Elek Szilvia: Levelek Paulinához
Színmű zenével
1 részben
Mosonyi Mihály eredeti levélrészleteinek felhasználásával
Történik:
1870 szeptemberének végén, egy viharos nap délelőttjétől másnap hajnalig egy Szekszárdhoz közeli hajókikötő várótermében, valamint egy hónappal később Pesten, egy hangversenyteremben és Mosonyi Mihály lakásán.
Személyek:
Clara Schumann (51 éves, még mindig dekoratív, nagyon nőies, kacér. Öltözete: elegáns utazóruha, feltűnő kalap, valamint két utazótáska, kalaptartó)
Mosonyi Mihály (55 éves, koránál jóval idősebbnek kinéző, megfáradt, mogorva. Tüdőbajos, ezért gyakran köhög. Öltözete: egyszerű kabát, kalap, bőrönd, szemüveget visel)
Zongoristanő (mintegy látomásként)
ELSŐ JELENET
Színpadkép:
Szegényes, rideg váróterem egy dunai gőzhajóállomáson. Benne két pad, a sarokban vaskályha. A zongora a színpadon áll. A darab kezdetekor mindebből csupán az egyik pad látszik, amelyen Mosonyi ül, minden más sötétben.
Mosonyi pokrócba burkolva ül, homlokán kötés. Látszik rajta, hogy nagyon beteg. Egy írótáblán ír, magába mélyedve.
(Mosonyi mindig szemüveget visel, de amikor ír, éreztetni kell a nézővel, hogy így is gyengén, rosszul lát, például egészen közel tartja magához az írótáblát, szemüvegét gyakran igazgatja, megtörli stb. Írás közben többször megtörli izzadt homlokát, és időnként köhög is.)
Az írást időnként abbahagyván leteszi tollát és gondolkozik, majd újra folytatja. Egy idő után a távolba nézve hosszabban elmereng, szemüvegét maga mellé teszi. Elalszik.
Sötét.
ZENE (Mosonyi: Boldogság emléke, elejétől a közepéig)
MÁSODIK JELENET
A Zongorista itt még nem látható, csak a zongora kottatartójára vetülhet kevés, gyenge fény, de a színpad többi része teljes sötétségben van.
Amikor a zene megszakad, fényt kap a színpad.
Mosonyi ugyanott, ugyanúgy ül, ahogy korábban.
Mosonyi „Midőn e sorokat írom: képzetemben kegyedet pompás zongorája mellett látom, mely szokása szerint tükörtisztán s mindig kellő hangulatban tartatik. Azon szellemi viszony, mely kegyed s hangszere közt létezik, a legváltozatosabb költői képeket varázsolja elém. Látom a billentyűket, amint kérőleg tekintenek kegyedre mint bájos úrnőjükre, hogy gyöngéd ujjaival új, új életre ébressze fel őket varázsálmaikból.” *
Gondolatait helyeselve leírja az eddig elhangzottakat. Ekkor szólal meg a ZENE, amely innen Mosonyi levélszövege alatt végig szól.
ZENE (Mosonyi: Zwei Perlen, 2. tétel, elejétől. Ez a zene a darab folyamán mindvégig Paulina megjelenítésére szolgál.)
„Kegyed meghallgatja kérésüket, s mesteri vezetése mellett gyöngyözetes, édes hangokkal töltik el a terem légkörét. Fölbátorítja a gyöngéket, új életet öntvén beléjük, s megzabolázza az erőszakoskodókat; mely célszerű eljárása által valóságos égi összhangzást hoz létre hangszere légies lényecskéi között, melyek örömükben dalolnak, nevetnek, szökdécselnek s hízelegnek; a fekete billentyűk vetélkednek a fehérekkel, s megfordítva, s közülök nemegyszer búslakodnak többen amiatt, hogy kegyed mind a tíz ujjacskájával meg nem simítja őket. Ezen fehér s fekete tündérszerű lényecskék minő boldogoknak érezhetik magukat az oly kéz érintései alatt, mint a kegyedé! Örömmel ébrednek fel szendergéseikből, s hálás önmegadással fonják a legszebb hangkoszorúkat kegyed parancsára. Ily kezelés mellett soha el nem fáradnak engedelmeskedni, s mindig készek bennünket valami újjal meglepni. A finomabb érzésű emberek iránt különös vonzalommal viseltetnek; fájdalmuk könnyeit felszárasztják, s enyhítő balzsamot öntenek a legmélyebb sebekre is.”*
Kívülről beszűrődő postakocsi-csikorgás zaja vet véget a zenének.
Clara kintről Ugye, óvatos azokkal a táskákkal? Abban a legkisebben tartom a fésülködő tükrömet és a parfümös üvegcséimet is! Tessék, ez a magáé.
Clara belép a váróterembe. Kezében két táskája és kalaptartója. Lerázza csuromvizes ernyőjét. Körbefuttatja tekintetét a várón. Az egyik padhoz lép.
Leveszi kalapját, a padot szemléli, aztán letörölgeti a zsebkendőjével. Végül némi viszolygással leül.
Clara Micsoda állapotok…
Helyezkedik a padon, majd felpattan, a bőröndjeihez lép.
Mosonyi ott ül, de háttal Clarának és a nézőknek is. Elmélyülten ír, észre sem veszi Clarát. Clara bőröndjeivel a másik padhoz megy. Pillanatok alatt szétpakol, a pad tele lesz a holmijával. Felnyitja az egyik bőröndöt, és egy kisebbet vesz elő belőle. Annak tartalma váratlanul kiborul és szanaszét szóródik a földön.
Mosonyi felugrik, felszedi a táska tartalmát a földről és átnyújtja a meglepett Clarának.
Clara Jaj, Istenem…
Mosonyi Parancsoljon, asszonyom.
Clara Ó, igazán köszönöm. Kedves öntől.
Mosonyi szótlanul meghajol és visszaül.
Clara a táskáját rendezgeti. Kikészíti a jegyét, a kesztyűjét kiteregeti száradni.
Clara Talán ön is a déli hajóra vár?
Mosonyi zavartan Igen.
Clara Micsoda idő!
Mosonyi nem szól.
Clara Még egy óránk van az indulásig, igaz?
Mosonyi maga előtt Több lesz az annál, asszonyom.
Clara Úgy? Már megbocsásson. Ezt hogy érti?
Mosonyi kényszeredetten leemeli orráról a szemüvegét Nagyságos asszonyom, a hajó – sajnálatosan – késik ma.
Clara Ne mondja! Hogyhogy késik?
Mosonyi feláll és Clarához lép. Kezet csókol.
Mosonyi Mosonyi Mihály, szolgálatára, asszonyom,
Clara Frau Clara… kicsit elbizonytalanodva …Wieck vagyok.
Mosonyi Ilyen időben ez gyakori. Ilyenkor később érkezik, és ebből kifolyólag késve is indul a mi gőzösünk.
Clara Jól értem? Ön a pesti gőzösről beszél?
Mosonyi Igen, asszonyom. Jól érti.
Clara Te jó ég! Micsoda egy ország! Feláll és idegesen fel-alá járkál.
Egy napig tartott az út, mire Sopronból Pécsre értem, közben kétszer is eltörött a kocsink tengelye. Kátyú és kátyú mindenhol. A kocsisok káromkodnak, a fogadók csak úgy bűzlenek a pálinkától, a városok meg némák és hallgatagok… Egyedül csak a cigányok miatt érdemes ide jönni, azok legalább jól hegedülnek! Elegem van ebből a népségből!
Mosonyi Igazán sajnálom, hogy ez a benyomása erről a gyönyörű országról.
Clara És tessék. Most ez a szerencsétlen hajó. Ezt nem is hiszem el. Nekem feltétlenül Pesten kell lennem! Holnap délelőtt Pesten van dolgom!
Mosonyi visszaül a padjára és újra kézbe veszi az írótábláját Remélem, a nagyságos asszony talál magának valami elfoglaltságot a várakozás idejére.
Clara Hallatlan. Azt hiszi, szórakozásból vagyok itt? Magának nincsen más tennivalója? Azon kívül, hogy csak írogat itt…
Mosonyi nem válaszol
Clara Hát jó. Elfoglalom magam. Majd hímezgetek. Vagy esetleg előveszek egy pakli kártyát. Vagy dominót! Nincsen dominója?
