Babics Imre: Csengettyűk csődlakóknak (Tűtükör 1.)
SZINOPSZIS
(A szerző alapos kifejtése)
Tűtükör című haiku-kötetemet formai értelemben a közismert Fibonacci-sorozat ihlette, ahol az első két elem 0 és 1, a további elemeket az előző kettő összegeként kapjuk. Mint tudjuk, a Fibonacci-számok végtelen sorozatot alkotnak, ennek első néhány eleme: 0,1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34…
A Tűtükör első részében, a Csengettyűk csődlakóknak címűben megfordítom ezt a végtelenbe tartó sorozatot, és a 34-es számból álló elemmel kezdem.
Ennek a harmincnégy haikuból álló résznek a címe: Összeomlás. Édesanyám 2008-ban történt halála nagyon megviselt, kórházba is kerültem, s ott, a sümegi pszichiátrián kezdtem el írni e könyvet, ez a fejezet tehát akkori állapotom tükrözi, a depressziós gyászreakció felé tartó psziché vergődését a rátörő magány szörnyű szorításában.
A második rész huszonegy haikuból áll, címe: Visszakapaszkodás. A gyógyulás folyamatát próbálom ábrázolni haikuimmal; az engem körülvevő természet segítségét, növényekét, állatokét.
A tizenhárom darabból álló harmadik rész címe: Széttekintés. Itt korábbi utazásaimról írok, feltűnik a hetvenes évek Lengyelországa éppúgy mint az ausztrál kontinens, valamint Finnország és Dalmácia.
A nyolc haikuból álló fejezet címe: Ráhangolódás. Itt a már a természettel való minél erőteljesebb azonosulás a cél mint a túlélés egyetlen lehetséges módja, ehelyütt ezt próbálom ábrázolni.
Az öt haikuból álló fejezet címe: Átvezettetés. A természet abban is segít, hogy az ember megcélozhassa a transzcendens szférákat, itt erről írok.
A három haikuból álló rész címe: Megbékélés. Tartalma a sors elfogadása, feldolgozása.
A két haikuból álló rész címe: Kiemelkedés. Az égi pompa felé vezető út megrajzolása volt itt a célom.
Az első egy haikuból álló rész címe: Bebocsáttatás. A képzelet Isten közelébe juttathatja az embert, erről szól a háromsoros.
Az utolsó elem is egy haiku. Címe: Elhallgatás. Itt a lehetséges egyetlen háromsorossal próbálom kifejezni a földi léthez való kötődésem:
Teremtett világ,
csodállak, amíg lehet.
Himnuszom ennyi.
Ezen a ponton érdemes leírni, hogy a kötet tulajdonképpen egy hatalmas metafora: a szavak kozmikus tű hegyeként tartanak az Egy felé, ami után már csak az absztrakt szám, a 0 következik, s azt már tényleg csak a csenddel lehet kifejezni, költőnek arról nincs mit írnia.
Ez a hatalmas tűhegy a kötet második részében jómagam, a költő szelleméről mint egyfajta tükörről visszaverődik, s onnan a végtelenbe tart, ahová értelemszerűen nem juthat el, megáll a 34-es elemnél.
*
A második rész címe: Ellenszérűn.
Itt tükörszerűen, megfordítva, tehát az eredeti Fibonacci-sorozatnak megfelelően haladnak az elemek.
Az első, egy haikuból álló elem címe: Antitézis. Az emberi esendőség a tárgy.
Fájdalmas űr a
testben, fájdalmas űr
testben, s dalaim.
A második elem címe: Antipólus. Ember és kozmosz viszonyát ábrázolom a háromsorossal, az esendő ember szemszögéből.
A harmadik elem címe: Antimatéria. A szellemi ember és a durva anyag találkozásának bemutatása a tartalom.
A negyedik elem címe: Antidemokrácia. Az individuális művészi világkép rajzolódik ki ebben a fejezetben.
Az ötödik elem címe: Antihumánum. Az emberiséget csak az mentheti meg, hogyha feladja azt az álláspontot, miszerint a világon ő a legfontosabb. Ez a rész erről szól.
A hatodik elem címe: Antitalentum. Önmagam, az ügyefogyott költő vergődését ábrázolom a kíméletlen anyagi körülmények között.
