Istenes Nóra: Az idők végéről (Bánki Éva: Fordított idő)
Ha nem vagyunk forradalmárok, akkor többnyire mindannyian a „történelem végén” élünk – megszenvedjük, sőt sokszor kibírhatatlannak érezzük saját korunk válságjelenségeit. De hogy éppen milyen jelenségek „kibírhatatlanok”, az természetesen függ attól, hogy a kora középkorban vagy az újkorban vagy a XXI. század elején élünk.
Bánki Éva lenyűgöző történelmi látomása, a Fordított idő a nagy világvége-proféciák idejébe, a kora középkorba kalauzol minket. A regény hősei a felbomlóban lévő törzsi mitológiák között már nem találnak biztos rendezőelvet, miközben a monoteista vallásoktól idegenkednek: a mohamedán vallást félelmetesnek, a kereszténységet pedig idejétmúltnak érzik. „Hisz a kereszténység, amihez az időt mérjük, már véget érni látszik Normandiában. A Feröer-szigeteken Kirklain király ledobta a válláról a keresztet, és visszatért a saját ősei hitéhez. Ma megint szabadon, a saját feje után imádkozhat mindenki…” – állapítja meg elégedetten a regénybeli krónikás, Illighaen. (43. old.) Ám Bizánc és a muzulmán fenyegetés árnyékában, a római kultúra mindenütt jelenlévő, impozáns emlékeivel szembesülve, az akkori európaiak önmagukat is tudatlannak, ostobának, jelentéktelennek érzik. De a fenyegetettség és a nyomasztó kisebbrendűségi érzés sem ad felmentést arra a kérdésre, hogy mivégre élünk.
A regény hőse természetesen nem egy legyőzhetetlen királyfi, nem is egy, az idő értelmén töprengő krónikás, hanem egy fiatal lány, aki szeretne túlélni az egymás ellen hadakozó germán nagyurak civakodásait. Riolda nézőpontja és társadalmi státusza a XIX. századi angol regények nevelőnőire hasonlít: félig-meddig szolga, de műveltsége, sajátos helyzete mégis az egymással vetélkedő fejedelmek világához köti. Bánki Éva regényében a szegényeknek és a gazdagoknak mindvégig mások a kérdéseik és mások a válaszaik. Szerelem, családi büszkeség, intellektuális kíváncsiság a gazdagok előjoga, míg a szegényeket a kiszolgáltatottság egészen másféle tapasztalatokra inspirálja. Mikor a fent említett normann krónikás a „névtelen szigeten” található irracionális jelenségek okait kutatja, Riolda apja, a kiszolgált katona csak legyint: „A szegénység is betegség (…) Telente összekapaszkodva alszanak, és néha-néha feltérdelnek, hogy valami fakérget rágcsáljanak. Aztán elfogy a fakéreg. Talán egymás szagából táplálkoznak. (…) Akik ennyit éheznek, azokat kárpótolja a képzelet” (57-58. old.). De a szegények mítoszait, az örökös nélkülözésben született álomképeket nem lehet megfejteni egy udvari krónikás nézőpontján keresztül.
Lovagi eposzokra emlékeztető hősök csak a Fordított idő mellékszereplőiként bukkannak fel, a regényben többnyire csak csavargókkal, törvénytelen gyerekekkel, renegát értelmiségiekkel, bujkáló szerzetesekkel, kalandorokkal, dadusból királynővé lett fiatal lányokkal találkozunk. Ez az a társadalmi alvilág, amely a sokat hangoztatott női szempont mellett szinte soha nem jelenik meg a középkor lovagregényeiben. Bánki Éva regényének alcíme nem véletlenül utal a mély tenger névtelenjeire, azaz a kiszolgáltatottakra és a szegényekre.
Mi, olvasók már a középkori ember regényben tükröződő mindennapi gondolkodását, idő- és térszemléletét is kicsit fantasy-szerűnek érezzük, noha a Fordított időben feltűnő csodás elemek egy része tényleg rokonítható a középkori margináliák groteszk világával. De Bánki Éva azért jócskán merít a „legújabb forrásból”, azaz a mai sci fi-és fantasy-irodalomból is. Elvileg persze az sem zárható ki, hogy a korabeli Ibériai-félszigeten a mór tudósok tényleg kísérleteztek időcsapdákkal vagy élő organizmusok hadifegyverré való átalakításával, de ezek az elgondolások olyan merészek, hogy inkább a mai fantasztikus irodalom inspirációjára gondolhatunk. Ám bárhonnan is erednek ennek a sziporkázóan ötletes, lebilincselően izgalmas regénynek a motívumai, a különféle elemek egységes világlátássá és nyelvvé sűrűsödnek Bánki Éva művében. De nem valami kastélyos-sárkányos-királylányos látomássá, hanem az otthontalanság és kiszolgáltatottság dermesztő tapasztalatává, ahol a józan ész és az empátia lesz a túlélés garanciája. A számos nyelvet megtanuló, minden kultúrában otthonos, de sehol otthont nem találó főhős, Riolda terhesen hazatér a saját szigetére, felszabadítja a szülőföldje rabszolgáit, és ha máshol nem is, de a saját aprócska szigetén élhető világot teremt. Sokasodó válságjelek között, az örökös végidőben.
Bánki Éva: Fordított idő
(Budapest, Jelenkor Kiadó, 2015)
Ezek is érdekelhetik!
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
Ádám Tamás: Halott madarak álmai →
Bene Adrián: A rálátás távlata →