Mosonyi nem válaszol, csak ír tovább
Clara Na jó. Azonnal megkeresem azt az állomásfőnököt. Panaszt teszek. Írok Bécsbe, a minisztériumba. Megírom nekik, hogy én, Clara Wieck, nem tudtam időben elindulni Pestre, merthogy a gőzhajó, amely menetrendszerűen déli tizenkettőkor indult volna, csak késve indult el. Ezért a halaszthatatlanul fontos ügy, amely miatt…
Mosonyi Asszonyom, kérem. Ne nevettesse ki magát. Mi lehet az a halaszthatatlanul fontos ügy? Ha várni kell, hát várni kell.
Clara Csodálom magát. Milyen türelmes! Pedig mi, németek nem szoktunk türelmesek lenni.
Mosonyi Már megbocsásson. Én nem vagyok német.
Clara Nem? Pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy német. Olyan jól beszél németül.
Mosonyi Magyar vagyok.
Clara Magyar? Valóban?
Mosonyi Igen.
Clara Hát jó. sóhajt, gondolkozik egy kicsit Azt hiszem, hagyom azt a feljelentést.
Mosonyi Azt jól teszi.
Clara Talán – nincs is itt már senki, akinél…
Mosonyi Ezt jól gondolja.
Clara Magyarok… Szép kis ország… lassan lecsillapodik, visszaül a padra Elfoglalom magam…
ZENE (2. Perlen 2. tétel) Mosonyi olvassa levélszövegét a zene alatt.
Mosonyi „Nem minden zongora billentyűi oly boldogok, mint a kegyedéi, melyek amellett, hogy mahagóni palotában laknak, folyvást gyöngéd s angyali türelemmel párosult kegyeletteljes bánásmódban részesülnek kegyed finom kezei érintése által. Folytassa továbbá is ezt az eljárást, s szeresse őket igazi bensőséggel, hogy regélhessenek kegyednek még sok szépet, magasztosat a költészet érzelem- s képzeletvilágáról. Nekem pedig bocsássa meg kegyed, hogy ezúttal különcködő képzelgéseimmel untatám, s valami érdekesebb tárggyal nem szórakoztatám. Legközelebb ezt is megígérem. Fogadja legmélyebb tiszteletemet, ki a zene mellett mindig kegyedre, s ha kegyedre: úgy egyszersmind mindig a zenére is gondolok.”*
Clara eközben hosszasan keresgél táskájában, kis tükrében igazítja sminkjét, aztán előhúz pár kottát, de meggondolja magát és visszateszi a táskába. Vizes holmiját: kalapját, kesztyűjét, táskáit törölgeti. Ezalatt Mosonyi változatlanul ír.
Clara magában Magyarok… Mit tudnak ezek felmutatni…
Mosonyi Parancsol, asszonyom?
Clara Semmiség, csak hangosan gondolkodom. Olyan dolgokról, mint… Á, de maga ezt nem értheti.
Mosonyi Ha ön úgy gondolja…
Clara Úgy gondolom.
Mosonyi leteszi az írótáblát Nézze. Ha már úgy hozta a sors, hogy el kell töltenünk együtt, kettesben néhány órát ebben a váróteremben – ha nem haragszik, talán beszélhetnénk egymással barátságosabban is.
Clara Igaza van.
Mosonyi Én éppúgy elszenvedője vagyok ennek a helyzetnek, mint kegyed, nagyságos asszonyom.
Clara Jól van, na. Csak felbőszített az előbb ez a nyugalom, meg ez a tehetetlenség!
Mosonyi Hát kérem… Ebben az országban – nekünk, magyaroknak – meg kell tanulnunk túlélni. Mindenkor, minden helyzetben. Higgye el, volt és van is mit.
Clara Túlélni?
Mosonyi Túlélni.
Clara Mire céloz ezzel, uram?
Mosonyi Mire… Talán nem figyelte a híradásokat. Történt egy s más ebben az országban. Mi meg hirtelen mindent elfelejtünk, megegyezünk, megalkudunk, mintha mi sem történt volna. És aztán úgyis minden megy újból elölről.
Clara Nálunk is…
Mosonyi A németek mindig tanulnak! Mindenből tanulnak! Mi meg…
Clara Pedig, de egy büszke népség a maga fajtája!
Mosonyi Büszke. És makacs. És naiv.
Clara Nahát. Így vélekedik egy igazi magyar… kinéz az ablakon Az eső még mindig esik… Ki sem lehet látni. kis idő múlva Maga már utazott valaha ezzel a gőzössel?
Mosonyi megint az írásába mélyedt, így meg sem hallja az iménti kérdést.
Clara Jó. … Ha írni szeretne… Tudok én is mit csinálni.
Clara az ajtóhoz lép és kinyitja. Hatalmas esőzuhatag szakad be, szélzúgással kísérve. Visszahőköl és becsapja az ajtót.
Mosonyi Én az ön helyében nem próbálkoznék ilyesmivel.
Clara Nem értem. Hol a többi utas?
Mosonyi Kérem, ha az időjárás rosszra fordul, bármi megtörténhet. Az utasok megszokhatták már.
Clara De hát… Nem is értesítenek minket?
Mosonyi Minek? Miről?
Clara értetlenül jár föl és alá.
Mosonyi Asszonyom, kérem, üljön le és nyugodjon meg.
Clara Zavarom, igaz? Kényszeredetten leül megint.
Mosonyi nem szól, csak ír tovább. Aztán megáll az írással és hosszasan elgondolkozik.
Fontos levél… Akinek írom, számít rá… És várja. Ezért…
Clara Ó. A világért sem akarom zavarni.
Mosonyi Ugyan. Semmi gond.
Leteszi az írótáblát, dörzsölgeti a szemét és hátradől a padon.
Clara újra kinyitja táskáját és előveszi a kottákat. Maga elé teríti és figyelmesen nézi a hangjegyeket. Becsukja a szemét, mint aki memorizál, majd kinyitja.
Mosonyi felteszi szemüvegét Csak nem kották?
Clara De… Azok.
Mosonyi kérdően néz Clarára.
Clara Tudja… A férjem – muzsikus.
Mosonyi Valóban?
Clara Az ő kottái. Neki vettem.
Mosonyi Miféle muzsikus?
Clara Hát – egyházkarnagy… Az istentiszteleteken kórust vezet, meg betanít, aztán orgonál, mikor mire van szükség a templomban. Egy kis templom a miénk, de azért sok a feladat…
Mosonyi Megmutatná azokat a kottákat? Szívesen megnézném.
Clara magához szorítja a kottákat Ugyan mi ebben az érdekes magának?
Mosonyi Ha megmondom, meg fog lepődni.
Clara Hát mondja.
Mosonyi Én is amolyan muzsikusféle vagyok.
Clara Komolyan? Maga is?
Mosonyi Igen.
Clara És – milyen hangszeren játszik?
Mosonyi Nagybőgőn.
Clara Nagybőgős? Most viccel?
Mosonyi Dehogy viccelek.
Clara Végre, legalább elmondhatom, hogy találkoztam egy magyar muzsikussal. Még ha nagybőgős is az illető… Egy muzsikus ezen a kopár vidéken!
Mosonyi Eddig talán nem találkozott ilyennel?
Clara Nem.
Clara visszateszi a kottákat a táskájába, anélkül, hogy megmutatta volna Mosonyinak.
Mosonyi nem szól, csak kérdően néz Clarára
Clara Még csak magyar zeneszerzőről sem hallottam.
Mosonyi Nem?
Clara Nem.
Mosonyi No hát, ha a férje templomi zenész, akkor azért csak hallott már Liszt Ferencről!
Clara Hogy mondja? Liszt Ferencről? Arról az őrült zongoristáról? Hogy lenne már Liszt magyar?
Mosonyi Hát úgy, hogy az.
Clara Na ne szórakozzon itt velem. Liszt német és francia. Meg Liszt tulajdonképpen – talán még osztrák is.
Mosonyi Kedves asszonyom, most fel kell hogy világosítsam önt, hogy Liszt Ferenc magyarnak vallja magát. És ha ő így tesz, akkor bizony ő magyar.
Clara Látja, erről még soha nem hallottam. Pedig Lisztet… – Szóval, a férjem – tehát a férjem találkozott már Liszttel, ismeri őt személyesen.
