta el…”
„Húsz éve szárazság…”
„Hazudik, hogyha kell…”
„Ez nem köztársaság!”
„Tíz áldozata volt…”
„Megint hadat üzen…”
„Ketté hasadt a hold…”
„Kábítószerüzem…”
„Leugrott a hídról…”
„…lógott fölakasztva.”
„Üvöltött a kíntól…”
„…csak egy handabanda!”
„Meggyújtották élve…”
„Bezárták ártatlan…”
„Meggyilkoljam? Mért ne?!”
„…nem volt szolgálatban.”
„Fiát fölnégyelte…”
„Kukában találták…”
„Összebilincselve…”
„Egy titkos találkát…”
„Kigombolta sliccét…!”
„Megerőszakolta…”
„…ártatlannak hitték.”
„…megverte naponta.”
„Mennyi a váltságdíj?”
„…egy bankot kirabolt.”
„…nyakán a nadrágszíj.”
„…egy negyvenötös colt.”
„…parancsot kiadta…”
„Börtönből megszökött…”
„…üldözte a falka.”
„…az árfolyam fölött.”
„Ma ezer menekült…”
„Visszatoloncoltak…”
„…tegnap belerepült…”
„…biztos felkoncolnak!”
„Tömeghisztéria…”
”Elmeházba zárták…”
„Jaj! Egy mizéria!”
„Feketék és sárgák…”
„Jobb lesz, ha vigyáznak…”
„Több lesz a merénylet…”
„Vége a világnak!”
„…gazdagból szegény lett.”
„Reggel kivégezték…”
„…évszázad rablása.”
„…nyakán az ékesség.”
„.., hogy mindenki lássa.”
„…áldozatul esett.”
„Újra járvány tört ki…”
„…átvágta az eret.”
„…ma kedve volt ölni…”
„…tömegvérengzésnek…”
„Ámokfutó diák…”
„Ilyet még nem élt meg…”
„…megőrült a világ.”
Bár fülünk már megszokta
ezt a sok ocsmányságot,
hiszen a homlokra
ráncot ma sem szántott,
s megint befejezünk
egy napot a sokból;
de hogy tisztul meg kezünk
e töménytelen kosztól?
Lingental, 2015. szeptember 19-20.
Bárdosi Attila a 2016-os Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Johana Trayanova fényképfelvétele
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
