Gyulai Katalin: Újjászületés
Szorosan lelkedre feszülő márványhártya.
Ráfeszítették szándék nélkül romboló évek.
Vacogó védtelenség.
Buborékvilág, szégyenben lappangó titkok árnyékában.
Kijelölt utadba vetett vakhit –
a magad építette rácsokról való boldog mit-sem-tudás vihar előtti csendjében.
Egy vakító villanás.
Szerelem.
Fénysebességgel táguló lelkeden a múlt márványa robban milliárd tűhegynyi szilánkra.
Cseppkő repeszek töviskoszorúként száguldanak rémült ereidben.
Eltagadott ős férfiszerelmed kínlódó tombolása zúzza porrá eddig hitt világod.
Őrjöngve pusztítasz és a romok kavarta porban az elpusztítottak kínját szenveded.
Vonszolod magad – sajgó seb –
vágyott-rettegett fény felé –
Eléred. Tükröd magzatmázas arcod ízleli.
Felszegett fejjel nézz szembe bárkivel, ki ítél-megtagad.
Teremtettél. Vérrel-könnyel.
Önmagadból szülted újra Önmagad.
Gyulai Katalin a 2015-ös Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Johana Trayanova fényképfelvétele
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