Mosonyi Igazán?
Clara Bizony. El is fogom mondani majd neki, amit az imént megtudtam magától Lisztről. Tehát Liszt – magyar. Ön ezt állítja. Nevetséges…
Mosonyi És ha megemlíthetném önnek másik nemzeti nagyságunkat, Erkel Ferencet…
Clara Erkel, Erkel? Ó, talán Erkl-re gondol? Hát őt – őt is – a férjem őt is ismeri. De hogy ő is magyar lenne, ez már képtelenség. Egyszer a férjem hallotta zongorázni, méghozzá Chopint játszott, remekül, állítólag. A férjem ezt mondta.
Mosonyi Látja, asszonyom, máris elhangzott itt köztünk két nagyszerű magyar komponista neve. És vannak mások is…
Clara Mások? Egyszer találkoztam, találkoztunk… Tudja, amikor a férjemmel Pesten jártunk. Odajött hozzánk egy fiatal zeneszerző, egy zongoraművét adta át nekünk. A darab – soha sem felejtem el – egész jó volt.
Mosonyi Hogy hívták? A darab szerzőjét?
Clara Á, nem is érdemes erről tovább beszélni, mert ő aztán biztosan német. Emlékszem, amint váltottunk pár szót, ez egyértelműen…
Mosonyi Szóval német…
Csönd. Mosonyi újra írni kezd.
Mosonyi egykedvűen Mondja, maga talán érti a kottát?
Clara Hát, az igazat megvallva, nem olvasom úgy, mintha mondjuk Goethét olvasnék bőrkötésű könyvből, de azért valamennyire értem.
Mosonyi Gratulálok, asszonyom! Bár a mi asszonyaink és leányaink ismernék a kottaírás titkait!
Clara Kislánykoromban tanultam zongorázni. Az édesapámtól.
Mosonyi Minden elismerésem az édesapjának.
Clara Talán a magyar hölgyek nem szoktak zongorázni tanulni?
Mosonyi Dehogynem, szoktak…
Clara Akkor? Nem játszanak eléggé jól? És épp az előbb említette Lisztet és Erkelt, ők…
Mosonyi Liszté a nagyvilág… És szinte mást sem tesz, csak a magyar zenét próbálja megismertetni a világgal. És Erkel pedig itthon cselekszi ugyanezt.
Clara Mi az, hogy magyar zene?
Mosonyi Ó, asszonyom! Hiszen, ha tudná! Micsoda drágakövek rejtőznek e „barbár” nemzet emlékezetében! A gyönyörűbbnél gyönyörűbb népdalok, amelyeket a nép még ma is dúdol, amikor gyermekei bölcsőjét ringatja. A népdalok, amiket a pásztorok furulyálnak az éji tábortüzeknél. A nép dallamai és táncritmusai, amikor vigad, sír, vagy örömében táncra perdül! El sem tudja képzelni, micsoda gazdagságot jelent ez nekünk! Ezek a dallamok és ritmusok a mi leghatalmasabb kincseink!
Clara Na ne mondjon már ilyet. Aztán meg hol rejtegetik ezeket a kincseket?
Mosonyi elgondolkozik A dallamok a szívekben élnek. A kicsi gyermek úgy születik, hogy valahol a szíve mélyén már ott bújnak népének ősi dallamai… Ugye azt mondta, hallott már Lisztről. Ha igen, nem hiszem, hogy ne találkozott volna már Liszt magyaros muzsikájával!
Clara A h-moll szonáta miben lenne magyaros? És a Legendák? És a Consolations-ok? És…
Mosonyi meglepődve Nocsak…
Clara És az Esz-dúr zongoraverseny? És az…
Mosonyi Asszonyom, asszonyom! Látom, ön igencsak művelt! Na de várjon. Mi van a Magyar rapszódiákkal? A Szent Erzsébet legendájával? Az Esztergomi misével? És sorolhatnám még… De ne csak Lisztről beszéljünk. Van egy másik ifjú komponista óriás – az ön honfitársa! –, úgy hívják, hogy Johannes Brahms. Talán ismerős a neve.
Clara Brahms… Persze. Hallottam már ezt a nevet.
Mosonyi És az ő Magyar táncairól hallott-e? Igaz, nemrégiben komponálta, de biztos, hogy hamarosan nagyon népszerű lesz vele. A mi zenénk egy olyan csoda, amely már számos külhoni mester fantáziáját elindította!
Clara Látom, mennyire fontos ez magának.
Mosonyi Tudja, a minap egy fényes vacsorán vettem részt, ahol az arany ékszerekkel, zsinórokkal díszített cifra ruhákban ékeskedő szónokok beszédei után előlépett egy sötét zubbonyos cigány. Ahogy ütött-kopott ébenfekete hegedűjét állához emelte, hát abból csak úgy csordult, áradt, zúdult a muzsika, mint a legtisztább patakból feltörő víz. Forrás… Látja, ez az én életem értelme.
Clara Patakot mondott, igaz? Nekünk, németeknek ez Bach, aztán Mozart és Beethoven.
Mosonyi Gyermekfejjel hónapokon át másoltam éjjelente kézzel, gyertyafénynél a műveiket.
Clara Haydn és Schubert.
Mosonyi Minden szimfóniájuk és zongoraművük ott sorakozik dolgozószobám polcán.
Clara Weber…
Mosonyi Kívülről tudom a hangjait.
Clara kérdőn néz Mosonyira
Mosonyi Mint ahogy Chopin és Schumann műveit is.
Clara összerezzen Schumannt említette?
Mosonyi Igen, a szegény, megboldogult Schumannt, akinek zongoradarabjait ma is magamnál hordom, akárcsak a Bibliát…
Clara Mondja… az egyik táskájában keresgél Nem éhes? Jócskán elmúlhatott dél.
Mosonyi Az a-moll zongoraverseny lassú tételénél talán nem is írt senki gyönyörűbbet… Igen, Schumann zenéje…
Clara zavarban van Azt, amiről az előbb beszélt, nem ismerem… De… Nézze csak, van nálam egy kis hideg sült. Pécsi vendéglátóm csomagolta el nekem az útra. Szívesen megosztom magával.
Mosonyi Schumann áradó dallamai a szív legmélyére képesek hatni.
Clara Éhes vagyok. Na, kér?
Mosonyi Nem, köszönöm, nem… De csak egyen nyugodtan.
ZENE (2. Perlen 2. tétel) Mosonyi tovább olvassa levélszövegét.
Mosonyi „Le akarom kegyed előtt rajzolni azon érzeményt, mely bennem támadgatott akkor, ha kegyed e legközelebbi múlt hangversenyi idényünket szerencséltette volna jelenlétével.
Azért, mivel kegyed e hangversenyeknek bájoló hallgatónői virágkoszorújában, mint egy érdekes rózsaszál, nem akart, vagy gátolva volt részt venni, megbosszulom magamat, leírom, s leecsetelem kegyedet, hogy miként tűnt volna fel előttem e művészeti előadások alkalmával. (Nagy merénylet egy kontár festésztől, ki most olyan dologba fog, melyre mindeddig még a legnagyobb művészek sem mertek vállalkozni.)
Ott ül kegyed az Európához címzett szállodának vagy a Nemzeti Múzeumnak megvilágított, pompás termében, s elmerengve hallgatja az égi hangokat. Nem mozdul, szép sötét szempillái, mintha hallérzékekké változtak volna, alighogy néha rezegnek, s átszellemült arckifejezéssel kíséri a legfinomabb hangok hullámzatát is, éppúgy, mint azoknak eget ostromló mennydörgős kitöréseit. Rafael, látva, szent Cecíliájának minta-képéül választotta volna kegyedet. Némely helyeknél, mintha gyémántkeretbe lennének foglalva szemei, úgy ragyognak. S mit értek e gyémántszerűen ragyogó tekintet alatt? Nem mást, mint azon belső szellemi élvezetből folyó elragadtatást, melynek érzetével nem minden közönséges emberfiát áldotta meg a természet.”*
Clara lassan kicsomagol egy kis dobozkát, és szalvétát vesz elő. Megterít az ölében és enni kezd. Mosonyi pedig kinyitja írótábláját. Pár pillanatig némaságban maradnak.
Mosonyi kényszeredetten töri meg a csendet Hogy lehet, hogy egy ilyen finom úrhölgy egyedül utazik?
