Basa Viktor: Két vers
Cirenei Simon éneke
1
lassan fontold a szálfa súlyát
emelj szentélyt belőle egyszer
a hűség legyen az alapja
mint halott törzset rendületlen
izmoddal tartsd föl a magasba
hogy a halál ellen megálljon –
a menny így osztja rád a terhét:
vétlen szentség ragyog ruhádon
2
váratlan Sion kapujában
a test fáradt megalkuvása –
én nem tudom miként kerültem
a megkínzott ács oldalára
3
sötét beszéde napvilágát
az értelem hiányjelében
amint vak bányaló a tárnát
a testi fájdalomban értem
a testi fájdalomba értem
szemembe ég a láthatatlan
koldus bőrén vakít az éjjel
jóság mezítelen alakban
4
a történet betűje lettem
a szenvedés segéd igása
igennel teljes szent sötétben
a lét-kimondás munkatársa
5
Jeruzsálem fény-jel az arcon
bizonytalan jótettek éke
vállamon, mely halálra gyönge
szálkás, kemény gerenda éle
szálkás gerenda dörzsölése
halálra szánt ifjú magánya
vállamba, mely életre gyönge
nyomot farag a durva szálfa
6
száz lépésre helyébe hívott
azóta vére megszilárdult
bennem hajol földig az ember
súlya alatt szívem kitágult
Aldebaran
festett az ősz egy óriás narancsot
gömb-lángolása langyosan melenget
pasztell szárnyas mozgat bronz horizontot
az ég felhős áramokkal legyezget
a lágy lombokat lengető szelídség
szerelmet szór egy haldokló bikára
szőrét rőt fátyollal díszíti a fény
és csókot lehel a homlokára
elszáll az indulat, akár a nappal
a testen apró villámok remegnek
a hős vadász tőre mozdíthatatlan
a vad szeme Orionnál pihen meg
lobban egyet a narancsszínű katlan
és könnyű lesz a lelke, mint a gyermek
Illusztráció: ifj. Pieter Brueghel Kálvária c. festménye
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
