Szilvási Pál: Három vers
dal az aszfodéloszról
mostanában mindig beborul az ég
nem tudom hogy érde
nem tudom hogy érdemes-e még
álmodni valami kertet
valami kertet tudod egy padot
érdemes-e nyugtatni a lelked
a szemed körül futó ráncokat
kisimítani még meddig hagyod
én mindig vigasztaló szava
vigasztaló szavakat kerestem
de elszáradt a lunária
a holdviola fürtje a kertben
és késő volt amikor végre
amikor végre észrevettem
mostanában mindig beborul az ég
mostanában elmennek a jók
nem volt ilyen még
ilyen nem volt talán soha
mostanában nagyon sok a
mostanában sok a nekrológ
ha álmodom valami úton
valami úton inkább parton
megyek hozzád és semmit sem hozok
és hajlanak a lassú szélben
utánam hajlanak szelíden
a fehér szirmú aszfodéloszok
Hajnali varázslat
Az ember végül arra ébred
egy szelíd hajnalon,
hogy egész áttetsző az élet,
és egyszerű nagyon.
Nyílik az ég. A nap arannyal
díszíti a teret.
És az egyik tetőn egy angyal
rád néz, és integet.
Mert minden szép, a nyílt seb is,
a gonoszok orcája is,
a hivatalos iratok,
a priccseken alvó rabok,
a nyál a kövön, amit a
sötétlő meztelen csiga
húzott maga után, amíg
elvánszorgott a házadig,
a barackon a friss penész,
a folyton félő józan ész,
a bugyid, mikor leveted,
az eső, ahogy elered,
a gyárak betört ablaka,
a telefon: gyere haza,
a csillagos ég, mely fölénk feszül,
a törvény itt a szívünkben belül,
a pióca, a málna,
a kéjgyilkosok álma,
a tigris óriási mancsa,
Krisztus második főparancsa,
a szurkoló, mikor kanos,
s ahogy csöngetett egykor, régen
az a hajnali villamos.
Ha hitvány, látható hatalmak
pusztítanak kertet és házat,
s karmaikkal tüdőmbe marnak,
megvéd e hajnali varázslat.
Lehull a hó
Tarka madarak úsznak majd az égen.
Innen tudom, hogy egykettőre végem.
De nem félek. Sósperecet eszem.
Félelmetesen hideg a kezem.
Lehull a hó, és csönd lesz, mint az űrben,
vagy mint mikor a víz alá merültem,
és szétolvadt minden külső zsivaj,
mint pirítós forró testén a vaj.
Az emberek megállnak majd az utca sarkán,
s félszeg mosoly lesz egyik-másik arcán.
És finomabb lejtése lesz a szónak,
s a haldoklók halkabban haldokolnak.
A kocsmában kikapcsolják a tévét,
elmulasztják a kormányfő beszédét.
Sötét bort isznak hosszú nevű nők,
s rólam beszélnek egész délelőtt.
Aztán vége. Hazamegyek a hóban.
– Baj van? – Jól vagyok. Immár minden jól van.
Illusztráció: Aszfodélosz (Javier Martin fényképfelvétele, 2010)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