Clara Hát, ez az első eset, hogy ilyesmi történik velem. A szobalányom megbetegedett az utazásom előtt. A titkáromat pedig előreküldtem Pestre, intézni az ügyeimet.
Mosonyi És nem fél így egyedül? A férje miért nem vigyáz magára?
Clara Erős nő vagyok én, nincs mitől tartanom.
Mosonyi És a haramiák, a részeg kocsisok a fogadókban? Ezen a vad, barbár vidéken?
Clara Látja, most már nem is vagyok egyedül. Mikor evett utoljára?
Mosonyi Bőséges reggelit kaptam.
Clara Szóval még mindig nem éhes.
Mosonyi Ha most megengedné, inkább tényleg írnék.
Clara Parancsoljon. Én aztán nem fogom feltartani. Előbb-utóbb csak jön az a hajó.
Mosonyi Bízzunk benne.
Hosszú csönd. Míg Clara az ebédjét fogyasztja, Mosonyi akkurátusan nekilát megint az írásnak;új tintát vesz elő, megtisztítja a tollát, új papírokat is előkészít, szépen kisimítja őket – minden mozdulata rendkívül precíz, tiszta, rendezett. Miután Clara befejezte az evést, az üres dobozt, a szalvétákat lazán ledobja a padra.
Clara Milyen csönd van itt. Sehol egy lélek.
Mosonyi Ebben az időben – ne is csodálkozzon.
Clara És a személyzet? A matrózok, a pénztáros, hol vannak?
Mosonyi Asszonyom, ez Magyarország. Ha cudar az időjárás, egyszerűen hazamegy a személyzet.
Clara Ez nálunk elképzelhetetlen lenne.
Mosonyi nem válaszol.
Clara Meddig kell még várnunk?
Mosonyi megint nem válaszol, csak ír. Clara felpattan a helyéről és idegesen járkálni kezd.
Clara Az eső csak zuhog. Mintha – legalábbis – november lenne. Szomorú. Nem is tudom. Várjak-e? Ha hívatok egy kocsit…
Mosonyi Kivel akar hívatni?
Clara Kivel? Hát tényleg nincs itt senki?!
Mosonyi tovább ír.
Clara Az a levél, amit ír, jó hosszú lesz… Rég találkoztak már? Úgy értem, azzal az illetővel, akinek írja.
Mosonyi nem válaszol.
Clara Értem. Akkor, akkor én…
Mosonyi Nézze… Van úgy, hogy… Nem tudunk bármiről, csak úgy… Nem megy…
Clara Ó, persze. Semmi gond. felugrik Kimegyek és keresek itt valakit. Aki elvihetne.
Mosonyi Eszébe ne jusson kilépni innen!
Clara Hogy beszél velem?
Mosonyi Egyszerűen – megtiltom!
Clara Miket mond…
Mosonyi Reggel óta zuhog. Az ajtón ki sem tudna lépni anélkül, hogy bele nem süllyedne a sárba.
Clara De a postakocsik csak járnak még!
Mosonyi Nem jár ilyenkor semmi. Semmi! Érti? Magyarországon van!
Clara Jó. Hát tessék. Most aztán jól megrémisztett. Nem megyek ki. Nem megyek sehova! Várok! újból leül a padra Tudja mit? Most jut eszembe, a pécsi püspöktől kaptam egy rekesz bort. Egy üveggel magammal is hoztam, itt van a bőröndömben. Nézze! hosszas kotorászás után megtalálja táskájában a bort Na látja! Ha a maguk zenéjét nem is ismerhetem, de a boraikat… Azok talán a világ legjobbjai közt is a legjobbak. Ugye, megkóstolja velem?
Mosonyi Munka közben nem iszom.
Clara Nem? Ha nem, hát nem. Azért csak kinyitom, ha már elővettem. Van erre egy különleges módszer, nem tudom, ismeri-e. A nagybácsikám tanított rá.
Clara lerúgja az egyik cipőjét, és nekilát annak sarkával kopogtatni a borosüveg talpát.
Clara Látja, így kell csinálni.
Az üveg dugója nem mozdul, Clara egyre veszélyesebb ütéseket mér az üvegre.
Mosonyi Mit művel? Jaj, adja ide inkább! Kiveszi Clara kezéből az üveget, majd elővesz a zsebéből egy bicskát. Nem nagyon látom… Egy másik szemüveget vesz elő, felveszi.
Mosonyi Ez az. Tessék.
Clara megragadja az üveget és meghúzza Finom.
Mosonyi Ha jól látom, olaszrizling.
Clara Bizonyára. Most maga jön. Igyon csak.
Mosonyi Mondtam, hogy nem iszom.
Clara Kérem…
Mosonyi Különben is. Hogy lehet egy ilyen bort üvegből inni…
Clara Ha egyszer nincsen poharunk? Legalább egy kortyot! Újból meghúzza az üveget. Na… Kérem…
Mosonyi végül iszik a borosüvegből.
Mosonyi Ez bor.
Clara Adjon még. Ha másért nem, ezért érdemes volt ebbe az elátkozott országba jönnöm.
Mosonyi Hát látja… Tessék.
Clara Páratlan. Ehhez talán csak a rajnai rizling fogható. Mennyei… Ha elmondaná, mi is történt azután. Mármint magával.
Mosonyi Miután?
Clara Schumann-nál tartott.
Mosonyi Ó, az én muzsikusi pályafutásomra kíváncsi?
Clara Pontosabban arra, hogy mit akar egy nagybőgős a maguk híres „magyar zenéjével”.
Mosonyi Szóval ez érdekli. Jó. Őszinte leszek magához. Megismertem Liszt Ferencet.
Az ő zsenialitása, és a műveiben megjelenő magyar hang ébresztett engem is rá…
Clara Egy zenekari bőgőst?
Mosonyi Nézze, azért egy zenekari bőgős is…
Clara Aha. Tehát megszerette a magyar zenét.
Mosonyi Nemhogy megszerettem, de művelni is akartam. És hallani. Mindenhol. A zongoramuzsikában, a kamarazenében, az operaszínpadokon és a zenekari árkokban! Nem olyan régen – tudja – megszületett énekelt nemzeti imádságunk, a Magyar Himnusz. És a Szózat. Ott voltam…
Clara Hol?
Mosonyi A bíráló bizottságban.
Clara Valóban?
Mosonyi Igazi magyar dallamok, magyar modorban. Verbunkos muzsika mindkettő, és gyönyörűséges. Mondják gyakran, hogy a német, olasz vagy francia írmodort mindenki ismeri. Hát a magyart? Állítom: a maga jellegzetes dallamfordulataival, azzal a különös hanglépéssel, amitől a mi nótáinkat kesergővé, de egyben édessé válnak, a feszes nyújtott és éles ritmusokkal, a magyar írmodor a negyedik, amelyet Európa valamennyi népe felismer!
Clara Ó! Maga ilyen komoly szaktekintély a magyar zenei életben?
Mosonyi Én csak – ott vagyok mindenhol, ahol a szívemre szükség van!
Clara És Lisztet mennyire ismeri?
Mosonyi Mondhatom – és ezt nagyon, nagyon nagy hálával teszem –, mondhatom, hogy a barátom… És talán tőle tanultam a legtöbbet… Az Esztergomi miséjét kézzel másoltam le magamnak… Hónapokig tartott.
Clara Szóval a barátja? Ó, ha tudná, mennyire nem szívlelhettem sohasem azt az embert. Ahogy lobogtatja a sörényét játék közben. Te jó ég! Aztán minden koncertjén úgy jelenik meg, olyan ruhában, mint egy démon! A zongorázása pedig, mintha tűzijátékot robbantanának fel! Nem ismeri a piano finomságát, a lágy pasztelleket, csak dübörög, őrjöng, szétveri a zongorákat! Hallotta volna, mit művelt a Carneval-lal!
Mosonyi Schumann művére gondol?
Clara Hát persze! Meg a Beethoven-szonátákra, amelyekre rá sem lehet ismerni Liszt keze alatt! És a művei… Üres virtuóz. Soha sem szerettem. csönd De…
Mosonyi De?
Clara Talán… mégis lehet benne valami. Hogy rátalált valamire, ami az övé. Ami ősi. Ami a maguké, magyaroké… Nem akartam megbántani.