A hetedik elem címe: Antitoxin. Ebben a részben úgyszólván megpróbálok ellenanyagot kitermelni háromsorosaimmal a magam és olvasóim számára a világunkból áradó fájdalom ellen.
A nyolcadik elem címe: Antifantázia. Szigorúan a tényekről szólva bírálom jelenkori állapotainkat.
A kilencedik, egyben utolsó, tehát harmincnégy haikuból álló elem címe: Antitradicíó.
Ebben a részben szakítok az általam (is) képviselt hagyományos haikuírással, a természetből vett pillanatrajzok helyett filozófiai és társadalomkritikai mondandómra helyezem a hangsúlyt.
***
Összeomlás
Alszom, lábamnál
macska, az ágy mellett eb,
álmomban cápák.
Éjféli csendben
tűnődöm, merre járhat
szelíd őzbakom?
Barát, ellenség,
hajnali villámlásban
mélyen alusznak.
Tépi a szél a
fák csúcsát, vergődik egy
mérgezett moly is.
Hajnalban halott
macskám lépteit érzem
a takarómon.
Köd lebeg a fák
fölött. Felszívja a Nap,
s engem is várnak.
Észrevétlenül
lombosodtak ki a fák:
már nem vagyok itt.
Csúf plazma követ:
bolygóm spirituális
pajzsa erőtlen.
Vackom kutatom
e táj lankáin már, hol
kiszenvedhetek.
Fácánfiókák
rebbennek fel léptemre:
az én szégyenem.
Vén galagonya,
száradó, szinte érzem
elsóvárgásod.
Anyját keresi
az eltévedt vadmalac.
Ő rátalálhat.
Harkály kopácsol.
De már túl sok a beteg
fa s társa nincs.
A földútra egy
szamárkenyér hajol,
zöld kérdőjel: Miért?
Ölemben vörös
macska: halott anyámtól
élő örökség.
Szúnyog, bonyolult
alkotás, rút majomként
semmibe veszlek.
Kaszám pengéje
elől szöcske ugrik fel.
Világát sújtom.
Borostyánfüggöny
csüng alá körtefámról.
Rejtene, késő.
Fecske röppen a
szobámba, s felvillan: én
csak haldoklom itt.
Őrjöngve nő a
bambusz, s lám, én egyre
szomorúbb vagyok.
Döglött, zöld szöcske
életvonalamon. Már
többet tud nálam.
Szemeimben már
őrület, tudom. Teknőst
etetek hallal.
Halottasház, a
tébolydáé. Rácsán szál
kóró zacskóban.
Harkály kopácsol
vén kőrisen. Köröttük
tudathasadás.
Vadgesztenyefák
virágzanak. Alattuk
vágy és düh vibrál.
Szemem kékségét
dicséri egy bolond lány.
Érintéséhség.
Kóbor, korcs kutya.
Mindenki eteti itt,
mégis nyugtalan.
Macskák, cinkék, mind
éli saját életét,
a skizofrén nem.
Bepelenkázott
roncs: delírium tremens.
Varjakról motyog.
„Tedd a valagad
a vécére!!!” remeg a
platán gubacsa.
Sóhaj vesz körül
drogfüggő fiú, fáké,
s csak nem is sejted.
Férfiak, nők, mind
kielégületlen. Bő
almatermő év.
Míg gyógyulok dús
parkban, kutyám szenved; vár
utcánkban, étlen.
Visszakapaszkodás
Fecskék cikáznak
zsendülő búzamező
fölött. Ó, élet!
Sarjadzik az én
télálló banánom, hív
vissza e térbe.
Virágzó akác,
bodza, fehér menyasszony
mind, az út mentén.
Egy vizespohár
szétpattan nagy robajjal:
anyám átjutott.
A hajnali Nap
kibukkan a domb mögül.
Kutyám fut felé.
Cseresznyém rigók,
seregélyek dézsmálják.
Mosolygok újra.
Esővíz a vén
ladikban. Bölcső az is,
békapetéké.
Kék acsa tánca
alatt teknősöm a Nap
hőjét élvezi.
Kertemben kedvenc
gyümölcse: egres várja
halott nagyanyám.
Kutyám mellettem
ússza át a tavat. Nem
tudom, félt-e, sem?