Mosonyi Nem bántott.
Clara Igyon még, kérem. Mosonyi engedelmesen felhajt még egy kortyot. És aztán?
Mosonyi Aztán – találkoztam Wagnerrel.
Clara Wagnerrel? Azt ne mondja, hogy ő is a barátja lett!
Mosonyi Wagner is a barátom! Igen! Liszt művei mellett Wagner operáit is betéve tudom, hiszen hangról hangra ismerem valamennyit! Bármennyire is meglepő, épp az ő biztató szavai nyomán ültünk le néhányan, pár konok magyar, hogy letegyük a magyar zeneművészet oktatásának alapjait…
Clara Ezt meg hogy érti?
Mosonyi Zeneakadémiát akarunk építeni! Pesten! Ahol a legkiválóbb művészek oktatják a legkiemelkedőbb ifjakat! Hogy legyen végre otthona a magyar zenének! Otthona és temploma!
Clara cinikusan Szép elgondolás.
Mosonyi Ezért is vagyok most itt! Épp Lisztnél jártam Szekszárdon, és igaz, a névnapom ünneplése szolgáltatta az ürügyet, de valójában már kizárólag a leendő Zeneakadémiánkról beszéltünk! Ahová meghívjuk a legnagyobbakat a világból – tanítani. Ahol a növendékek csakis az első osztályú európai és magyar zenével ismerkedhetnek. Ahonnan kikerülve méltán vihetik jó hírünket szerte a világban!
Clara A jó hírüket…
Mosonyi Igen! Ahol tudós tanárok vezetik be a növendékeket az összhangzattanba, a kompozícióba, a hangszerelésbe és minden más fontos tudományba! Ahol kiművelt főket és lelkeket táplálunk! Ahová mindenhonnan a világból sereglenek majd a tanulni vágyó fiatalok!
Clara Ah…
Mosonyi Ahol végre kövekbe is önthetjük az évezredes magyar kultúra… hirtelen köhögni kezd …az évezredes magyar kultúra… újra és erősen köhög
Clara Valami baj van?
Mosonyi Semmi… Előfordul néha.
Clara Mosonyihoz siet. Megérinti a homlokát és meglazítja az ingnyakát.
Clara Te jóságos Szűzanya! A maga ruhája csuromvizes! Mutassa! Az inge is? A nadrágja, a kabátja! Jó ég! Nem maradhat így!
Mosonyi Ugyan már, semmi bajom nincsen.
Clara Hogy mondhat ilyet! Mióta ilyen vizes? Csak nem reggel ázott meg így? És azóta ül ebben a vizes holmiban?
Mosonyi Reggel érkeztem lovas kocsin.
Clara Ez borzasztó! Így nem maradhat!
Mosonyi Mit csináljak? Nincsen másik ruhám.
Clara Most szépen levetkőzik. Legalábbis a felsőruháit leveszi. Nézze. kibújik saját kabátjából Ezt mindjárt magára terítheti. De van nálam takaró is. Mindig viszek magammal az útjaimra. Nincs ellentmondás!
Mosonyi kelletlenül húzza le a kabátját. Közben egyre többet köhög. Clara leemeli Mosonyi orráról a szemüveget.
Mosonyi Mit csinál, kérem? Így egyáltalán nem látok.
Clara Mit akar látni? Tessék. Itt a takaró… Szépen bebugyolálja magát, és a ruhája pedig megszárad addig. Van itt egy kályha is. Befűtünk kicsit.
Mosonyi Muszáj?
Clara Igen. Muszáj.
Mosonyi Maga nagyon szigorú asszony.
Clara Egyre hűvösebb lesz itt. Már sötétedik. Ki tudja, meddig kell még itt rostokolnunk!
Clara a sarokban felhalmozott fahasábokhoz lép, és nekilát egyesével a kályhához hordani őket.
Mosonyi Na, már azt azért nem! Tegye le azokat a fadarabokat!
A magára tekert takaróval feláll, bizonytalan lépésekkel – merthogy nem lát jól – elindul Clara felé. Visszalép, tapogatva keresi a padon a szemüvegét, felveszi, majd Clarához lép. Kiveszi Clara kezéből a hasábokat. Beteszi a kályhába és begyújt. Clara hosszan nézi, ahogy Mosonyi a kályhával bíbelődik. Pár pillanat múlva ég a tűz.
Mosonyi Maga nem fázik? Hiszen most rajtam van a kabátja… Jöjjön, ide a tűzhöz. odahúzza az egyik padot a kályha elé Jöjjön.
Clara Van még egy takaróm. Szépen megágyazok vele a padon. És ideülünk, melegedni. Clara leteríti a takarót a padra, és leül. Mosonyi pedig mellé.
A ruháit meg… Adja csak ide szépen. Idetesszük, megszáradni. Így, ni.
ZENE (2. Perlen II. tétel) Mosonyi tovább olvassa levélszövegét.
Mosonyi „Azon reményről, hogy kegyedet a fővárosban talán láthatandom, már jóformán lemondtam. Vagy talán csalódtam? S midőn kegyed részt nem vett hangversenyi idényünkben, ezt azért tevé, mert a főváros meglátogatását inkább a farsang élvezetére tartotta fel? Valóban! Szinte természetellenes dolognak látszanék, ha egy fiatal, szép, s bájos kisasszony egészen le tudna mondani annak örömeiről. De szívesen csalatkoznám inkább fővárosi látogatásának indokai felett, minthogy megfosztva lássam kegyedet a bekövetkezett farsangnak egész mértékbeni élvezetéről. Azért jöjjön, s szaporítsa egy rózsaszállal a fővárosi köröknek virág-koszorúját. Részemről – ki kegyedet a bál-termekbe nem követhetem, s ott nem bámulhatom – csak hallérzéki örömöket fogok majd élvezni, midőn a bál királynéjáról lesz szó, ki annyi szívek meghódításával tartá bevonulását. Senki nálamnál jobban nem örvend a fiatalságnak hódítási örömei s győzelmei felett, habár fájdalom! számtalanszor megtörténik, hogy némely bál-virághoz kegyetlen lesz a sors, s egy forró nap hevítő tüze után örökre elvonja tőle éltető s boldogító meleg sugarait.”*
Clara Idefigyeljen! Felugrik, a táskájából előkap egy nagy köteg kottát, amelynek lapjait egyenként kitépi és bedobálja a tűzbe.
Mosonyi Mit csinál, kérem?
Clara Nehogy kialudjon a tűz!
Mosonyi Na de asszonyom… megpróbálja elvenni Clarától a kottákat
Clara Nem kellenek ezek már nekem! Vacak szalondarabok, senkinek sem hiányoznak már!
Mosonyi De kérem! Ilyet nem lehet csinálni! nem sikerül Clara kezéből kivennie a kottákat
Clara Bizony ám! Ezt nézze! Kis, értéktelen, jelentéktelen szerzők! Ez is. Ez is! Nézze, ezt maga dobja bele! Mosonyi kezébe nyom pár oldalnyit Ennyi az egész, a tehetségtelenség megérdemli.
Mosonyi Hogy érti ezt, asszonyom?
Clara Ne féljen, csak bátran! Tucat-románcok! Látja? Elégiák!
Mosonyi Elégiák… bátortalanul ő is dob egyet a tűzre
Clara Ez egy kis Stegmann. Holt unalmas…
Mosonyi Stegmann? Adja ide. Nem kérünk unalmas zenéket tovább.
Clara Ez egy kis Hubert.
Mosonyi Hubert. Legyen véged!
Clara Isten veletek rossz szerzők rossz művei!
Mosonyi Isten veletek!
Clara Máglyahalálra valamennyit!
Mosonyi Máglyahalálra valamennyit!
Clara A tűz! Adjon még egy korty bort! Megtisztítjuk a zeneművészetet a szennytől!
Mosonyi Még egy korty bort… Máris, nagyságos asszonyom! Tessék… Éljen a tiszta muzsika!
Mosonyi visszalép a padhoz, ahová letették a borosüveget. Clara ezalatt felkapja a leesett papírdarabokat, aztán az írótáblát, és Mosonyi hangját karikírozva hangosan beleolvas a levélbe.
Clara „S ha cikázó képzeletem még ennél is tovább megyen s azzal tépelődik, hogy ugyan, hogyan nézhet ki jelenleg a bájos Paulina…”
Mosonyi Mit csinál?
Clara Óh, a bájos Paulina! Most már mindent értek! Mindent kidobunk a múlt kacatjaiból! Papírok, papírok!
Mosonyi Megőrült? Mit művel? Hogy jön ehhez?
Clara Paulina! Bájos Paulina! Éljen a jövő!
Mosonyi Azonnal adja azt ide!
Clara Nem adom!
Mosonyi Azonnal adja ide!
Clara Milyen szép nagy lángok lesznek itt mindjárt! Búcsút mondunk a bájos Paulinának, és máris…
Mosonyi Hogy meri ezt? Adja ide! Azonnal adja ide! felbőszülve kitépi Clara kezéből a levelet
Csönd. Clara sértődötten félrevonul. Mosonyi visszaül a padra, lassan csillapodik. A Clarától visszaszerzett leveleket rendezgeti.
Clara Hideg kezd lenni.
Mosonyi nem válaszol. Clara tétován hozzá lép.
Clara Maga reszket. Lehet, hogy láza van.
Mosonyi Nincs több beszélnivalónk.
Clara Ha fáradt…
Mosonyi visszateszi a leveleket a borítékba, majd beburkolózik a pokrócba és hátat fordít Clarának.
Clara …pihenjen csak. Nyugodtan… És…
ZENE (Mosonyi: 2. Perlen, 1. tétel) Mosonyi tovább olvassa levélszövegét.
Csak a Zongorista látható, Clara és Mosonyi képe elsötétül.
Mosonyi „De nem folytatom tovább erkölcsi tanításaimat, inkább kegyeddel kívánok – szép bál-királynő! – még némely tárgyról csevegni. Hogy magam miért nem keresem fel a tánctermeket? Azt hiszem, az elmondottak után szükségtelen bővebben földerítenem. Tudom, önzőnek fog kegyed tartani, s nem képzelheti, miként lehetséges, hogy annyi bájos virágkoszorúért sem akarok egy pár órát feláldozni. Érzem, hogy kegyednek már csak gondolatban is ellentmondani; illetlenség, s udvariatlanság. De azért mégis föl akarom tárni előtte legelrejtettebb gondolataimat is, azon meggyőződésből indulva ki, hogy leírt vallomásaimat lángokra eresztendi kegyed, nehogy eretnekségem a világ tudomására jusson.”*
A zene vége felé már látjuk Mosonyit, aki csukott szemmel ül. Clara pedig a másik padon. Clara a zene végén a zene dallamát – mintegy altatódalként – dúdolja. Mosonyi erre felriad.
Mosonyi Honnan…
Clara Csak nem ébresztettem fel?
Mosonyi Maga még mindig itt van?
Clara Sajnálom, igazán… Haragszik még rám?
Mosonyi Nem értem… Mintha…
Clara Neheztel rám, igaz?
Mosonyi Hagyjon már békén! Mintha megkértem volna valamire az imént. Egyszerűen nem értem. dúdolja az előző dallamot Pedig ez az a dallam.
Clara Milyen dallam?
Mosonyi Egy dallam. Semmi köze hozzá. Egy emlék. Régről.
Clara De hát ezt dúdoltam az előbb!
Mosonyi Maga? Az nem lehet.
Clara Dehogynem. Mondom, énekelgettem egy kicsit.
Mosonyi felindulva Ez a dallam…
Clara A ruhája már biztosan megszáradt.
Mosonyi Honnan ismeri ezt a dallamot? Kitől hallotta?
Clara Nem tudom, mit történt magával. Hogyhogy honnan ismerem? Hát… Miért ne ismerhetném?
Mosonyi Azt ne mondja, hogy a férjétől tanulta… Ezt nem tanulhatta tőle! keresgéli a szemüvegét Jaj, adja már ide a szemüvegemet! Nem értem ezt az egészet! Kicsoda maga, hogy…
Clara Hazudtam magának.
Mosonyi Hazudott?
Clara Igen.
Mosonyi Miért?
Clara Tudja… Az én férjem – az én férjem már nem él. Régen meghalt már. És én magam is muzsikus vagyok. Egy koncertturnéról jövök éppen. Ezt a darabot pedig… Ez a darab a kedvenc darabom. Szeretném eljátszani a legközelebbi koncertemen, Pesten. Ezért is dúdoltam az előbb.
Mosonyi Maga ezek szerint zongorista? Hazudott nekem… Honnan szedte ezt a darabot? Ki adta magának?
Clara Miért?
Mosonyi Tudnom kell!
Clara idegesen feláll, a táskájához lép és előveszi a darab kottáját. Megmutatja Mosonyinak.
Clara Ezt a kottát a mű szerzőjétől kaptam. Valamikor. Sok évvel ezelőtt.
Mosonyi Sok évvel ezelőtt… És… Ez nem lehet… A mű szerzőjét Michael Brandnak hívták. Ugye?
Clara Igen. Ő volt az a német szerző, akiről…
Mosonyi Nem lehet, nem tudom elhinni! Maga… Az… Aki művészetével egész Európát lehengerelte már! Aki az összes jelentős koncertpódiumon fellépett! Aki valóban csak olyanokkal mérhető össze, mint akár Liszt Ferenc!
Clara Nem tudom, miről beszél.
Mosonyi Aki a szegény, megboldogult Robert Schumann felesége volt… Clara, mondja, maga az? Maga Clara Schumann?
Clara csendben ül.
Mosonyi És én meg… Ó, Istenem! Tudja meg. Én adtam magának ezt a kottát.
Clara Az egy lángoló tekintetű, szénhajú fiatalember volt…
Mosonyi És most egy ritkuló hajú öregembert lát helyette, igaz?
Clara De hát valami egész más nevet mondott nekem, amikor bemutatkozott.
Mosonyi Egy magyar nevet. Magyar vagyok. És akkor is magyar voltam! Csak a nevem volt más! Ez a darab, ez a dallam az enyém! Én írtam!
Én sem voltam teljesen őszinte magával. Nagybőgős voltam és vagyok a mai napig. Ez igaz. De zeneszerző is! Egyszer régen Clara Schumann fellépett Pesten, és ámulatba ejtette a közönséget játékával. Ott voltam! Hallottam a koncertjét. Épp akkoriban készültem el a Két gyöngyszem című darabommal, amelyet a feleségemnek írtam… De amikor meghallottam a maga zongorázását, nem tudtam uralkodni magamon. Oda kellett, hogy adjam a Két gyöngyszemet Clarának, a legnagyobb zongoristának, akit valaha is hallottam. szinte eksztázisban Olyan volt a pódiumon, mint egy királynő! A maga egyszerű méltóságában, szépségében, megejtő és ártatlan démoniságában! Egy koszorút is adtam magának a kotta mellé. Emlékszik?
Clara Emlékszem.
Mosonyi Könnyeket csalt a szemébe az a koszorú. Erre is emlékszik?
Clara Robertre akart emlékeztetni azzal a koszorúval, igaz? A férjem akkor már haldokolt.
Mosonyi És Brand átnyújtotta úrnőjének a művet…
Clara A művet, amit a feleségének szánt…
Mosonyi Clara, ne is kérdezzen tőlem semmi mást már. Tudja, mit mondott magáról Liszt, amikor Bécsben hallotta egy zongoraestélyét?
Clara Mit mondott?
Mosonyi Hogy a fél életét odaadná, ha úgy énekelne a zongora a keze alatt, mint amikor Clara Schumann zongorázik!
Clara És? A ruhámról nem tett említést?
Mosonyi Azt mondta, el akarja játszani a Két gyöngyszemet? Ez nagyszerű, Clara! Olyan boldoggá tett! Nem is emlékszem, mikor éreztem utoljára ilyen örömet! Mikor? Hol? Mondja, mondjon el mindent!
Clara Tudja, amikor megkaptam azt a kottát, még aznap lejátszottam magamnak a szállodában, ahol laktam. Szerettem volna másnap megköszönni a szerzőjének… Mert ez a darab egyszerűen csodálatos. Valódi mestermű… Azonnal meg akartam köszönni. Kerestettem Brandot, de nem találtam sehol. Egy ekkora tehetség! Hova lett a nagyvilágban? Most a titkáromat azért küldtem Pestre – még az érkezésem előtt –, hogy derítse ki, hol van az a Brand. Az a kiváló zeneszerző, aki ilyen csodát alkotott. Azóta nem hallottam róla, eltűnt. Aztán azt gondoltam, talán elköltözött más országba. De hogy itt van, és most itt ülünk együtt egy koszos kikötő várójában – ezt sohasem gondoltam volna.