Látom, ölyv mögött
vörösbegy repül, s látom
értetlen magam.
Fű közé teszlek
nőstény szarvasbogár, a
földút porából.
Egy vízipocok
bukkant fel tavamból, s én
megsimogattam.
Telihold süt át
fenyegetőn a fűzfán.
Békák mit bánják!
Rossz erkölcsöm nem
bánja, falkavezérnek
tart két korcs kutyám.
Vadmacska néz el
fejem fölött megvetőn,
fára felűzött.
A gólyafészek
alá veréb húzódik
az eső elől.
Későn ívnak az
aranyhalaim. Sugalld:
hosszú lesz az ősz.
Rozsdafarkú ring
szál gaz hegyén. Csöpp nyugta
számomra játék.
Kiáradt a tó,
s a nádasba szorult egy
ponty. Megmentettem.
Egy üregi nyúl
maflán bevárja kutyám.
Kis hősnek tartom.
Széttekintés
Rohant a tenger
felé két fiú. Más lett
az ismeretlen. széttekintés(Gdansk, 1977)
Őscsend árad a
mélyből, de óvják tőlem
dobozmedúzák.széttekintés (Arafura-tenger)
Krokodilfarm: kis
tóba összezsúfoltan
rettegett erő. széttekintés(Darwin)
Milyen szégyen: a
bennszülöttek szent hegyén
fehér gőg hemzseg. széttekintés(Uluru)
Földrésznyi, forró
sivatag ásít rám: itt
belül kell élni. széttekintés(Coober Pedy)
Fókák a parton.
Lustálkodásuk pénzt hoz
élelmeseknek. széttekintés(Cangaroo Island)
Mivé lettünk? Egy
kagyló héját bámulva
hitetlenkedem. széttekintlés(Apollo Bay)
Árnyékom fölött
idegen ember jön-megy.
Sirályvijjogás. széttekintés(Helsinki)
Hattyúpár jön a
tengerből felém, boldog
fiókáival. széttekintés(Helsinki)
Hömpölygő felhők: a
szemhatár. Lángokban
lehorgonyoztam. széttekintés(Nummela)
Delfinek. Vajon
mit gondolnak felhőkről,
sziklaoromról? széttekintés(Zavala)
Pálmafa, törzsed
pikkelyei alkotják
déli páncélom. széttekintés(Jelsa)
Szamurájbarát.
Vigyázva lép: csigákat
kerül ki. Harcos. széttekintés(Gyöngyöstarján)
Ráhangolódás
Szemhéjam mögött
szárnyak bontakozása.
Mézaugusztus.
Gaz veri fel a
szántóföldet. Ősi jog
nyilvánul ki itt.
Hullott, rothadó
körtén darázs, légy, hangya
osztozik. Társak.
Nem alázom meg
kutyám: vezényszavakat
sohasem tanult.
Imádott kecském
teteme fölött pompás
rebarbara nő.
Mamutfenyőmnek
megígértem: a Túlból
is figyelek rá.
Tó tükre alatt
csuka rabol; vízgyűrűk:
békém meglelem.
Reped a dió
zöld burka; jövőm féltem:
közeleg az ősz.
Átvezettetés
Mi voltam én e
Földnek: hajszálgyökérnél
több vagy kevesebb?
Ölyv köröz fenn, úgy
áhított magasságban.
Zsákmánya: lelkem.
Ha kertem fölött
majd óceán zúg, kövek
emlékeznek rám.
Álmom kioktat:
jégkásás vízben úsztam,
mégis nevettem.
Szivarom füstje
felhőkkel úszik versenyt
egyensúly felé.
Megbékélés
Boldog kutyáim
harmatos fűben futnak
hozzám, bolondhoz.
Ölyv egeret kap
fel, leszállnak lelkemre
égerős szavak.
Hallom a vidrát
a nádasban: létmámor,
velem, nélkülem.
Kiemelkedés
Fagy marja arcom
a tó jegén; lobognak
Isten tervei.
Egy pokoli év
végén hópehely olvad
pőre mellemen.
Bebocsáttatás
Kibújt a búza.
Ó, eggyéhangoltság, egy
lét, közös halál!
Elhallgatás
Teremtett világ,
csodállak, amíg lehet.
Himnuszom ennyi.
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2016)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