Mosonyi Az a Brand több kötetnyi zongoraművet, kamaraművet komponált! Meg egy zongoraversenyt is! Senki nem játszotta el, azóta sem… És operákat. Szimfóniákat… Több darabomat maga Liszt dirigálta.
Clara De hát akkor miért nem halljuk a műveit? Egész Európa a maga nevét ünnepelhetné!
Mosonyi Mert… Mosonyi lettem, Clara! Ahogy elnézem az arcát… Most már emlékszem. A szemére leginkább. Arra a két gyöngyszemre, amelyek akkor megigéztek. Ezek a szemek már sokakat levettek a lábukról, tudom nagyon jól! Robert Schumann világszép felesége mindenkit meghódított, aki csak a közelébe került… Lisztet is… Igaz? És Brahmsot… Beszélik ám… Talán tényleg álmodom…
Clara Adhatna nekem néhány instrukciót, hiszen most fogom először játszani a Két gyöngyszemet! előkapja a kottákat Itt azt írta, hogy le kell tartani ezeket a hangokat. És a jobb kézben? A bal kéz átadja a motívumot a jobbnak, igaz?
Mosonyi Mutassa, mutassa csak. Hát persze. Így gondoltam. Pontosan így. A bal és jobb kéz hangjai a belső szólamokban lebegővé, könnyűvé teszik a szövetet, míg…
Clara Míg a dallam énekel, igaz?
Mosonyi Igen, igen. Szárnyalóan, odaadóan, repdeső lélekkel énekel ez a dallam. A maga ujjai ezt tökéletesen fogják érezni.
Clara És itt, itt mit tart fontosabbnak? Ezt a kígyózó skálamenetet, vagy a bal kéz negyedekben lépegető szólamát?
Mosonyi Mindkettőt, Clara! Ezek a hangok itt a lélek legmélyéről szólnak… És amazok pedig a szív gyötrelméről…
Clara Ha eljátszom a hangjait, maga boldog lesz, igaz?
Mosonyi Soha ennél nagyobb örömöt nem tudnék elképzelni!
Clara Meghívom a legfontosabb impresszáriókat a koncertre, mit szól hozzá? Aztán, majd a koncert után, ha lenne kedve, eljöhetne velem Drezdába. És Bonnba.
Mosonyi A világhír sohasem érdekelt.
Clara Hát persze… És velem jönne Európa összes hangversenytermébe, ahol majd játszom. Mindenhol elő fogom adni a műveit. Tudja, hogy a férjem darabjai is nekem köszönhetik népszerűségüket? Én mutattam be valamennyit.
Mosonyi A szóló zongoradarabjaimat még nem adta elő senki sem…
Clara Hát épp ezért kell velem jönnie. Csillagot csinálok magából! Már szinte látom magam előtt a plakátokon: Mihály Mosonyi! Annyit fog keresni, amennyit nem szégyell! Összehozom a kiadómmal is Bonnban! És beviszem a lipcsei Zeneakadémiára is! Magának ott kell tanítania!
Mosonyi Igen, tanítanom is kellene…
Clara A legjobb helyen! Mert – Mosonyi Mihály, tudja meg, ha annyira magyar akar maradni itt, ebben az országban, senki sem fogja megismerni!
Mosonyi Clara… megfogja Clara kezét Milyen kicsi, törékeny keze van… Mondja meg Clara, mit tegyek? Levelet kell fogalmaznom, ugye? „Tisztelt Herr Director!” Ó, hogy gyűlöltem mindig az ilyesmit… Alulírott, Mihály Mosonyi…
Clara Michael-t írjon, az ég szerelmére!
Mosonyi Jó. Tehát, alulírott, Michael Mosonyi, nagy tisztelettel és megbecsüléssel küldöm Önnek azon zongoraműveim listáját, amelyeket a világhírű művésznő, Clara Schumann mutatott be hangversenyein. E szóló zongoradarabok mindegyike kinyomtatásra érdemes, erről maga Clara Schumann művésznő is számtalanszor bizonyosságot tett már Önnek küldött leveleiben.
Clara Alá is írom majd!
Mosonyi Amint ezt a művésznő saját keze aláírásával is igazolni tudja…
Clara Ne is folytassa! Most azonnal meg kell ezt írnia piszkozatban!
Mosonyi Azonnal?
Clara Úgy, bizony! Kell egy papírdarab! Ott van magánál egy egész tömbnyi! Adja ide!
Mosonyi előkapja a leveles borítékját és odaadja Clarának.
Mosonyi A zongoraversenyemhez nagy szimfonikus zenekar kell…
Clara A drezdaiak, vagy a lipcseiek mind a lábam előtt hevernek.
Mosonyi Talán Liszt is aláírná…
Clara kitép egy lapot Mosonyi írótömbjéből.
Mosonyi Talán – Wagner is…
Clara Igen, Bonn, Lipcse, Drezda és aztán Bécs! Az ottani filharmonikusoknál jobb zenekart el sem tudnék képzelni!
Egészen közel lépnek egymáshoz.
Clara Hideg van már. Nagyon… Lassan – hajnalodik…
Hosszan néznek egymás szemébe.
ZENE (Mosonyi: 2. Perlen, 1. tétel – részlet )
Clara Azt hitte, el tudtam valaha is felejteni?
A zene elhallgat.
Clara Félek. Kietlen ez az ország. Mondja, mi lesz velünk? Nem jön az a hajó? Már sohasem? Velem marad, ugye?
Mosonyi Nem, nem tehetem. Nem lehet. Folytatnom kell a levelemet! Most, azonnal. előhúzza az írótáblát, íróeszközt Paulina várja.
ZENE (2. Perlen 2. tétel)
Clara mozdulatlanul áll és hallgat. Mosonyi ismét írni kezd és halljuk tőle a levélszöveget.
„s hogy ugyan mint illik deli szép termetére a gyönyörű magyar házi öltözet?
Akkor ne ítéljen meg kegyed, ha emlékeim bájos kertjében egyszersmind azon drága értékű virág-koszorúval is foglalkozom, mely kegyed szép lelkét körülfonja, s melynek megkötésében én is szerencsés vagyok csekély osztályrészemmel dicsekedhetni.”*
Hirtelen zaj hallatszik kívülről és kopogtatnak. Mosonyi abbahagyja az írást. Clara még mindig nem mozdul. Mosonyi az ajtóhoz lép, és kinéz.
Mosonyi Egy futár. Clara Schumann asszonynak hozott üzenetet. Felolvassam?
Clara csak hallgat. Mosonyi kibontja a levelet.
Mosonyi Az ön titkárától jött. „Asszonyom! Pestre érkezvén hallottam a hírt, miszerint az ön gőzhajója várhatóan csak másnap, egynapos késéssel tud majd elindulni. Ezért önért küldettem egy kocsit egy közeli faluból, amely hamarosan oda fog érni önhöz, a hajóállomásra. Kérem, hogy szálljon majd fel rá, és azzal jöjjön Pestre. Így sokkal hamarább ide fog érni, és az út sem lesz annyira veszélyes, mintha hajóval utazna. Várom az Európa Szállóban. Az önt mélységesen tisztelő…
Clara Elég. Rendben. Elmegyek.
Mosonyi Segíthetek?
Clara Nem szükséges.
Mosonyi A takarója…
Clara Maradjon magánál.
Mosonyi Ahogy gondolja, Clara.
Clara Velem jöhet, kocsival Pestre. Gondolja meg.
Mosonyi Meggondoltam.
Clara Ideadná a kalapomat? Ha elintéztem a pesti koncertem körüli ügyeket, hazamegyek. Aztán visszautazom Pestre, ahol négy hét múlva lesz a hangversenyem, a Vigadóban. El fogom játszani a Két gyöngyszemet. Megígérhetem, hogy méltó társaságban. Férjem Pappillons-ja és Carneval-ja között. És megtanulok még addig egy magyaros Liszt-művet is. Szép műsor lesz. Remélem, ott lesz.
Mosonyi Természetesen ott leszek.
Kívülről kocsi csikorgása hallatszik.
Clara Indulok.
Mosonyi Kikísérem.
Clara Nem kell.
Mosonyi Ég önnel.
Clara kezet nyújt Isten önnel. indul kifelé Aztán a koncertre – felőlem – akár magával hozhatja azt a kis bájos Paulinát is. Ha tiszteletjegy kellene…
Hosszú csönd.
Mosonyi Paulina a feleségem, Clara.
Clara Akkor értesítsen. kilép és becsukja az ajtót
Mosonyi visszaül padjára.
ZENE (Mosonyi: 2. Perlen, 2. tétel, rövid részlet)
Kézbe veszi az írótáblát, mintha még írni akarna, aztán meggondolja magát, és elteszi a táskájába. A zene abbamarad.
Mosonyi Bocsáss meg nekem, Paulina, kérlek…
Sötét.
HARMADIK JELENET
Hetekkel később. Hangverseny a pesti Vigadóban, Clara zongorázik.
ZENE (Mosonyi: A csalogány búcsúja, végig megy a mű)
A színpadon sötét van, a Zongorista arca nem látszik.
A ZENE befejezése után világos lesz a színpadon és felhangzik a taps, Clara virágcsokorral a kezében hajlong. Ekkor látszik, hogy ő zongorázott.
NEGYEDIK JELENET
Mosonyi lakásában Clara hangversenye után. Mosonyi úgy ül, ahogy a darab legelején, pokrócba burkolva, ölében írótáblája. Clara lép be a szobába.
Clara Az inasa nem akart beengedni! Micsoda modortalan egy fickó… Ó, bocsánat, nem tudtam, hogy…
Mosonyi Ki maga?
Clara Bocsánat uram, azt hittem… Küldtem Önnek meghívót. Liszt ott volt. Ábrányi ott volt. Mindenki eljött, még a főtanácsos úr is. Ilyen hosszú idő után végre újból koncertet adtam Pesten, bemutattam az Ön művét is, és akkor épp Ön nem jön el!
Mosonyi Maga…
Clara Én vagyok az. Clara Schumann, tudja, nem?
Mosonyi Clara?
Clara Most látom csak, mennyire alkalmatlan, hogy beállítottam így, hívatlanul.
Mosonyi Közelebb jönne, kérem? Milyen nevet is mondott?
Clara Ön nagyon, nagyon – nincs jó bőrben, nem is akarom zavarni tovább.
Mosonyi Jöjjön, csak jöjjön közelebb.
Clara Mi a baja? Mi történt? Talán meg sem kapta a meghívást?
Mosonyi Nem tudom. Talán kicsit… erősen köhög …megfáztam. A legutóbbi utamon… Mutassa az arcát, kérem. kézzel tapogatja Clara arcát
Clara Nagy siker volt. A Zwei Perlen. Az első darab után már felcsattant a taps.
Mosonyi Clara ruhaujjának fodrát simítja Elegáns hölgy lehet, ez a finom csipke nem olcsó darab.
Clara A másodikat meg kellett ismételnem!
Mosonyi köhög Töltene nekem egy kevés teát? Teljesen kiszáradt a szám.
Clara Ráadásnak még eljátszottam a Csalogány búcsúját! A maga legszebb zongoraművét! Az éjjeliszekrényen álló teáskannából teát tölt egy csészébe. Liszt gratulált a végén. Odajött hozzám. És a maga darabjaihoz külön is gratulált.
Mosonyi Csak a kamillateát tudom meginni. A torkom… Mosonyi remegő kézzel a forró teáscsésze után nyúl, de az kiesik a kezéből. Jaj, de ügyetlen vagyok… Mosonyi fel akar állni. Fel kell takarítanom… Nekem ezt itt… mindent el kell rendeznem… Összeszedi minden erejét, hogy felálljon, de nem sikerül. Clarába kapaszkodva visszaroskad a székébe.
Mosonyi Mindent! Érti? A dolgaim… Nem ereszti el Clara kezét.
Clara Nagyon magas láza van! Van gyógyszere?
Mosonyi A teám…
Clara Nyugodjon meg, maradt még a kancsóban. Ha elereszt, töltök. Mosonyi lassan elengedi Clara kezét
Mosonyi A teám… Clara az asztalon lévő kiskanálba önt teát a kancsóból, megitatja Mosonyit és megtörli a homlokát. Aztán felszedegeti a földről a szilánkokat.
Clara Hol tartja a gyógyszereket?
Mosonyi Keserű. Nem kell. Adjon még teát. Kérem.
Clara újra megitatja őt a kiskanállal.
Mosonyi Köszönöm. Most jobb. De mondja csak, miért is jött ide?
Clara Én csak, csak… Örültem volna, ha hallja a sikert. Ha maga és a kedves felesége eljönnek és hallják.
Mosonyi A feleségem?
Clara Igen, a felesége. Gondolom, ő is szívesen hallotta volna a koncertet.
Mosonyi A feleségemről beszél?
Clara Mindketten láthatták volna a hatalmas ünneplést, ami nem nekem, hanem a nagy magyar komponistának, Mosonyinak szólt ezen az estén. Magának. Ünnepelték! Éljenezték, a nevét kiabálták!
Mosonyi A feleségem… Akiről beszélt… Paulina… Már régen meghalt.
Clara A felesége…
Mosonyi Több, mint húsz éve. Vagy még régebben. Nem is tudom már.
Clara Igazán…
Mosonyi Tüdőbaj… Nem tudom, mikor pontosan… De nagyon rég történt…
Clara Sajnálom.
Mosonyi Talán hamarosan láthatom őt újra. Olyan régóta vár…
Clara Sajnálom. Nem tudtam.
Mosonyi Ez biztos. Semmiben sem voltam még ennyire biztos. Hamarosan. Igen. Tudom.
Clara egy darabig csendben áll Mosonyi mellett, majd szó nélkül kimegy a szobából.
ZENE (Mosonyi: 2. Perlen, 2. tétel , közepétől a darab végéig)
Fokozatosan sötét lesz a színpadon, csak a Zongoristát (Paulinát) látjuk. A ZENE alatt megszólal Mosonyi hangja is, kívülről.
Mosonyi hangja: „Nem képzelhetek magamnak szebb ideálképet, mint azt, midőn kegyed pompás falusi lakának erkély termében zongorája mellett ül, s bájos ujjaival ábrándos hullámzásba hozva annak billentyűit, messze letekint az előtte elterülő park kies pontjaira, szabad szárnyakra eresztvén gondolatjait, s érzeményeit. Gyöngéd kezei alatt miként emelkednek a zongora hangjai! – Kiemelkedik kegyed a mindennapiasság légköréből, feledi az élet terheit s fájdalmait, lelke megtisztul minden földi salaktól, s valóban azzá válik, ami előttem már eddig is volt, tudniillik: angyallá.
Kilenc múzsa van – előttem kegyed a tízedik, kinek is örökös tisztelője lenni meg nem szünend. – Mosonyi Mihály.”*
A ZENE a tétel végéig szól.
Sötét.
VÉGE
*A jelölt idézetek Mosonyi Mihály: Levelek Paulina kisasszonyhoz című, a Zenészeti Lapokban az 1860-as évektől megjelent írásaiból származnak.
Nagykovácsi, 2015. 08. 06.
A színdarab felolvasószínházi bemutatója 2015. december 19-én volt a budapesti Nemzeti Színházban, Bánsági Ildikó, Blaskó Péter színművészek, valamint Elek Szilvia zongoraművész közreműködésével. Az előadás rendezője Árkosi Árpád volt.
Jegyzet
Mosonyi Mihály rövid, ötévnyi házasság után, fiatalon vesztette el feleségét, aki tüdőbajban halt meg. Mosonyi soha nem heverte ki a tragédiát, s egész további élete során feleségét szerette. Számos művét neki ajánlotta, s a Zenészeti Lapokban megjelentetett cikksorozatát éveken át elhunyt feleségének írta Levelek Paulina kisasszonyhoz címen.
Illusztráció: Mosonyi Mihály portréja (kb. 1864)
Ezek is érdekelhetik!
Zatyko-Zana Annamária: Aylides (részlet) →
Tatár Rózsa: Ady és Adél – „Lázálmok” az életünkből →
Lukáts János: De, hiszen ez Berlin! →
